Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

MÉCS LÁSZLÓ: A GYŐZŐ ÜNNEPEL,

A földtekén köröskörül soh’sincs örökre nappal,

Amikor a győző ünnepel, részegcsokrú kalappal,

A földgömb másik oldalán sátán sötétje ődöng.

A győzőre most Isten napja nevet, ránk éjt röhög az ördög.

Az Isten, az én Istenem, hazámat nékik adta;

Szivemben rozsdáscsókú csönd kriptásodik miatta.

Az Isten nékik dolgozott: télen fagycementet adott utaikra Adott nekik, ha kellett hőst, ha kellett érdekszövetségest!

Nekünk az ördög dolgozott,

Télen őszt, nyáron tavaszt fakasztott,

S minden hősi indulást sarak mélyén marasztott.

Szövetséges helyett cinkost adott, vérünk hizlalta vámpírt,

Akinek arcizma sem rezdült halott hazánkért.

A győző most dicsfényt szór minden halott fiára,

Akikből dicsőség száll s szivárványszínű pára;

Nálunk nincsen hős, csak hulla van, s testi-lelki rokkant.

Kloaka zengi szennydalát s minden nemest, szépet összeroppam A győző leánya himporos virág,

Ki várja, hogy megjöjjön vágyálmok lovagja.

Nálunk minden leány tiz évtől megrontva végig,

Szűzi álmukon kígyó nyálazta mérgit.

A győző asszonyai új hősüket szülni készek,

Mert viharban is ép, szép maradt a fészek;

Nálunk meggyalázott anyaság sír, és undorodva gyászol,

Mert kakuk-szörnyet szül, ha szül a ir.ártirfajta nászból.

Legyőzött nép könnytengerén megy a győzelmi bárka,

S dicsfényt szór rá történelem, bárd, pátriárka.

Győző vigyázz, ne nézd le a néma szenvedőt Vad részegségű kéjjel.

A föld a nap felé fordul;

S Isten nincs itt senkinek lekötve mindörökre.

Budapest. Erzsébethid