Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
— Ugyan, hogy s mint szolgál kedves egészsége, Medve szomszéd? Mi újság errefelé?... De biz Medve Mihály még a füstölgő pipát sem vette ki a szájából, csak maga elé brummogott, és feleletre sem méltatta a fecsegő madarat. Ezen aztán úgy megsértődött Szarka Szidi, hogy egy félesztendeig rá sem tudott nézni a medvék barlangjára. De hiszen bánták is azt a medvék! Az öreg Medve Mihály nagyon meg volt elégedve a sorsával. Akkor volt a legboldogabb, ha kint ülhetett a barlangja előtt, csendesen pöfékelve, s maga mellett látta feleségét, a rózsástalpú, gömbölyű Medve Marcsikát és együtt gyönyörködtek a három kis medvebocs vidám hancúrozásában. Hej— nagy kópé volt ez a három bocsocska. Olyan egyformák voltak mind a hárman, hogy akárhány idegen összetévesztette őket, csak. jó szüleik tudták, hogy Muci az, aki a kópéságokat kiterveli, Maci az, aki rögtön véghez is viszi, Mici meg a legfiatalabb, az, aki mindezt teljes szívből helyesli. A három kis mackó pompásan egyetértett. Soha még senki nem hallotta veszekedni őket. Különösen abban értettek nagyon egyet, hogy a lépesmézet mindennél jobban szerették. Mondom, az egész, gyönyörű kerek erdőnél is jobban szerették a lépesmézet. Hogy dagadt a medvemama szeme a büszkeségtől, mikor három jólfejlett kis bocsát elnézegette! Ünnepnap mindig mézespalacsintát sütött nekik, azzal kedveskedett mindig éhes családjának. Csak úgy visszhangzott néha a mohos barlang környéke a három kis bocs hancúrozásától. De ugyan ki is szabott volna mértéket jókedvüknek? Csak a szelíd, csendes őzikék jártak erre, amikor a forráshoz indultak hajnalban, meg alkonyattájt, hogy friss vízzel hűtsék szomjukat. Az őzikék meg olyan félénk teremtések voltak, hogy eleinte közel sem merészkedtek a medvék barlangjához. Ám egyszer — egészen véletlenül — mégis csak barátságot kötöttek a három kis medveboccsal. Úgy kezdődött az egész, hogy az egyik szelídszemű, fiatal kis őzike egy éles tüskébe lépett, és megvérezte a lábát. Nem tudott tovább menni, sa többiek tanácstalanul állták körül. Mikor azonban a vadszederbokor mögül hangos dörmögést hallottak, úgy megijedtek mindnyájan, hogy elfutottak, magára hagyva szegény, fájóslábú társukat. Futott volna az is, csakhogy nem tudott. Mackó Mici látta meg elsőnek a kis őzikét. Odafutott hozzá, letérdelt melléje, és részvéttel kérdezte: — Mi bajod van, kis őzike? Az őzike először nagyon megijedt a nagyfejű, esetlen Mackó Miéitől, és brummogó hangjától, de aztán látta, hogy hiszen nem akarja bántani, sőt segíteni akar rajta, s keserves sírásra fakadt. — Nézd csak — panaszolta — egy gonosz tüske ment a lábamba, és nem bírok tovább menni!... Erre már odaért a másik két mackó is, Muci és Maci, s mivel mindnyájan egyformán jószívűek voltak, rögtön kész örömmel segítettek a bajbajutott őzikén. Maci hazafutott és nemsokára egy darab fehér gyolccsal tért vissza, s miután Mackó Muci kihúzta a gonosz tüskét az őzike lábából, bekötözte a sebet. Az őzike hálásan mosolygott rájuk. Már cseppet sem fájt a lába, és cseppet sem félt a mackók brummogó hangjától. — Köszönöm, hogy segítettetek Tajtam. Nem mondanátok meg, hogy hívnak benneteket? — De, nagyon szívesen. Engem Mackó Macinak hívnak. — Engem Mackó Mucinak. — Engem pedig Micinek. — ó : csodálkozott az őzike — milyen érdekes nevetek van! Mondjátok csak, nem ti szoktatok olyan lármát csapni a barlang közelében, amikor arra járunk? —— Folytatjuk -----Kétfelé kap .... “Kétfelé kap, mint a Tiszába haló lengyel” — szokták mondani a Tisza mentén. Az történt ugyanis, hogy egy lengyel úr kocsisa nagy bátran nekihajtott a Tiszának. — Hová mégy oda a pokolba? — kiáltott rá egy, a veszedelmet látó magyar. Ezt a lengyel úgy értette: “jeno po kola voda”, vagyis a víz csak a derékig ér. A lengyel úr aztán, mikor félholtan húzták ki a Tiszából, így förmedt a kocsisára: — Te gazember, ha belefúltam volna, tüstént levágtam volna a fejedet! Mire a kocsis: —< No akkor én is megharagudtam volna, és nem vittem volna tovább uraságodat. A kolduló barátok. A kolduló barátokról sok jóízű tréfa jár szájról szájra. A közmondás azt tartja róluk: a kocsisnak a torka, a barátnak a zsákja ritkán telik meg. Debrecen város főbírájához beüzent egyszer egy kolduló barát, hogy csak három szót szeretne vele szólani. Bebocsájtották, de csakis az alatt a föltétel alatt, hogy nem mond többet három szónál. A barát állt szavának, és csak ennyit mondott: — Bort! Búzát! Szalonnát! A nevető főbíró bőven adott neki mind a háromból. Bélyeggyűjtők! Közöljük azoknak a címét, akik szívesen foglalkoznak bélyegcserével: Stephen R. Bekény, 353 West 20 St. ERIE Pa. USA. Kamensky Béla, 921 S. Clinton Ave. TRENTON 10. N.J. USA. Jorge Kopits, 3 de Febrero 2340, p. II. A. BUENOS AIRES, Argentina. Pedro Simon, Av. Libertador Grál. San Martin 1526, VICENTE LOPEZ FCNGBM, Argentina. 63
