Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
Na csak nyissátok meg a présház ajtaját, és hordjátok elő a puttonyokat! Megkezdődött a szüret. A manók egész nap dalolva, jókedvűen végezték munkájukat. Hordták a gyönyörű szőlőfürtőket a présház közepén felállított hatalmas dézsába, Pimpirli, a pincemester pedig a szőlőprést csavarta szaporán. Egyik hordót a másik után töltötték meg a csapból folyó, tnézédes musttal. Addig kóstolgatták a manók, hogy déltájban már igen virágosra változott a kedvük. Aznap este mindenkit megvendégeltek musttal a királyi palotában. Nagyon ízlett a finom must mindnyájuknak, Csupafülnek és Csupaszemnek éppen úgy, mint Gyöngyharmat királykisasszonynak és a manótestőrök kapitányának. Még Mókus Matyi is kapott a mustból, mert a nagy vigadozásra nem állta meg, hogy be ne kukkantson a királyi várba és olyan szépen kérte a testőröket, hogy azok nem tudtak ellenállni neki. Ej, de ízlett neki a must! A harmadik pohár után már csípőre tette a kezét, úgy vigadott, a végén pedig azt sem tudta, hogy talált ki a királyi vár hatalmas kapuján. Tánclépésben tartott hazafelé, s mikor a jó Mókus Máli meglátta, összecsapta a kezét. — Hát teveled mi történt? — Szüret van a manókirály várában! — felelte Mókus Matyi és megpödörte kackiás bajuszát. — Bent a várban már mindenki alszik a musttól. Úgy ám! Bizony, szégyen ide, vagy oda, mindenki elálmosodott a palotában a szőlő lévétől. Gyöngyharmat királykisasszony volt az első, aki elaludt. Utána elaludt Csupaszem király is az aranylábú trónszéken, még horkolt is nagyokat, hogy csak úgy remegtek bele a trónterem színes ablaküvegei. Csupafül királyasszony még küzdött az álommal. Főudvarhölgye valami érdekes történettel szórakoztatta, de aztán, mivel az udvarhölgyek is belekóstoltak a mustba, hamar kiejtette kezéből az érdekes olvasmányt, és elaludt. Sz'nte abban a pillanatban húnyta le Csupafül királyasszony is mindentlátó szemét, és úgy elaludt, mint a tej. Mi tűrés-tagadás, még az őrök is elaludtak a nagy kapu bejáratánál. Nem volt egy teremtett lélek, aki ébren vigyázott volna a kristályfalú, szépenzengő királyi palotára. 6, ó, honnan is tudták volna, hogy a gonosz Görgő már napok óta kerülgeti Csupaszem király várát, hogy mikor láthatná meg a szépséges Gyöngyharmatot, ha csak egy pillanatra is. Meg is látta, amint az ablakon kinézett, és még százszor jobban megszerette, mint annak előtte. A sűrű bokrok körül leselkedett, és mikor meglátta, hogyan dűlnek az őrök jobbra-balra az álmosságtól, és meghallotta a Csupaszem király horkolását is, megvillant gonoszul a szeme. Nem járt senki a környéken s nem látta senki, amint belopódzik a nagy kapu nyitvafelejtett szárnyán. Nézgelődve, leselkedve a palota udvarán, éppen arrafelé tartott, ahol a Gyöngyharmat lakosztálya állt. Aludt a strázsa is a királykisasszony ajtaja előtt. Hej pedig, ha észrevette volna, hogy Gorgó a zsebébe nyúl és kiveszi a kulcsot, hogy kinyissa vele a szépséges Gyöngyharmathoz vezető ajtót, nem aludt volna olyan békésen! Gorgó nem gondolkozott egy percig sem, hogy mit tegyen. Felkapta az alvó királykisasszonyt, és szaladt vele, ki a kapun, keresztül az erdőn, a kökénybokorhatár felé. Már majdnem átért, amikor az egyik juharfa ágáról megpillantotta Szarka Szidi. Szinte elnémult ijedtében, hogy aztán, egy pár pillanat múlva annál nagyobb hangon verje fel az erdő csendjét. Mókus Máli ijedt arccal hajolt ki lakásának ablakán. gyomorra, én pedig nem reggeliztem még ma. Félóra múlva itt leszek. Haza is ment és a feleségét szólította. öltözz fel — mondta neki — megyünk a nyúllal versenyt futni! — Szent Habakuk! Elment az eszed, édes uram? — sopánkodott sündisznóné. — Versenyt futni a nyúllal! — Ne szólj bele a férfiak dolgába! — szólt rá a sünd'sznó. — Egy arany és a málnaszörp nem csekélység! öltözz és gyere, egy-kettő! Mit tehetett szegény aszszony, abbahagyta a gyerekek mosdatását — a legkisebbik aznap piszkos is maradt — felöltözött és elindult az urával. — Idenézz! — kezdte a sündisznó, mikor már a kelkápcsztaföldhöz közeledtek. — Azon a földön versenyzőnk. Egyik barázdában én futok, másikban a nyúl s arról a végéről kezdjük. Neked nincs más dolgod, mint beleállsz itt lent a barázdába s ha a nyúl ideér, elébe kiabálod: már itt vagyok! — No, — kérdezte a nyúl, mihelyt a sün megérkezett — kezdhetjük? — Rajta — felelte a sün és beállt a barázdába. — Egykettő, három! Indulj! — vezényelte s futott vagy három lépést, aztán lehasalt a barázdába és várt. A nyúl lélekszakadva érkezett a barázda alsó végébe, de a sündisznó felesége már messziről elébe kiáltotta: — Én már itt vagyok! A nyúl elcsodálkozott, azt hitte, hogy ez maga a sündisznó, mert a sündisznó meg a felesége egészen egyformák. — Nem tiszta dolog ez — csóválta fejét. — Próbáljuk csak mégegyszer. Rajta! — s már indult is vissza a barázdában. De még célhoz sem ért, a sündisznó már diadalmasan kiáltotta elébe: (Folytatás a túloldalon.) (Folytatás az előző oldalról) 61
