Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
A kilencvenéves aggastyán evvel a fej lövéssel járta hetek óta az országutakat és az orosz börtönöket. De most elérkezett a végső állomáshoz. Akkor sóhajtott utolsót, amikor a másik sarokban sírni kezdett az újszülött gyerek. Ezen elgondolkodtam. A halott megkönnyebbült mosolya, és az újszülött keserves sírása jelképes valami volt. Nem véletetlen az, hogy valamennyien sírva születünk. Másnap a délutáni órákban Tubák is megérkezett a börtönbe. Vöröskeresztes karszalag és orvosi táska nélkül. Arcán valami végtelen kimerültség tükröződött. Szemei véraláfutásosak voltak. Szó nélkül leroskadt mellém, és abban a pillanatban elaludt. Nem zavartam álmát. Felesleges volt, hogy bármit is kérdezzek tőle. Tervének sikertelensége arcára volt írva. Álmában keservesen nyögött, és forgolódott. Néha hangosan Jblsikoltott. Ebből arra következtettem, hogy bizonyára rendkívüli megpróbáltatásokon ment keresztül. Nem az az ember volt, aki egykönnyen kijött sodrából. Másnap reggelig aludt egyhuzamban. Aztán beszélni kezdett. — Már ott voltam a Pasaréti-úton.... Már láttam a házat... Kétszáz méternyire voltam tőle... És akkor elfogtak az oroszok... Addig legalább tízszer feltartóztattak, de mindig továbbengedtek... A vöröskeresztes karszalag és az orvosi táska mindig megtette hatását... De most ez volt a vesztem... Bevittek a parancsnokságra is kikérdeztek... Mondtam, hogy sebész vagyok és sürgős operációra megyek... Élet és halálról van szó... Az orosz parancsnok felháborodott... Kijelentette, hogy ez nem fontos senkinek... De legkevésbbé az orosz hadseregnek... Az orosz sebesültek százai vannak orvosi segítség nélkül... Mit számít ilyenkor egy nyomorult civilnek az élete?... Megparancsolta, hogy azonnal vigyenek el a közeli segélyhelyre, hogy az orosz sebesülteket operáljam. — És te? — Természetesen tiltakoztam... De leköpött és belém rúgott. .. Az orosz katonák elcipeltek a segélyhelyre... Mikor megláttam a műtőasztalt, nem bírtam tovább... Bevallottam, hogy nem vagyok orvos... Hogy hazudtam... — És erre megvertek? — Nem... Nem hitték el... Piszkos kutyának neveztek... Rühes féregnek, aki szabotálni akar... Kijelentették, hogy azonnal agyonlőnek, ha nem akarok operálni... — És mi volt? — Mi lett volna?... Reggelig operáltam... Lehet, hogy legyengült testi és lelkiállapotomnak köszönhettem, hogy a dolog minden szörnyűsége dacára harsogó nevetésben törtem ki. Tubák megütközve nézett rám. — Nem nevetnél, ha te lettél volna helyemben... De mit tehettem?.... Nem hagyom agyonlőni magam, mint egy kutyát... A háború az háború... Inkább én öljek meg másokat, mint mások engem... És hidd el, hogy megérdemelték... Aljasságuk, kegyetlenségük és butaságuk miatt... Nem érzek semmi lelkiismeretfurdalást... Kabátujjával megtörölte verejtékező homlokát. — De nem hiszem, hogy mind meghalt. Lehet, hogy a könnyebb operációk sikerültek... Mert a golyót azt mindig kivettem... Persze nem ismerem az emberi test belsejét... De a fontosabb részeket azért meg lehet különböztetni... ezeket tanultuk az iskolában... Házastársi enyelgés. Feleség: — Azt szeretném csak egyszer megérni, hogy úgy adj pénzt, hogy ne kelljen előbb kérnem. Férjs — Én meg azt szeretném megérni, hogy ehhez csak egyszer is alkalmat adnál nekem. Orvosi szigorlaton. Tanár: — Tegyük fel, hogy egy beteg jön önhöz, és nem tudja megállapítani, hogy mi baja. Mit csinál akkor? Jelölt: — Felszámítok 10.— dollárt neki a vizsgálatért, és elküldöm a tanár úrhoz. A lényeg. Férj: — De édesem, miért csináltatsz folyton új ruhát. Nem tudod, hogy már nyakig vagyunk az adósságban? Feleség: — Én tudom, de a szabónőm nem tudja. Szakszerű magyarázat. — Papa, mi az a sok drót a vasút mellett? —■ Az, fiacskám, a telefonos távíróvezeték. —• És miért nincs a másik oldalon is vezeték? — Ott a drótnélküli távíró és telefon megy. Félreértés. Rendőr (a szabálytalanul hajtó autóshoz). — Nem ismeri kérem a közlekedési szabályokat? Autós: — No, biztos úr, mondja csak, melyiket szeretné tudni, majd megmondom. Szellemjárás. Főnök: — Mondd, Pista, hiszel te a szellemekben? Pista: — Nem, főnök úr, egyáltalában nem. Főnök: — Hát akkor hogyan magyarázod meg, hogy tegnap itt volt a nagybácsid és utánad kérdezősködött, te pedig ugyanakkor az ő temetésén voltál 29
