Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
gény Rézi, éppen az én kedvencem, négy egymásutáni napon üres kosarat hagyott. S hiába kértem kegyelmet Rézinek, hiába sirattam, ki volt mondva az Ítélet: — Rézit egy hét lmulva megsütjük ünnepi ebédnek. Addig pedig bőven tartom, hadd hízzék! Egész éjjeleken nem aludtam Rézi miatt. Sajnáltam, nagyon sajnáltam szegény jószágot. De nem ígérkezett semmi mentség. Elérkezett Rézi halálának a napja. A kést is megfente már édesanyám a medence szélénél, a tálacska is ott várt a kiömlő tyúkvérre. Talán hangosan is sírtam, mikor kiadta édesanyám az ellenkezést nem tűrő parancsot: — Gyere, 'segíts a Rézit megfogni! Segítettem, mert édesanyám mondta. Hanem a jó Isten mégis csak észrevette az én szomorúságomat, s meghallgatta Hozzá küldött kérésemet. Csodát küldött a tyúkólba. A szalmakosár mögött, a zúgban, ott hevert nyolc gyönyörűséges tojás. Oda gyűjtögette Rézi. Nyilván ki akarta költeni. Mondanom sem kell tán: édesanyám nagy örömmel vitte be a tizenhat tojást, én meg talán még meg is csókoltam Rézit, akinek édesanyám végérvényesen megkegyelmezett. Nem ettünk az ünnepre tyúklevest, se tyúkpecsenyét, igaz, de kárpótolt érte az a pompás piskóta, amit kedves tyukocskám tojásaiból készített jó édesanyánk. (Folytatás az előző oldalról.) Bertalan tanító úr is megpörgette maga körül a csinos Mókus Málit. Matyika Nyuszi Nusit kérte fel egy fordulóra, Harkály Hugó meg a fürge Seregély Sárát. Rigó Rózsika Pacsirta Pállal járta el a gyönyörű, fülbemászó dallamú “Zöld erdő” keringőt, ruhájának sárga uszálya csakúgy seperte a tisztás földjét. Még ökörszem örzsike is talált táncost. Bagoly Béluska, a tanító fiacskája kérte fel táncra. Csak Szarka Szidit nem kérte fel senki. Mivel mindig beszélt, és senki nem volt neki elég szép, s mindenkiben talált kifogásolni valót, minden táncos elkerülte, és kedvesebb táncosnő után nézett. így hát maga táncolt Szarka Szidi, nem zavartatta magát. Magasra tartotta két kezét, akarom mondani két szárnyát, és pörgött maga körül, mint a rokka. Mókus Miska, aki mindig kópéságokon törte a fejét, egy lapulevél mögül leste az egymagában táncoló Szarka Szidit, és hangosakat nevetett rajta. Mindenki nagyon jól mulatott. Gyöngyharmat is kedvet kapott hozzá, hogy táncra kerekedjék, és amikor összeütötte előtte a manótestőrök daliás kapitánya az ezüstsarkantyúját, nem kérette magát kétszer, hanem megmutatta, hogy ő sem bújt királyi mamája szoknyája mögé, amikor táncot kellett tanulni. Még a kék harangvirágok is kacagásra fakadtak, olyan jókedvük kerekedett, mikor meglátták, hogy Gyöngyharmat is táncol, és Csupaszéin király mindentlátó szeme akármerre nézett, sehol nem látta a legkisebb gondfelhőcskét sem, Csupafül királyasszony is, akárhogyan hallgatódzott, mindenünnen csak kacagást hallott. Mind a ketten igen elégedettek voltak. De jaj, akármilyen éles szeme volt is Csupaszemnek, mégsem vette észre a közelgő veszedelmet. A vadrózsabokor ugyan sokat integetett, de hiába, senki sem figyelt rá. Pedig lopakodó lépteivel átjött a gonosz Gorgó a kökénybokorhatáron, és ott meglapult a vadrózsa mögött, és nézte a táncot. Mikor Gyöngyharmatot észrevette, csak őt nézte egyre, kapzsi szemét le sem vette róla. Az első pillanatban megszerette a szépséges királykisasszonyt, és el is határozta, hogy elrabolja. Ravasz volt ám Gorgó, nagyon. Tudta, hogy most semmit sem tehet, míg itt van a király és a királyasszony, kedvező alkalomra várt tehát, hogy sötét tervét keresztülvigye. Akármilyen éles volt a Csupafül királyasszony hallása, nem hallotta meg a vadrózsa figyelmeztető susogását. Hogy is hallotta volna, mikor szünet nélkül szólt a muzsika? Mikor a manózenekar kifáradva abbahagyta, rögtön megszólalt a békák fúvózenekara — hatalmas, tizenkét tagú, gyönyörű zenekar —, és mikor már azok sem bírták tovább s pihenőt tartottak, tüstént meggyantázta fényes hegedűjét Tücsök Tini és Tücsök Tamáska, és olyan gyönyörű muzsikába kezdtek, hogy a kék harangvirágoknak is kedvük lett volna táncra kerekedni. Kivilágos-virradatig tartott a bál. A hold már régen hazavonult a felhő mögött, már a nap is felébredt, amikor a zenészek összeszedték szerszámaikat, és hazaindultak a vendégek. Gyöngyharmat királykisasszony fáradt volt a sok tánctól és álmos. A díszhintót elhozták a királyi családért Mókus Matyi és Mókus Miska, abba ült a király, a királyné, meg a szépséges Gyöngyharmat. Mókus Málinak is majd leragadt a szeme már az álmosságtól. A tóparthoz ment, és kimosta az álmot szeméből, friss, hideg vizzel. Ott találta Pacsirta Pannát és Pacsirta Pált. — Gyönyörű volt a bál, úgy-e Pacsirta Panna? —• Bizony gyönyörű — bólogatott Panna, és a torkát gargarizálta a tó vizéből. — Régen mulattam ilyen jót — toldotta meg Pacsirta Pál. Kucsma Kati éppen akkor ébredezett, mikor Mókus Máli elhaladt mellette. — Nos. milyen volt a bál, kedves Mókus Máli? Úgy-e 60
