Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
(folytatás) Hogy a könnyeket ne lássa, Megfelezi kis kamráját, S maga gyakran szükséget (lát. Most ott ül az asztal mellett, Imakönyvében keresget. Könyvét hijják Rózsáskert(nek, Melyben szent rózsák terem(nek. Régi, jó, de kopott jószüg, Melyet még csak a barátság S egy pár ernyedt szál tart (öszve, Oly igen meg van viselve. S ím kopognak, és köhintve Az öreg jó Sára lép be: “Isten áldja meg, nagyasz(szony! Most ugyancsak legjobb itt(hon. Jó, hogy ilyenkor ki nem jár, Majd elvesztem, oly nagy a (sár.” “Hát mi jót hoz, Sára néni?” “Istenem, bár tudnék hozni. Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna. Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élne. Imádságos könyvet kérnék, Higgye meg, most oly jól es(nék-Mert hiszen ha már az ember Szépszerint jóllakni sem mer, Már csak szűkén él kenyér- Éljen Isten igéjével, (rel, így legalább árva lelkünk’ Az imádság tartja bennünk. Itt tudom, van heverőben: Adjon az Isten nevében.” “Jó asszony, — felelt az özvegy, — Könyvem nincs több, csak ez (az egy. De ha már úgy megkivánta, És ettől függ boldogsága, Vegye egy felét jó névvel, Én beérem más felével.” S fele ide, fele oda, Könyvét kétfelé osztotta. Most a két jó öregasszony Hogy semmi jót ne mulasszon, Fél könyvből, de nem fél (szív vei Imádkoznak este reggel, S ha van Isten mennyországban, Nem imádkoznak hiában. Vörösmarty Mihály. tökéletesen igaza volt és Peti belátta, hogy az ő beszéde helytelen, már annyira szokásává vált az ilyen csúnya, kiferdült szavak használata, hogy ilyenkor hosszú percekre egészen megnémult, mert gondolkodnia kellett a rendes kifejezésen. Bent a lakásban igyekezett Peti a legszeretetreméltóbb modorát elővenni. Minden ajtó előtt alaposan lábat törölt. Hangos és illedelmes “Kezét csókolom! !”-mal köszönt Réti néninek a konyhában. Megvakargatta a farkcsóváló Betyár bozontos fületövét és a teknősnek udvariasan szája elé tette a húsvagdalékot. De amint becsukta maga mögött a nappaü-ebédlőgyerekszoba ajtaját, izgalomtól csillogó szemmel lökte a levegőbe eddig hóna alatt szonrongatott számtankönyvét. —. öregem! Kiüldöztük Felszegit a suliból! Hű, de zabos volt... Még fenyegetőzött is, hogy majd ő megmutatja... — Mit? Miért? Ne a közepén kezdd már megint, te tökfej, mert leboxollak. Az elejéről! — Hát jó! — szusszant nagyot Péter és hátát a falnak támasztva lekucorodott a szőnyegre. — Vagy tizen voltunk az osztályban... — Fekete Jóska ott volt? — Ott. Meg Lindi is, meg Donajó Anti, Gólya (ez a hosszúranőtt sovány Kerekes Gabi volt) és képzeld, még az az ütődött Mann Karcsi is, az ifjú párttitkár — boldog lesz a faterja, ha megtudja, micsoda áruló fiacskája van... — A tárgyra, Peti, tárgyra! — Szóval: Felszegi tanár elvtárs levágta a nagy dumát, ahogy a rádió szokta: “Fiúk! Felforgató elemek, nyugati imperialisták próbálják megdönteni a szocializmus békés építését!..” — Képzelheted, még Lovász Tibi is, Felszegi leghűbb árnyéka is úgy nézett kedves úttörővezetőnkre, mintha varangyos békát látna. Aztán angyali pofával tette fel a kezét és megkérdezte: — Tanár úr! Az én apám is nyugati imperialista?? Mert az is a forradalmárokkal tart. Nálunk az egész ház, különben... Azzal leült, várva a feleletet. Tudod ,hogy a Matróz-utcában laknak, az emeletes hajógyári házakban. Csupa gyári melós... De a mi Felszegink már begerjedt. Ilyen lényegtelen kérdést meg sem hallott. Folytatta ott, hogy: hazafias kötelességünk segíteni helyreállítani a reakciósok okozta károkat. “Fiúk! — mutatott az ajtó felé — induljunk! Az utcakövek felszaggatva. Ha csak egy követ is felsegítünk...” — Képzeld, itt egy kis hatásos szünetet tartott és Fekete Jóska, hetven kilónyi súlyával, szokott flegmájával vágott közbe: ... az orosz katonák fejére, — erre mindenki ránézett és Felszegi úgy nézett Jóskára, mintha nagyfaterja szellemét látná... Az meg kifordítja a két tenyerét, így ni! — és befejezi: — ... kitakarodnak hazánkból és szabadok leszünk! — Te, öregem, úgy éljen a kopasz fejem, hogy soha el nem felejtem azt a percet, míg farkasszemet néztünk Felszegivel, aki aztán egy cigire akart gyújtani, de a keze annyira reszketett, hogy nem gyulladt meg az öngyújtója. Megszántam szegényt és kiugrottam az első pádból, hogy tüzet adjak neki. Erre olyan hangzavar keletkezett, hogy Felszegi elmenekült. Még az ablakból is kiáltoztunk utána olyasmiket, amire sose fog tudni választ adni. Peti szája széles mosolyra húzódott. — Azt meg csak otthon vehette észre, hogy a 16 pontot becsempésztem a kabátzsebébe, míg tüzet adtam neki... Szóval, ízé, szeretném, ha az ikerszavak eredetét mégegyszer átvennénk, — folytatta megváltozott hangon Peti, mert édesanya nyitott be, két nagy darab zsiroskenyérrel, szilvával egy tányéron.------ Folytatjuk ------58
