Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
Kedves háziak. A vendégek nem akarnak hazamenni. A házigazda odaszól a feleségéhez. — Drágám, add csak ide az orvosságomat, amit öt peccel elalvás előtt kell bevennem... Kiadó lakás. Háziúr: — Gyerekek vannak? Bérlő: — Sajnos mind az öt kint van a temetőben. Háziúr: — Akkor kiadom a lakást. Másnap a bérlő öt gyermekével beköltözik a lakásba. Háziúr: — Hiszen tegnap azt mondta, hogy mind az öt kint van a temetőben. Bérlő: — Igaz, tegnap ott is voltak... Kritikus. — Hogy mondhatja egy képről, hogy rossz, amikor nem is tud festeni? — Egy tojásról is meg tudom mondani, hogy rossz, pedig még sohasem tojtam tojást. Barátnők. — Elhatároztam, hogy addig nem megyek férjhez, míg nem leszek harminc éves. — Én meg elhatároztam, hogy addig nem leszek harminc éves, míg férjhez nem megyek. Jó tipp. Lóversenyen befut a ‘‘Gazember” nevű ló. —• Honnan vetted a tippet, hogy erre tegyél? — kérdi az egyik versenyző a másikat. — Ez volt a feleségem utolsó szava, amikor ma eljöttem hazulról... Nincs senki, aki segítsen a királynak? Csak nagysokára cammogott fel egy rendőr. Kényelmesen. Messziről villogott derekán a szám. — No, mi a? Mit sivalkodik? A király kihúzta magát. — Én a király vagyok! vA rendőr a földre nézett, mert valamiben elakadt a lába. — Magáé ez a kalap? — Nem érti? A király vagyok. — Ehun van a koronája. A király megrázta a rendőr karját. — Nem ért? — Hü a teremtésit — gondolta a rendőr, — tegnap egy gyilkos, ma meg egy eszelős? Jó ipar ez, Istenuccse, inkább száz gyilkost, mint egy ijjent. — Aztán hun lakik? — kérdezte, csillapítóan. — Megtudná-e mondani? A király idegesen nevetett. — Ahol a király. A várban. A rendőr egy darabig csak bámult rá. ‘‘Hát ez aztán szakasztott úgy néz ki, mint egy királ. Ippeg, hogy olyan”. — No, komán — mondta a királynak, — akkor csak gyüjjék velem. Majd elviszem a várba. De azt megmondom, amíg velem van, ne randalérozzon. Tülem, ha jólesik, maradhat királ is, de ha nem foggya be a pofáját, forsréftosan ellátom a baját, hogy orvosi beavatkozásra sem lesz szükség. A király ment vele. — Hisz ez nem a vár — mondotta a király, amikor megálltak a rendőrség épülete előtt. — Gyerünk, gyerünk — nógatta a rendőr. Az ügyeletes rendőrtiszt nyikorgó ásítással feltápászkodott a dívánról. Két ujját gallérjába eresztette s fanyar arccal rántott egyet rajta. A rendőr mereven eléje feszült. —• Kerekes II. András szolgálatos rendőr alázatosan jelentem fogalmazó úrnak, előállítottam ezt az embert. Aszongya, hogy ü a királ. A fogalmazó álmosan pislogott a királyra. .— Mi a neve? — kérdezte bosszúsan. — Róbert. A fogalmazó felnyitotta dohányszalencéjét és meghengerelt egy cigarettát és végignyálazta nyelve fölött. Aztán kurtán felnézett. Szemöldöke mögül. —. Vezetéknevére nem emlékszik? — I. Róbert. A király. — Úgy! — bólintott a fogalmazó és lassan utána szippantott cigarettájából. — Kerekes! motozza meg. Talán akad valami írás nála, amiből megállapítható a személyazonosság. A király nem ellenkezett. A rendőr nekilátott a zsebeinek. Az ügyeletes orvos is előjött. — Semmi — jelentette a rendőr, — csak ez a tíz aranypénz. Az orvos megnézte a pulzusát. — A feje nem fáj? A király hallgatott. — Demencia — mondotta az orvos a fogalmazónak nagyképűen. — Az emlékezőtehetség gyakori kihagyása, kényszerképzetekkel. Nem közveszélyes. Kórházi ápolásra nincs szükség. A fogalmazó jegyzőkönyvet vett fel és leltárt készített az adatokról. Utána eltűnődött kissé. — A toloncházba utalom — mondotta aztán, — míg keresni fogják az eltűntek között. Az orvos helyeslőén bólintott. — Oda. — Hová? — kérdezte a király ijedten. A rendőr belekarolt. — Ne ijedezzen, felség, most aztán igazán a várba visszük. 32
