Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
Pierre utána néz. ő az aggastyán mellett áll, akinek reszket a feje. A csengő megint megszólal, az ajtó kinyílik, egy férfi és egy nő rohannak be a helyiségbe, mialatt egymást majdnem fellökik. Pierre és az aggastyán megint egy lépést lépnek előre. Pierre növekvő nyugtalansággal szemléli a szomszédját. Végül nem bír uralkodni magán: -— Nem tud végre nyugton maradni, — tör ki belőle, — tartsa már csendesen a fejét! A kis agg felrántja a szemöldökét, és tovább reszket. Pár másodperc múlva megint szól a csengő, ez üvegajtó magától kinyílik. Pierre bemegy. Az ajtó magától becsukódik. Az emberek egy lépést tesznek előre. A helyiség tökéletesen üres. Pierre asztalokat és poros polcokat különböztet meg. Habozás nélkül megy egy ajtó felé, ami minden valószínűség szerint a hátsó helyiségbe vezet. A hátsó helyiség. Pierre becsukta maga mögött az ajtót, és előrejön a szobában. Pár lépést tesz egy hölgy felé, aki egy asztal mögött ül. Az asztalon egy olajlámpa áll, ami némileg megvilágítja a helyiséget. Mert a nappali világosság csak egy a hátsó udvarra nyíló keskeny ablakon tud betömi, és így nagyon gyenge fényt ad. A falakon érmek, karcok és festmények függnek, amik, amennyire meg lehet állapítani, mind ugyanazt ábrázolják: a Laguénésie-utcát. Pierre az asztalig megy, és megkérdi: — Bocsánat, önhöz vagyok iderendelve? A hölgy méltóságosan, és termetesen ül, a szemüvege szárát a kezében tartva, előtte egy hatalmas, kinyitott főkönyv, amin összekuporodva egy fekete macska fekszik. Mosolyogva néz föl Pierre-re a lornyonján keresztül. •— Természetesen, uram. — Akkor talán megmondhatná nekem, hogy mit keresek én itt, — folytatja Pierre és megsimogatja a kandúrt. Ez nyújtózkodva hozzá dörzsölődzik. — Regulus! — utasítja rendre az asszony a macskát. — Hagyod békén ezt az urat! Pierre mosolyogva felveszi a macskát a karjára, mialatt az idős hölgy folytatja: — Nem akarom sokáig feltartani, uram. Csak néhány anyakönyvi adatra van szükségem. Lapozni kezd a felütött főkönyvben: — A neve Pierre Dumaine? Meglepetve dadogja Pierre: — Igen... de én... Fontoskodva lapoz az öreg hölgy tovább: ■ ■ ■ d Da, da, di, di, do, du -. Dumaine, itt van... 1912-ben született? Erre már Pierrenek a szava is eláll. A kandúr felhasználja az alkalmat, és felmászik a vállára. — 1912 júniusában, igen... — Ön előmunkás volt az answeri öntődében? — Igen. — És ma reggel 10.35-feor meggyilkolták önt? Pierre előrehajol, kezeivel az asztalnak támaszkodva, és megdöbbenve bámul a hölgyre. A macska a válláról leugrik könyvre. — Meggyilkoltak? — kérdi, minden siótagot hangsúlyozva. Az öreg hölgy kedvesen helyesel. Pierre hirtelen felegyenesedik, és nevetésben tör ki: — Hát ez az- iez az- ■■ meghaltam! Hirtelen abbahagyja a nevetést, és szinte derűsen érdeklődik: — És ki gyilkolt meg? — Egy pillanat-.. A szemüvegével elkergeti a kandúrt a könyvről. — Sicc, Regulus, éppen a gyilkos nevén fekszel. Azután kibetüzi a főkönyvben a feljegyzést. — Aha, magát Luden Derjeu gyilkolta meg. — Ó, a disznó! — állapítja meg Pierre egyszerűen. — Na, jól van, szóval eltalált! — Hála Istennek, hogy maga a könnyebb oldaláról fogja fel a dolgot — mondja az idős hölgy mosolyogva. — Bár mindegyikről ezt mondhatnám, aki idejön. — Á, vannak olyanok, akik bosszankodnak, hogy halottak? — Igen, egyesek olyan mogorva természetűek■ ■. — Tudja, — jelenti ki Pierre, — én senkit sem hagytam vissza, én egész nyugodt lehetek. — Élénken körbejár a szobában, mialatt folytatja: — És végeredményben az a döntő, hogy az ember a magáét megtette. Megint az öreg hölgy felé fordul, aki a lornyonján keresztül skeptikusan figyeli. — Vagy magának más erről a véleménye? — ó, tudja, — feleli, — én csak egy egyszerű alkalmazott vagyok. .. Ezzel odafordítja a könyvet Pierre felé: — ... kérem még itt aláírni... Egy pillanatra Pierre kizökken a közömbösségéből, aztán visszamegy az asztalhoz, kezébe veszi a tollat, és aláírja az iratot. — így • - • — szól a hölgy. — Most aztán ön teljesen halott. Pierre felegyenesedik, még mindig kissé zavart. Leteszi a tollat, megsimogatja a kandúrt, és megkérdi: — És most hova menjek? Az öreg hölgy csodálkozva néz rá: — Ahová tetszik. De mikor azon az ajtón akar kimenni, amelyiken bejött, rámutat a másik oldalon lévő ajtóra: — Nem, erre ki... Pierre becsukja az ajtót. Az öreg hölgy körülményesen felteszi a lomyonját, a világ legtermészetesebb arcával olvas a főkönyvben, aztán mint egy portásnő megrántja a zsinórt Messze kint hallatszik a bejárati ajtó kis csengettyűje, ami a következő ügyfelet jelzi. 35
