Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6. szám

írt, most már sűrűn következtek egymásután a női nevek és a hatalmas számok. Jim Morrison behunyt szemmel élte végig újra a múltját és osztogatta az ajándékokat. Aztán végre aka­dozni kezdett, keresgélt az emlékek közt, és felnyitotta a szemét. Körülnézett. — Oh, igen. Katy Müller. A szakácsnőm. Húsz év óta. Nincs megfizetve azzal, amit kap. A szivével főz, a lelkét önti bele a töltött káposz­tába, amit a névnapomra készít. Huszonötezer dollár... —■ Betty, a titkárnőm. Az ellenségeim meg akarták vesztegetni, tippeket akartak tőle, hogy elrontsák a dolgomat a tőzsdén. De Betty ki­dobta őket. Ötvenezer dollár. Különben legyen százezer. Betty már nem fiatal, és a kutya sem fogja feleségül venni, ha nincs elég pénze... — Mi van még? Várjon csak... Igen, hetven­ezer a Szegény Lányokat Védő Egyesület ja­vára .... Azt hiszem, ez az egész. És mindez még a felét sem teszi ki a vagyonomnak. A többi természetesen Mollyé, a feleségemé. Felirt mindent? — Igen, Mr. Morrison. — Akkor öntse formába, és hozza vissza még ma. Hozzon két tanút is, hogy aláírhassam.... ♦ Mrs. Morrison mély gyászban volt. A gyász­ruha fölött, ahogy a karosszékben ült, szinte vi­lágított halvány arca és dús, szőke haja. Az ujjai közt vékony cigaretta füstölgött. — Mr. Harris — szólt kellemes, mélyzengésü hangján az előtte álló ügyvédhez —, ön volt az uram ügyvédje. Hagyott a megboldogult végrendeletet? — Igen, asszonyom. Velem íratta meg a vég­rendeletét. Most készülök iktatni a bíróságon. Önre a különböző adományok után mintegy a vagyon kétharmadrésze marad. — Különböző adományok? Úgy tudom, hogy az uramnak nem volt közelebbi rokonsága az életben.... — Ez igaz. De vannak mások.... —■ Értem. Az uramnak voltak munkatársai. Férfiak, akik segítették az életben.... Mr. Harris elővette a zsebkendőjét, és kö­­hintett. — Nem, asszonyom. Az adományok nem fér­fiaknak vannak szánva, hanem többnyire höl­gyeknek. Sőt mondhatnám, hogy kizárólag hölgyeknek... — Miféle hölgyeknek? — Akikkel a megboldogult az életben többé­­kevésbbé kapcsolatba került. Mrs. Morrison tágranyilt szemmel nézett az ügyvédre. Három évvel ezelőtt ment feleségül Jim Morrisonhoz, aki kiemelte a szegénységből és küzködésből. Igaz, Jim Morrison már idős volt, de többet ért mindazoknál a férfiaknál, akiket Molly eddig ismert. Nemcsak gazdag volt, hanem gyöngéd is, okos, fölényes, akire minden ember tisztelettel nézett fel, és akit le­hetett szeretni. Tudta, hogy Jim Morrison éle­tében más nők is voltak, de ezzel nem törődött. Ám, most, ezek a nők kiléptek a múlt ho­mályából ... Lassan, szinte gépiesen eloltotta a cigarettá­ját, és kurtán mondta: — Kérem, olvassa fel a végrendeletet. Mr. Harris olvasni kezdett. Mrs. Morrison hal­ványan, de egyébként mozdulatlan arccal hall­gatta. Mikor az ügyvéd a végére ért, a nő el­gondolkozva szólt: —■ Ön jól ismeri a végrendeletek körüli tör­vényes eljárásokat, Mr. Harris. Van rá mód.. . hogy ez ellen a végrendelet ellen.... valami kifogást lehessen emelni? Mr. Harris megigazította a nyakkendőjét, az­tán megsimogatta a bajuszát, mely gondosan barnára volt festve. — Hogy meg lehet-e támadni a végrendeletet? Természetes, hogy lehet. Minden végrendeletet meg lehet támadni. Ezt különösen. Ez a végren­delet ugyanis annyira különös — mondhatnám különcködő —, az öröklő személyek viszonya az Örökhagyóhoz olyan természetű, hogy a bí­róság könnyen talál alapot annak megváltozta­tására. Meg vagyok győződve, hogy Jackson bíró, aki állását a megboldogultnak köszönheti és így valószínűleg önnek is szívesen áll szol­gálatára, asszonyom, hajlandó lenne megsemmi­síteni a végrendeletet azon az alapon, hogy az örökhagyó nem volt elmebeli képességeinek tel­es birtokában, mikor végrendelkezett. .. — És önnek, Mr. Harris, szintén az volt a benyomása, mikor a végrendeletet írta, hogy a megboldogult nem volt épelméjű? Mert ebben az esetben, ugyebár, nem írt volna le a számára egy okmányt, mely milliókról intézkedik? — Persze, hogy nem.... azaz... kénytelen voltam leírni. Mr. Morrison nemcsak kliensem, hanem barátom is volt. Ha visszautasítottam volna, esetleg megsértődött volna, és más ügy­védhez fordult volna, aki elkészítette volna ugyanezt a végrendeletet a számára. —• Azóta azonban ön átgondolta a dolgot, és megállapította magában, hogy bár a megboldo­gult normálisnak látszott, szellemi képességei a betegség folytán csökkentek, és így.... —. A számból vette ki a szót .asszonyom — mondta buzgón Mr. Harris —, sőt hozzátehe­­tem, most, ahogy önt itt látom ragyogó szépsé­gében — bocsánat, de legényember vagyok, aki nem mentes a női szépség hatása alól —, hogy az a férfi.... az a férj... aki más nőkre tud gondolni, amig olyan felesége van, mint ön, asszonyom, az a férj nem lehet épelméjű.... Mr. Harris azt várta, hogy a fiatal özvegy erre elmosolyodjék, de Mrs. Morrison arcán nem látszott más, mint komoly elgondolkozás. — Ahhoz, hogy a végrendeletet megsemmisít­sék — kérdezte lassan —, be kell bizonyítani, ugyebár, hogy a többi örökösöknek semmi tör­vényes követelésük nincs? Természetesen. Valószínűnek látszik, hogy a többi örökösök, miután nagy összegekről van szó, szintén ügyvédet fogadnak, és harcolni 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom