Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
BARÁT KATA GYÖNGYHARMAT — MESE — Azalatt leszállt az este is az erdőre. A kis manók fellélegzettek, hogy sikerült elhárítani a tüzet, és nem győztek hálálkod*i Medve Mihálynak, de az olyan szerény volt, hogy elfutott a hálálkodó manók közeléből, és meg sem állt hazáig. Medve Marcsika, meg a három kis mackó örvendezve futott eléje. — Tudjátok-e — kérdezte Medve Mihály —, kinek köszönhetjük, hogy eltákarcdtak a lángok az erdőből? — Kinek? — Hát a szelídszemű kicsi őzikének, aki olyan szépen kérlelte Szél apót, hogy az menten megfordult, maga előtt hajtva a rőt lángokat. A magam fülével hallottam, saját szememmel láttam, ami történt, elhihetitek nekem. — Csodálatos dolog!... — álmélkodtak, de azért Medve Marcsika büszkén nézett fel Medve Mihályra, mert tudta, hogy neki is nagy része van abban, hogy megmenekültek. De nem szólt egy szót sem, mert ismerte már, hogy mennyire szerény. — Akkor hát mi is hazamegyünk már — szólott Mókus Máli, és felvette kicsi batyuját a sarokból. — Köszönjük szívességieket, kedves Medve Marcsika. —• Nem addig van az! — dörmögte Medve Mihály. — Ha már úgyis beesteledett, azt tanácsolom, hogy maradjatok itt éjszakára. Tán még el is tévedtek ebben a sötétségben. Én magam nem vállalkozhatom rá, hogy elkísérjelek titeket, mert szemeim igen gyöngék a sötétben. Hiszen van itt hely mindnyájatok szamára. Csak maradjatok, szívesen látunk. Medve Marcsika meggyújtotta a gyertyát, és mindjárt sokkal barátságosabb lett a hangulat a barlangban. —• Hadd maradjunk még itt! — kérlelte Mókus Matyi is az anyját, mert éppen valami nagyszerű játékot találtak ki. Bagoly Béluskának bekötötték a szemét, és valamelyik mindig elkiáltotta magát: — Mondd meg, hogy ki vagyok? De bizony a mackóknak olyan mély volt a hangja, hogy akármilyen magasan is akarták mondani, Bagoly Béluska egyből kitalálta, hogy ki a kérdező. Ezen aztán olyat kacagtak maguk a mackók is, hogy csaknem gurultak széles jókedvükben. Bagoly Bertalan tanító úr nem zavartatta magát. Akármilyen nagy volt is a lárma, leült a gyertyafény mellé, kinyitotta tudományos könyvét, és belemélyedt, elfeledkezve a körülötte történő dolgokról. Mókus Máli visszatette hát batyuját a sarokba, és leült az asszonynépség közé, egy kicsit elbeszélgetni. Mindegyiknek volt valami mondanivalója. Seregély Sára a munkájáról beszélt, a szalonjáról, Nyuszi Nusi a közelgő télre terelte a szót, Medve Marcsika meg a kis bocsok neveléséről mesélt. így telt az este, és csak nagysokára, akkor tértek nyugovóra, amikor már csonkig égett a gyertya. Mielőtt elaludtak, azt gondolták mindnyájan, hogy még sincs olyan nagy kár, amelyben ne lenne valami haszon. Ha most nem üt ki a tűz, talán soha meg nem ismerkednek a kedves medvecsaláddal és vendégszeretetével. Az első reggeli napsugárral azért már talpon voltak mindnyájan és hangos örömmel köszöntötték a vár ablakán kikan-Alom és valóság A leghíresebb kalifa: Harun al Rasid idejében élt egy Abul-Hasszan nevű muzulmán. Apja nagy vagyont hagyott reá. Abul Hasszán két részre osztotta vagyonát, egyik felét biztos helyen elrejtette, a másikat pedig vidáman, könnyelműen elpazarolta. Szerette a jó barátokat, vidám társaságot, sok vendéget hívott és vigan élt. Mikor a vagyon fele elfogyott, kijelentette barátainak, hogy nincs több pénze, tönkrement és tőlük vár segítséget. A mulató cimborák azonban egyenként elpárologtak közeléből. Hírmondónak sem maradt egy sem. Abul-Hasszant nagyon leverte ez a csalódás. Elhatározta, hogy nem köt többé barátságot senkivel. Ha kedve kerekedik társaságra, kiáll a hídra háza közelében, behív egy idegent, megvendégeli, elbeszélget vele, aztán útnak engedi, hogy soha többet ne lássa. Egy este ismét künn állott a hídon. Éppen a nagy kalifát, aki álruhában ment arra, hívta be házába. Kitünően ettek, ittak, beszélgettek. Abul-Hasszan elmondta tapasztalatait, élete folyását, kijelentette, hogy senki sem lehet kétszer vendége és mikor már éjfélután teljesen megnyíltak a lelkek, azt is elmondta, hogy szívének csak egy vágya van: egy napig szeretne kalifa lenni, hogy megbüntethesse szomszédját és hajdani négy barátját, akik azóta ellenségei lettek és valanányszcr vendéget lát, szidalmazzák, fenyegetik, örömmel megcsapatná és szégyentáblával a nyakukon lovagoltatná végig őket az utcákon. Hadd lássa mindenki, hogy ilyen csúfság éri azt, aki meg(Folytatás a túloldalon.) 47
