Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6. szám

részére lehetne képezni a felügyelői karbeli tiszteket. Nem ilyen egyszerű a feladat Dunántúl északi felében, a Balaton felett, ahol nincsen egy kife­jezetten nagyváros, amely nemcsak lélekszámra, hanem kulturális és gazdasági vonatkozásban messze túlemelkedik a többieken, s így magától értetődően e tájegység természetes fővárosa le­hetne. A lakosság számát tekintve ma — Győr a legnagyobb város Dunántúl északi felében, de a század elején még Sopron vitte az elsőséget. Győr ugyancsak vezető helyet tölt be Észak- Dunántúl gazdasági életében is, a mellett a leg­jobb közlekedési csomópontok egyike. Erős ver­senytársa azonban Szombathely, amelynek la­kossága ma már a 60.000 körül jár, szintén nagy közlekedési csomópont és ipari-kereskedelmi szempontból is ugyancsak nagy fejlődésnek indult. Ezzel szemben kultúrális vonatkozásban Sopron elsősége a nyugati végeken elvitathatat­lan, ha gazdasági tekintetben Nyugatmagyaror­­szág egy részének elvesztése miatt sokat vesz­tett is jelentőségéből. A kommunista rendszer is erősen nyomja a ‘leghűségesebb várost’: pár év óta megszűnt megyeszékhely lenni, felsőfokú is­koláinak egy részét egyetemi fokról főiskolaira fokozta le, régi hírneves középiskolái közül (bencés gimnázium, Orsolyák leánygimnáziuma, evangélikus gimnázium és tanítóképző) sokat megszüntetett. A lélekszámra jóval kisebb vá­rosok — Pápa, Veszprém, Kőszeg — iskoláik számát és hírnevét tekintve szintén jelentős kultúrális központok, amelyeket nem lehet szá­mításon kívül hagyni. Ez esetben a megoldás szempontjából a decentralizálás a legcélraveze­tőbb, főleg ha minden igényt ki akarunk elégí­teni. Adott esetben tehát meg kell szervezni Győr vagy Sopron székhellyel a pozsonyi egye­tem elvesztése miatt már régen időszerű észak­dunántúli egyetemet s annak egyes tudomány­­karait szétszórtan kell elhelyezni a fentebb em­lített városokban a megfelelő adottságok figyelembevételével. Az egyes városok közti tá­volság nem olyan nagy, hogy ez a szétszórtság igazgatás szempontjából különösebb nehézséget jelentene, viszont ugyanakkor Észak- és Nyugat- Dunántúl valamennyi kultúrvárosa kapna va­lamilyen felsőoktatási intézményt. Ez az új északdunántúli egyetem teljes joggal viselhetné Sopron-megye nagy szülöttének, a Legnagyobb Magyarnak nevét: ugyanis ez a Széchenyi István Egyetem nemcsak a szokásos tudományegyetemi karokat foglalná magában, hanem a modern idők szellemének megfelelően műszaki és gazdaságtudományi karokat is, amint azt a reform kor nagy államférfiúja meg­álmodta. Győr — a legnépesebb város és a legnagyobb ipari-kereskedelmi középpontjelle­gének megfelelően megkapná az új egyetem gépészeti és közgazdasági karát s régi hagyo­mányainak megfelelően egy katolikus hittu­dományi és a jogi kart. Sopron kapná a meg­lévő (a pécsi egyetemből kivált) evangélikus hittudományi kar mellé az új bölcsészeti és ter­mészettudományi karokat; az erdészeti karnak, miként a bányászati és kohászati karoknak má­sutt alkalmasabb helyet lehetne találni. Szom­bathely kapná az orvosi és gyógyszerészi kart, tekintve, hogy a rendelkezésére álló egészség­­ügyi intézményeiben korszerű elhelyezést tudna biztosítani e tudománykar minden intézetének: hatalmas közkórháza van, bábaképzője szülé­szeti klinikával, gyermekmenhely klinikával, vakokintézete, elmegyógyintézete s igy tovább. Ezen új egyetem keretében nyerne elhelyezést a mosonmagyaróvári gazdasági akadémia — mint mezőgazdasági kar, a ma is működő vesz­prémi nehézvegyipari kar és esetleg a pápai református hittudományi főiskola — mint egye­temi hittudományi kar. Mindezeken felül Győr kaphatna még egy katolikus pedagógiai (taní­tóképző) főiskolát, Pápa egy állami, Sopron egy evangélikus, Kőszeg pedig szintén egy ál­lami pedagógiai főiskolát, melyet a volt kato­nai reáliskola hatalmas épületcsoportjában le­hetne elhelyezni. Ezzel végére is értünk tanulmányunknak, mely a tervek-javaslatok özönét tárja rövid összefoglalásban az olvasó elé, kitéve ezzel író­ját annak, hogy egyesek délibábot kergető ál­modozónak fogják tartani. Ezeknek csak azt felelhetjük, ha Jéna után a poroszok politikai veszteségüket és romlásukat új egyetemek ala­pításával ellensúlyozták, akkor mi magyarok a magunk nagy politikai katasztrófáját nem te­tézhetjük egyetemeink vagy főiskoláink vissza­fejlesztésével, hanem csakis újak alapításával! Egy jelentős hazai politikai és gazdasági vál­­cozás esetén a nemzetnevelési intézmények re­formja és a főiskolai oktatás korszerű újjászer­vezése elodázhatatlan feladat, aminek előkészí­tésére már most itt kint az emigrációban min­dent meg kell tenni az arra illetékes szakem­bereknek és hozzáértőknek, ha nem akarunk ismét lemaradni. Érdemes emlékeznünk arra, hogy a negyvennyolcas szabadságharc elveszté­se után Eötvös József báró az emigrációban dolgozta ki mindazokat a közoktatási reform­terveket, melyeket a kiegyezés után sorra meg­valósítottak. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy egy esetleges újabb kiegyezés ezen a téren se találjon bennünket készületlenül. (Copyright by Dr. Desider Heckenast in Canada) (1) Dr. Heckenast Dezső: Magyar egyetemek a múltban és a jelenben. Sao Paolo, 1954. (Ma­gyar Szemle). (2) Dr. Heckenast Dezső: A nyugatmagyaror­szági kérdés. Sao Paolo, 1958. (Délamerikai Ma­gyar Hírlap Jubileumi Évkönyve). (3) Kis Újság (Budapest), Nyugati Kis Újság (Szombathely) 1946. évi január-februári szá­maiban. (4) Dr. Heckenast Dezső: Hungarian Univer­sities, Past and Present. Montréal, 1957. (Cen­tral and East-European Studies, University of Montreal). 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom