Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Ériavi Barát: TÖRTÉNELEM: KÍTÜNÖ (Folytatás) — Tanultok? — kérdezte, megsimogatva Peti tar koponyáját * az ültében összeütötte térdét, katonásan. — Igenis, Réti néni, tanulunk! Te buta, — súgta aztán Sanyinak. — Mért pirosodtál el? Most tanulunk csak igazán. Olyasmit is, amit a suliban sose tanultunk volna meg. Szóval... Egy barna üveget húzott elő zsebéből, de gyorsan visszadugta, mert Mari nyitott be s körülszökdécselte az asztalt. Megállt Peti előtt, hátradobva homlokába hulló barna fürtjeit. — Né, Peti! Peti csúf grimaszt vágott. — Mit bámulsz, tökmag? Nem láttál még holdvilágot? Ezentúl én fogok világítani éjjel, hogy orosz barátaink könnyebben eltalálják a körúti lakóházakat... Marinak ez nagyon tetszett. Jóízűt nevetett, amin Sanyi annyira felbosszankodott, hogy ki akarta dobni a kotnyeles kislányt. Mintha Marit olyan könnyű lenne valahonnan kikergetni, ha 6 maradni akar! Ám Peti barátjára kacsintott Mari háta mögött, hogy hallgasson. Feneketlen zsebének mélyéről egy színes celluloid propellert halászott elő, meg egy csavarmenetes botocskát. A propellert olyan magasra hajította a bottal, hogy az pörögve csapódott a mennyezethez. Mari ámulva nézte. —• Jaj, de nagyszerű! — kiáltott. — Add ide, Peti! — Megy ez magasabbra is — magyarázta Peti, teljes komolysággal — annak, aki bánni tud vele. Különösen kint a kertben... — No, engedd, hogy kipróbáljam. Csak egy kicsit... — No, jó. Kiviheted. Csak nagyon vigyázz, el ne vesszen a bokrok között! Mari már rohant is, vissza sem nézett. Peti csak azt várta, hogy becsukódjék az ajtó. Újra elővette titokzatos barna üvegjét. — Mi ez? — kérdezte Sanyi. —• Pszt! Szerzemény. — Szóval: loptad. — Ugyan, Réti, úgy beszélsz, mintha a saját faterod lennél. Ha megmondom, mire kell, te is be fogod látni, milyen fontos dologra tettem szert. — Mit fontoskodsz? Mi ez? Peti még halkabbra fogta a hangját. — Hát ez... nitrogén itt, emez meg — húzott elő egy kisebb üveget — jódtinktura. Te olyan klasszul érted a kémiát, gondolom ... össze tudnál keverni valami jó robbanószert. —■ Mit, Péterkém? — kérdezte gyanús nyugalommal Sanyi. — Robbanószert, természetesen. Amivel az orosz tankokat segíthetnénk felrobbantani. Sanyi úgy bámult barátjára, mintha csodát látna. —• Hogy te miket kitalálsz! Nem mondom, a cél: jó. De az eszköz... Petikém, ha te jódtinkturával akarod felrobbantani a tankokat, régen alulról fogod szagolni az ibolyát, mikor barátaink még mindig spirt (erős szesz, amivel támadás előtt itatják FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA... Falu végén kurta kocsma, Oda rúg ki a Szamosra, Meg is látná magát benne, Ha az éj nem közelegne. Az éjszaka közeledik, A világ lecsendesedik, Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a sötétség. De a kocsma bezzeg hangos! Munkálódik a cimbalmos, A legények kurjogainak, Szinte reng belé az ablak. „Kocsmárosné, arany virág, Ide a legj óbbik borát, Vén legyen, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifjú babám! Húzd rá cigány, húzzad j obiban, Táncolni való kedvem van, Eltáncolom a pénzemet, Kitáncolom a lelkemet!“ Bekopognak az ablakon: „Ne zúgjatok olyan nagyon, Azt üzeni az uraság, Mert lefeküdt, aludni vágy.” „ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is!“ Megint jőnek, kopogtatnak: „Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket, Szegény édesanyám beteg.“ Feleletet egyik sem ad, Kihörpentik boraikat, Végét vetik a zenének S haza mennek a legények. Petőfi Sándor. 51
