Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-12-01 / 12. szám

zett a lapnaik) a pályázat folyamán még bekerülhet egy magasabb csoportba, ha közben még tudott szerezni előfizetőket. Minél magasabb csoportba tartozik a pályázó a pályázat lezárásakor, annál nagyobb előnnyel indul a pályázaton.

Tehát a pályázat elbírálásánál a következőket vesszük figyelembe:

1. ) helyes megfejtés, legalább 3-3 kérdés minden csoportban.

2. ) minél több kérdés helyes

megválaszolása: legnagyobb pontszám 180.

3. ) minél több előfizető

szerzése, ennek megfelelően magasabb csoportba kerül a pályázó) I. = egy előfizetőt szerzett; II. = két előfizető, III. = három előfizető stb.).

A pályázatra eddig jelentkezők a következőképpen oszlanak meg és a következő sorszámokat kapták:

I. CSOPORT (egy előfizetőt szerzett):

1. Kövecses Géza, Porto Alegre, Brazília.

2. Buchinger Mária dr., Buenos Aires, Argentina.

3. Dr. Farkas Lászlóné, Buenos Aires, Argentina.

4. Dr. H. Ravasz Gizella, Buenos Aires, Argentina.

5. Dr. Értavi Józsefné, New Orleans, USA.

6. Kovács Sándor, New York, USA.

7. Gombos Gizella, Toronto, Canada.

8. Argalás Géza, Bruxelles, Belgium.

9. Zimmermann Gyuláné, Zürich, Svájc.

II. CSOPORT (két előfizetőt szerzett):

1. Kőszegfalvy Endréné, Cordoba, Argentina.

2. Dr. Szabados József, Talloires, Franciaország.

3. Vecsernyés Zoltán, Detroit, USA.

(Folytatás a túloldalon.)

(Folytatás az előző oldalról.)

lentette ki Álgya, — nem igazság, hogy mindent a falu adjon, a hegy meg semmit!

— Ezt intézze el maga! — felelte a kapitány.

— Az ám, de hogyan? — kérdezte az öreg, s kihúzta zsebéből a békanyúzó bicskát, — ez, meg az én szavam együtt nem elég

erre!

A kapitány nevetett.

—• Kérdezze meg, hogy hány katonát adjak?

De öreg Álgya ettől mindkét kezét égnek emelte ijedtében.

— Nekem egyet se, hallja! Mondja meg a tiszt úrnak, hogy ha azt akarja, hogy hallgassanak rám a népek, akkor tőlem tartsa távol a katonáit. Ezt mondja meg neki!

Emánuel megmondta. A kapitány gondolkozott egy keveset, aztán bólintott.

—■ Rendben van. Mondja meg neki, hogy adjon a falu tizenhat munkást, a másik tizenhatot majd mi hozzuk le a hegyről, ő viszont tegyen meg mindent, hogy megértsék azok ott: mindenki jobban jár, ha maguktól jönnek munkába, s nem mi keli fölmenjük értök.

Az öreg gondosan mérlegelte a hallottakat.

— Még valamit, úrfi, — mondta fölemelve hosszú csontos ujját, — a katonák részéről erőszakosság ne történjék, először is. őrök ne álljanak puskával a munka megett, mert abból se jószándék, se jó munka nem lesz. Másodszor adjanak jó ételt a munkásoknak, s végül is fizessenek tisztességesen a napszámért, mint annak idején Peles úr alatt. Akkor aztán baj nem lesz.

A kapitány figyelmesen hallgatta végig a kívánságok tolmácsolását, majd bólintott.

— Az öregnek igaza van. Rabokkal nem lehet jó munkát végeztetni, ezt már láttuk. Hát mondja meg neki: gondoskodom, hogy az étel jó legyen. Ha látjuk, hogy minden simán megy, az őröket is elvisszük onnan. Ami azonban a fizetést illeti, azt csak a boltból kaphatják. Gabonalisztben, ruházatban, amit adni tudunk.

— Az is jó lesz egyelőre, — bólintott Álgya, — na most még csak egy kérdést, úrfi. Mi lesz a papunkkal? Meddig tartják fogolyként a saját házában? S mi lesz ezzel a másikkal, disznópásztor Jóskával?

A kapitány arca elkomorult, s nyaka kissé megmerevedett, amikor meghallotta, hogy mit akar tudni az öreg. Nehány percig gondolkozott is a feleleten.

— Ennek a vénembernek van bátorsága és önérzete, — mondta végül is, komolyan, — tetszik nekem ez az ember. Hát mondja meg neki ezt, elvtárs: ez a Jóska nevű megölt egy katonát, s emiatt haditörvények szerint kell elbánjunk vele. Hogy miként, ahhoz neki semmi köze. Ezt mondja meg először.

Az öreg végighallgatta Emánuelt, és sóhajtozva bólogatott hozzá.

— Nem mondom, a mi katonáink se tettek volna másként, — nyögte nehézkesen, — de hát a papunk?

— A pap felesége nagybeteg, mondja meg neki. — felelte a kapitány szárazon, — múlt éjjel le kellett szállítsuk a kórházba. A pap is vele ment.

— Hát ez emberséges cselekedet volt, — mondta a vén cseléd, — mondja ezt meg a tiszt úrnak, úrfi. Becsülöm ezért.

A kapitány savanyúan mosolyodott el a dicséretre, s az arca meg is pirosodott kissé, mint aki tudja, hogy érdemtelenül jutott hozzá. De aztán gyorsan kirúgta maga alól a széket, lábra pattant, és széles mozdulattal mutatott az íróasztalra.

— Hát akkor itt van, bátyuska! Magáé a hivatal!

Vén Álgya azonban csak állt az ajtónál, esetten, s megvakarta a fejét.

— Mondja meg neki, úrfi, hogy én ahhoz az asztalhoz le nem ülök, nem én! Sze’ kinevetnének az emberek! Ha már úgy adódott, hogy én kell bajlódjak a falu dolgaival, hát hadd bajlódjak

10