Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
gák uralkodnak fölöttünk s nincs ki megszabadítana a kezeik közül.. .Az asszonyok megaláztalak Sionban, a szüzek pedig Judea minden városában.. Imám közben Maspha-hoz érünk. Az út jobbján fekszik. Pillanatnyilag nem más, mint egy szegény arab falucska, — de a falu körül húzódó romhalmaz arra vall, hogy hatalmas erősség állott valaha a mai falucska helyén. Máspha különben arról nevezetes, hogy itt bíráskodott valamikor Sámuel, a zsidó nép utolsó bírája és első prófétája, — s hogy Sámuel itt kente föl Sault Izrael első királyává. El Bireh közepén keresztény templom tornya emelkedik ki a magas égbe, éspedig a Szent Család templomának tornya. El Bireh (El Bira) különben egy napi “járóföldre” van Jeruzsálemtől. A húsvéti ünnepek után hazafelé igyekvő zarándokok ugyanis — akik az apostolok lován haladtak abban az időben — itt tartották az első pihenőt. Szűz Mária és Szent József is egészen El Bireh-ig értek hát, amikor észrevették, hogy a gyermek Jézus nincs a zarándokok között. Innen kellett tehát visszafordulniuk, hogy megkeressék a tizenkét esztendős gyermeket, Akit végül meg is találtak a jeruzsálemi templomban az írástudók és a vének között. Az előbb említett “egy napi járóföld” azonban alig több, mint tizenöt kilométer, tehát a Szentírás kifejezése csupáncsak azt akarja kifejezni, hogy a zarándokok itt pihentek meg első ízlben. Három kilométerre innét Bethel-be, vagyis Betil-be érünk. A hely nevét Jákob pátriárkától kapta. Jákob Izsák pátriárkának volt a “másodszülöttje”. Testvérétől, Ézsautól azonban megvette “egy tál lencséért” az elsőszülőttség jogát. Ézsau, amikor egész valójában megismerte tettének nagy-nagy hátrányát, szörnyű haragra gyulladt testvére, Jákob iránt és gonosz szándékkal életére tört. Jákob ekkor kezébe ragadta a vándorok botját és kimenekült a pusztaságba. S itt a pusztaságban hajtotta le álomra fejét. Egy hatalmas kövön. S álmában egyszerre nyitva látta az eget, ahová a földről egy hatalmas létra vezetett föl... Jákob, álmából ébredve, Bethelnek — vagyis “Isten házá”-nak nevezte el a helyet, annak emlékére, hogy Isten megmutatta neki az égbevezető lajtorját... Bethel után pár kilométerre átlépjük végre Szamaria határát és újabb pár kilométer után megérkezünk az Ószövetség egyik legszentebb helyére, Siloé-ba. Silóé magyarul annyit jelent, mint “békesség”, “nyugalom”. S ez a szépséges, jelentőségteljes szó a zsidóság számára valóban békességet és nyugodalmat jelentett mindaddig, amíg a Frigyszekrény sátra Siloé-ban állott! A Frigyszekrény elvesztése után ugyanis nemcsak Silóé, de a zsidó nép is elvesztette hírét, dicsőségét és termékeny békességét... Silóé után — egy jókora kőhajitásnyira — egyszerre megváltozik a táj képe. Mintha nem is Palesztinában járnánk már, hanem valahol s valamilyen “paradicsomi kertben”. A kiszélesedett és síksággá növekedett völgy igen termékeny. Itt élt valaha Ábrahám s később Jákob pátriárka tizenkét fiával. S Jákob az egész völgyet Józsefnek, kedvenc fiának adta örökségül. Valahol a síkság közepén terül el Khan el lubban falucska. S ez a falucska szolgáltatta valaha — négy másik falucskával — az áldozati bort a jeruzsálemi templom számára. A falu mögött s a síkság északi szélén Jákob kútját nézzük meg. Az első világháború ideje előtt nagyszerű építkezésbe kezdtek Jákob kútja körül az ortodox szerzetesek. Az építkezések azonban abba maradtak. S a fundamentumból kiemelkedő falak “gazdátlan jószágként” hányódnak az idők futásában. Jakon kútjából kicsike vödörrel vizet merít egy öreg, szakállas szerzetes. Aztán felém nyújtja, hogy megnedvesítsem vele naptól száraz, széltől cserepesre fúvott ajakam. És én nem is kéretem sokáig magam. Ajkamhoz emelem a vödröt s benne Jákob kútjának vizét, hogy igyák belőle, miként az Élő Vizek Forrása, Jézus Krisztus is ivott valaha... Ó is úton volt, a fájdalmak Istenembere. És elfáradt, meg szomjúság kezdte kínozni. Leült hát Jákob kútjának peremére. Aztán várt, mert nem volt mivel merítenie a kút vizéből... “S akkor jött egy szamaritán asszony, hogy vizet merítsen. Jézus mondá neki: adj nekem inni! A tanítványok közben a városba mentek, hogy ennivalót vegyenek. A szamaritán asszony feleié, mondá neki: hogyan kérhetsz te tőlem — zsidó létedre — inni, amikor én szamaritánus vagyok? A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánokkal. Jézus feleié, mondá neki: ha ismernéd Isten kegyelmét és ha tudnád, hogy ki az, aki hozzád szól: adj nekem inni, akkor te kérted volna őt s ő neked az élő vizet nyújtotta volna. Erre az asszony így szólt: Uram, neked nincs vedred és a kút igen mély. Honnan van hát élő vized? Talán nagyobb vagy atyánknál, Jákobnál, aki nekünk ezt a kutat adta s aki maga is ivott e kútnak a vizéből, fiaival és állataival együtt? Jézus feleié, mondá neki: mindaz, ki ennek a kútnak vizéből iszik, újra megszomjazik, — aki azonban abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, az nem fog szomjúhozni soha többé... (János, 4. 7-14). Iszom hát Jákob kútjának vizéből, és úgy találom, hogy a víz igen Ízletes és igen jó. S amikor nem szomjúhozom már, akkor a görög barát egy háromágú gyertyatartót kötöz egy hosszú kötél végére. Majd meggyújtja a gyertyatartó három gyertyácskáját és lassan, óvatosan leengedi őket a kút belsejébe, hogy gyertyavilág fényénél a kút bordázatát is szemlélni tudjuk. A kút mélysége a készséges görög barát szerint ötvenkét méter. A víz felszíne a kávától 34 méterre fekszik. 26
