Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
De jól jövedelmez... Én nem értek az ilyen dolgokhoz... A pálinka eladásához sem... Én csak éjjeliőr vagyok... Mert éjjel főzzük a pálinkát... Vigyázok arra, hogy a gazdasági-rendőrség meg ne lepjen bennünket... Bizonyára azt gondolta, hogy nem helyeslem a dolgot, mert mentegetőzésképen hozzáfűzte: — Ha valami gyanús dolgot észlelek, énekelni kezdek... Ez figyelmezteti a bajtársakat, és elrejtik a pálinkafőző szerszámokat... Azt hiszem, semmiféle törvény nem tiltja, hogy valaki énekeljen éjjel az erdőben... — Ebben igazad van. — És utóvégre a pálinkafőzéssel nem károsítunk meg senkit... Sőt... Fedezünk egy olyan szükségletet, amelyet az osztrák ipar nem tud ellátni, a háború okozta nehézségek folytán... Ez produktiv valami... Ha nem így volna, nem vennék részt benne... Utálom a feketekereskedelmet és az üzérkedés minden fajtáját. Szórakozottan bólintottam. — És te hogy tudtál kijutni? — Én? Elgondolkodtam. — Ismered az oroszokat. Egyik börtönből a másikba kerültem. De lassan-lassan igyekeztem a határ felé. Sikerült átjutnom. — Persze... Szerencséd volt... Csak velem történnek ilyen rettenetes dolgok... Hidd el, hogy érdemes volna megírni... Ha másért nem, azért hogy az amerikaiak lássák, hogy mit müveitek... Kétszer vesztettem el családomat... Mind a két esetben amerikai repülőgépek dobálták a bombákat... Miért?... Meg tudod nékem magyarázni, hogy mi érdeke volt Amerikának, hogy ránk szabadítsa az oroszt? Ezt nem tudtam megmagyarázni Tubáknak. De azt hiszem, hogy ezekben a percekben az amerikaiak sem tudták megmagyarázni önmaguknak. A történelmet kénytelen elfogadni az ember minden magyarázat nélkül. Akár csak a pestist, vagy a kolerát. — Legalább azt mondd meg, hogy ez már a mélypont, vagy még mélyebbre fogunk süllyedni? Ezt sem tudtam megmondani. Kért, hogy látogassam meg, ha van időm. Az egész csak pár kilométeres séta az erdőben. Sok mindenről szeretne elbeszélgetni velem. A táborban nincs senki, akivel bizalmas lehetne. És senkit nem érdekel másnak a sorsa. — Furcsa emberek ezek. Napról napra komiszabbak lesznek. Az iskolában azt tanultuk, hogy a szenvedés megnemesít. De ez hazugság. A szenvedés a legtöbb embert aljassá teszi. Nincsen az a teli utca, amelyben egy kisautó el ne férne... —■ Amikor Afrikában jártam, pont éjfélkor rettentő oroszlánordítást hallottam. Kirohantam a sátorból és puskát ragadva, hálóingben lelőttem az oroszlánt... — No ezt már mégsem hiszem el. Hogyan került az oroszlánra hálóing?? Történelmi emlék. — Két pompás antik képet őrzök a lakásomban. — Milyen időből származnak? — Abból az időből, mikor még volt pénzem. Baráti enyelgés. — Müller azt mondta, hogy te tökéletes hülye vagy. — Remélem, megvédtél? — Hogyne, mondtam neki, hogy nincs semmi tökéletes a világon. Családi élet lappéknál. A lapp férj hazatér Amerikából, ahol három évig tartózkodott. Odahaza pár hónapos csecsemőt talál a felesége ölében. —■ Hát ez miféle gyerek? — kérdi megbotránkozva. Mire az asszony: — Az más lappra tartozik! Családfa. — Amikor téged látlak. Theobald, mindig egy igen nagy emberre kell gondolnom ... — Ugyan ki az? Családomnak melyik nevezetes őse? — Darwin... Tapintat. A terhes látogató nem akar elmenni. Egyszer csak mosolyogva megszólal: — A maguk otthona igazán nagyon kedélyes. Mire a háziasszony: — Különösen, mikor az urammal kettesben vagyunk. Félreértés. 35
