Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Peti fiam megcsattogtatta csenevész szárnyait, és rekedten elrikkantotta magát. Dominik pedig visszatette az üveget a szalmazsák alá, majd benyitott a belső szobába. Ennek a szobának padlója se volt, nem is volt szoba, csak egy lyuk. De itt volt a kisüst, szép, fényes vörösrézből való, csavaros csövekkel, hordókkal, csebrekkel s minden egyébbel, ami hozzá való. Ablaka se volt, csak egy kicsike lyuk föl a padlásra, hogy elszállhassanak a gőzök. Vastag volt a levegő a kifőzött cefre keserűédes szagától s csípős a zúzott fenyőbogyótól. Dominik először a csebret cipelte ki, amiben a kifőzött cefre volt, zúzott kukoricapép, amiből kiszívta már az üst az erjedés erejét. Odacipelte a fészer mögé, ahol az erdő bokrai kezdődtek, s kiöntötte a bokrok alá. Elsőnek Peti, a kappan szökött rá a zsákmányra, de már Libuc is ott volt, és piros nyelvével óvatosan lefetyelte a szesz-szagú moslékot. — No csak, csendháborítás aztán ne legyen, ha berúgtok — íeddte meg őket Dominik, és visszacipelte az üres csebret a házba. A belső szoba sarkában hat korsó sorakozott katonás rendben. Friss portéka: négy-ötöd törökbuzalé, egy-ötöd fenyőszesz, Dominik-féle titkos keverék. Dominik gondosan megszámlálta a korsókat, ott volt mind a hat. Leakasztott a szegről egy kopott, viharvert hátizsákot, abba ügyelve beletett két korsót, egy harmadikat pedig elfektetett egy vesszőkosárban, s letakarta egy rongyokba szakadozott zsákkal. Aztán a hátizsákot vigyázva a hátára vette, megmarkolta a kosárfülét, az ajtót gondosan betette maga mögött, vállára akasztotta az ócska serétes puskát, fejébe nyomta a nyűtt vadászkalapot, s elindult le a faluba. Alig hagyta el a legelőt, fekete macska szökött keresztül az ösvényen. A baljóslatú jelre Dominik döbbenve torpant meg, de nem jutott semmisem az eszébe, amit ellene tehetne, így hát folytatta az útját. A mesgye szélén meglátott nehány gombát, azokat leszedte, s rátette a kosár tetejére, a zsákra. Hadd lássa, aki kiváncsi, hogy gomba van abban a kosárban nem egyéb. A fekete macska igazat mondott. Mert alig érte el az első házat, ahol Pattanás, a sirásó, ltkot, hát nem hogy ott állt a vén tökéletlen a kerítésnél, és szórta az ocsut a madaraknak? Dominik megpróbált visszahúzódni a szilvafák mögé, de Pattanás már lengette feléje a kezét. — Hej öcsém! Milyen időjárás van ott fönt a hegyen? Pattanás két teljes esztendővel volt idősebb Dominiknél, s emiatt sok mindent el kellett nézni neki. Viszont agglegények lévén mind a ketten, ő is, meg a sírásó is, ez valami olyan cimbora-rokonságot jelentett kettőjük között, aminek meg voltak a jó, meg a rossz oldalai is. Dominik tehát nagyot sóhajtott, és folytatta az útját lefele az ösvényen, a kerítés mellett. — Volt jobb is, volt jobb is, de nem panaszkodhatunk — adta meg a választ az időjárást illetően — hát a verebek nem rágtak-e még kopaszra? —• Nyolcvanhetet számláltam tegnapelőtt, nyolcvanhetet! — újságolta Pattanás, és szőrtelen, beesett arca majdnem megfiatalodott a büszkeségtől. Pattanás ugyanis, sírásó létére, a verebekbe volt szerelmes. Minden reggel ocsuval etette őket, amit a gazdáktól koldult össze, s a verebek évek során úgy odaszoktak hozzá, hogy már el sem ugrottak előle, ha kinyújtotta feléjük a kezét. — Ide nézz, öcsém — mondta Pattanás, és belemarkolt az ocsus zacskóba. Kinyújtotta a markát a kerítés felé, s egyszeribe féltucat veréb volt rajta. Csipdesték, szedegették vidám csiripolással markából a szemet, s egy közüllök még a szalmakalapjára is fölült. — Hehehe — örvendezett a hórihorgas, sovány vénember — látod öcsém, hogyan szeretnek engem Isten madárkái? Dominik már-már szerencsésen elsurrant mellette a kerítés túlsó oldalán, amikor a sírásó szeme megakadt a kosáron meg a hátizsákon. (Folytatás■) ráti kör tagjának nevét, akinek toborzására az előfizetők táborába beléptek. így ezt azonnal a megfelelő helyre iktatni tudjuk. A baráti kör tagja is közölheti természetesen levélben a gyűjtött előfizetők neveit, de iktatni ezeket csakis az előfizetés beküldésekor tudjuk. Bízva abban, hogy olvasóink megértik szándékunkat, miszerint a folyóirat fennállásához és mindig értékesebbé válásához szükséges olvasóink lelkesedése és támogatása, reméljük, hogy hamarosan széles baráti kört tudunk alakítani, amelynek mindenegyes tagja kicsit a saját személyes ügyének is tekinti a hazájától megfosztott magyar emigráció irodalmi folyóiratának, a KÁRPÁTnak létezését és fejlődését. KÁRPÁT BARÁTI KÖRE — Attól nem félsz, hogy az oszlop letörik alattad? 9
