Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-11-01 / 11. szám
kapuit a magyar egyetemi ifjúságnak, amint azt Eger nagy püspöke annakidején megálmodta. Sajnos, az Ország és az Egyház ellenségei nem engedték meg, hogy kifejlődhessék a teljes katolikus egyetem, mert még a csirájában megfojtották. Az épületet elkobozták az egri érsekségtől és az Állami Pedagógiai Főiskolát telepítették bele, tehát lényegében most sem az eredeti rendeltetésére szolgál, miként korábban sem, amikor az érseki jogakadémia és az érseki tanítóképzőintézet működött benne. Azonban Esterházy püspök pompás palotája az időkkel dacolva mégis áll és várja a poraiból való feltámadást: el fog jönni az az idő, amikor megnyithatja a kapuit a magyar katolikus egyetem a Bükk-hegység lábainál ebben a bájos kisvárosban, amelyet minden egyetemi vá-Wass Albert: rosnak predesztinál. Mert egyáltalán nem túloz a nagy magyarbarát francia jezsuita, Pierre Delattre, aki híres könyvében — Nos Amis les Hongrois — azt írja Egerről és az egri líceumról: Esterházy püspök egyeteme díszére válhatna még magának Párisnak is! (Copyright by Dr. Desider Heckenast in Canada) (1) Gerő László: Eger. Budapest, 1954. (2) Szmrecsányi Miklós: Esterházy és a művészet. Eger, 1926. (3) Genthon István: Magyarország műemlékei. Budapest, 1951. (4) Breznay Imre: Egri képeskönyv. Eger, 1937. MIKOR A BÚJDOSÓ AZ ISTENNEL BESZÉL Uram, én nem tudom, az igazságot miképpen osztogatod ezután, hogy mindenkinek bár maréknyi jusson. Annyit tudok csak: esztendeje immár, Hogy végigdúlt a vihar otthonunkon. Tudnod kell, Uram, hisz mindenttudó vagy: nem akartunk mi semmi mást, csak élni. Szántani, vetni és remélni jó munkáért vidám aratást. Nem imádkoztunk sokat, az igaz. De szerettük a világodat ,Uram, ahogy megadtad: gondokkal telítve, búval és örömmel fűszerezve, a tövisek között egy-egy virág... szép volt, Uram, jó volt a világ. Szerettük a patakodat, mely zengve selyempartok közt vígan szökdösött. A szellőt, ahogy hegyeidről este virágillattal megrakodva jött. Hajnalodat, amikor bokrétásan felkacagott az ablakunk alatt. Szerettünk minden bokrot, fát, virágot, pillangót, felhőt, madarat...! Apánk kezét. Anyánk mosolyát. Kisgyermekünk első kacaját. A csókot, ahogy lányajkon kigyúlt. A vágyat, mikor fellegekbe nyúlt, Feléd, Uram, akár a jegenye! Jövendőt kért! Békét és életet! Mégis a balkezed mozdult felénk, s reánk bocsájtottad a végzetet. Most már igazán nem tudom: a sorsot hogyan s miképpen rendezed De a bujdosók könnyében s bánatában nem lelheted, Uram, a kedvedet. Uram, nekünk ez a föld idegen. Az ég sem derít itt sugarat miránk. Bajor erdőkön bujdosó magyarnak bogáncsos úton nem terem virág. Más itt a szél. Másként suhog az erdő. Más nyelven szólnak a patakok. Bozót tépi a bujdosó magyart, kivert, hazátlan, árva és zavart... Uram, Te ezt így nem akarhatod! Amerre járunk: köd lepi az erdőt, nyögnek a fák és tövisek sebeznek. Bármerre indul céltalan nyomunk: még az ösvény is átfordul keletnek. Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk! Mindegy hogyan és mindegy, milyen áron! Nem akarunk örökké bujdokolni ezen a zord, otthontalan világon! Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva, tépett lélekkel és halálra váltan: csak otthon legyünk egyszer a hazánkban! Vert farkas mellé farkasnak beállunk, vagy koldusnak a templom küszöbére, rabnak, ha kell, testvér-rabok közé: csak haza jussunk végre! Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz s megértsük, amit zúgnak a szelek...! Ha Sodoma láttán kővé változom: Uram, én akkor is haza megyek! Nincsen napodnak máshol melege. Sehol sem olyanok a csillagok. Ka százszor átkozott is az, aki magyar: nem lehetek más, ha egyszer az vagyok... 1 Add újra látnom apámat, anyámat, vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet... Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe eldobva végre a vándorbotot s úgy súgjam megadással: Miatyánk... sokat vétettem Ellened s nagyot... de nézd: megtörtént a Te akaratod. Bajorerdő, 1945. 6
