Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
keresztre szögezték és sziklasirba helyezték. S ez a biztos tudat elfeledteti vele, hogy a Szent Sir templom különböző korok és különböző ízlések elrontott “remekműve”. A Szent Sir első bazilikáját Szent Ilona császárnő emeltette, fia, Nagy Konstantin támogatásával, a negyedik század elején. A szépséges, császári fénnyel és bőkezűséggel felépített istenházát a VII. században a perzsák pusztították el. A mostani bazilika, amely sok-sok templomot zár magába, a keresztes vitézek alkotása, 1149- ből. Hogy aztán ez a bazilika ennyire elrontott valami, az valószínű, hogy nem az ő. hanem a későbbi idők görög ízléstelenségére Írandó. Mint hogy az is a görög ízléstelenség hibája, hogy a Szent Sir templom nemcsak stilus, hanem áttekinthetőség szempontjából is borzalmas. A templom nevezetesebb helyei, részei: a “petra unctionis”, — a tizennyolc pilléres és tizennyolc árkádos “rotonda” s alatta a Szent Sir, — az “angyalok kápolnája”, ahonnét szinte csúszva juthatunk a Szent Sirhoz, — Arimateai József sírja, — Mária Magdolna kápolnája, — Krisztus börtöne, — Szent Ilona temploma, — a Szent Kereszt feltalálásának kápolnája, — a Gúnyolódás kápolnája, — Kálvária kápolna. — a keresztrefeszités oltára, — a Fájdalmas Szűz oltára, — és Jézus halálának oltára... A Szent Sir, miként a feléje emelt hatalmas bazilika is, elsősorban három ‘felekezet” birtoka. A római-, a görög-, és az örmény egyházé, így: a Szent Sir bal sarka a ferences barátoké (“Ecce locus, ubi posuerunt Eum”), közepe a görögöké, a feltámadt Krisztus képével, — jobb sarka pedig az örményeké, a sírjából kikelt Megváltó aranyozott rámában függő képével. A kereszt felállításának oltára alatt mély gödör tátong. S ebben a gödörben a szent Keresztfa. Az oltár jobbján hosszúkás érclemez fedi az Üdvözítő halálakor megrendült sziklák repedését. A Szent Sir sziklaürege fehér márványlapokkal van beborítva. Meghatódva csókolom a helyet, ahol Krisztus három napig feküdt a sirban s ahonnét dicsőségesen feltámadt! A Szent Sírtól visszakanyarodom Mária Magdolna kápolnájához, ahol az oltárral szemben Isten kicsike törvényszékei sorakoznak egymás mellett. Térdre hullok az egyik “törvényszéken”, az egyik gyóntatószékben, — és egy benne ülő ferences atyának “kitárom szivem belsejét”. Elpanaszlom azokat a töviseket, amik lelkem tépik, — elsírom könnyeim rut tévedéseimért, — és aztán boldogan hallgatom a barnakámzsás istenszolga feloldozási igéit... Eszembe jutnak Zadravecz István püspök szavai s úgy érzem, hogy nagy igazságot kiáltott világgá, amikor azt mondta, hogy “Úgy gyónni, mint itt, talán sehol a föld hátán nem lehet. Lelki tisztulásom után pedig mit cselekedhetnék jobbat és nemesebbet, minthogy a “megkenés kövétől” kiindulva újra felballagok — 18 meredek lépcsőn — a Golgota hegyére, ahol kétezer esztendővel ezelőtt kiömlött értünk az Istenember drága vére... Igen, felballagok és imádkozom... Imádkozom és könnyezek... hiszen: “A Kereszt oltárán, Jézus, egy Bárány Atyjának feláldoztatott...” Értünk, botlólábuakért, — esendőkért, — kételkedőkért, — száraz venyigékért... Haszontalan szolgákért... Fekete bárányokért.. . S ezért: “Szeretlek, Isten, véghetetlen, szeretlek, ó, csodás Való! Dicső neved imádva zengem, bár énekemii oly elhaló! Mint csepp a tenger mély vizében, ó, hadd pihenjek kebleden! S hadd mondjam el szivem fohászát: szeretlek édes Istenem . ..” * * * Az Ambassador Hotelből a Damaszkuszi-kapun át jutunk vissza az ó-városba. Érdekes ez a kapu. Tömör és vaskos. Meg ősrégi, letűnt idők arculatát mutatja felénk. Ki is tudná megmondani ,hogy hány nemzetséget, hány barátot és hány ellenséget látott be- és kimenni?! A Damaszkuszi-kaputól a Salamon Király utón elsétálunk a “Sirató falhoz”, ahol megkopott, kaftános zsidók — orthodox zsidók — az ószövetség pusztulását és népük tragédiáját siratják már két évezred óta. Innen a zsidó-negyed mellett haladunk tovább. Megnézzük a Horva zsinagógát, — majd a II. Vilmos német császár támogatásával felépített Megváltó-Templomot, — aztán a Jaffai kapun át áthaladunk újra a város falain, és megcsodáljuk Dávid Király Citadelláját. Dávid Citadellája a “Senki földjén” fekszik. Amit mögötte látunk, az elszomorítja a sziveinket, hiszen a zsidók által megszállt városrész felé spanyol-lovasok, drótakadályok és állandó készültségben lévő őrségek zárják el az utat... Jézus földjén nem a békesség és a szeretet tartja hát kezében a gyeplőt, hanem az emberi acsarkodás, az emberi békétlenség! Hogy honnan ez az acsarkodás? A zsidók úgy mondják s nem ok nélkül, hogy Palesztina az ő “Ígéret földjük”, vagyis hazájuk, már évezredek óta. Az arabok ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy ők mintegy ezerötszáz esztendővel ezelőtt foglalták el a zsidóktól megtisztított földet s ez idő óta Palesztina nem a zsidók, hanem az arabok hazája... Eleinte, amikor 1881 körül — a orosz zsidóüldözés korában —a zsidóság tömegesen vándorolt vissza Palesztinába, akkor az arabok 38
