Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
Színi Gyula: A BURLINGTON ÁRKÁDOK ALATT Mint a kent rózsa, oly finom és illatos volt Orpington earlje. Angolszász haja gyűrűkbe göndörödött. Nőies, vékony orra, rózsaszínű szemehéja, royalkék szeme, pici ajka volt és borotvált, sima, szinte porcellános arca. Gyakran lehetett látni az Old Bond-streeten a képkereskedők és régiségárusok kirakata előtt, de háttal. Az elegáns portál, a szép divatos festmények, a nemes történelmi stílű bútorok, a játszi és ragyogó műtárgyak csak ízléses keretül szolgáltak az ő arisztokratikus megjelenéséhez. És híres volt a rózsája, amely mindennap, télen-nyáron a gomblyukában álmodozott és amelyért napról-napra az inasát küldte el a kewi botanikus kertbe. Pálcájával, amely keleti alabástromból volt faragva és drágakővel kirakva, szinte felsőbbséget gyakorolt a szép asszonyok és leányok tömegén, amely a déli napfényes órákban ellepte a Westend legcsillogóbb utcáját. Demokratikus jóakarattal uralkodott és az egyszerű varróleány meleg pillantását ép oly szívesen viszonozta, mint az előkelő lady bágyadt mosolyát. ő volt a nők titkos szerelme, néma bálványa. És sem a nők, sem az earl illúziói nem szenvedtek ezalatt, mert Orpington olyan ártatlan volt mint egy fiatal leány. És egyszer az történt, hogy Orpington earlje a Burlington árkádok alatt sétált a kirakatokat nézegette és az egyik tükörben észrevette, hogy az álla nem olyan sima, mint amilyen lenni szokott és kora reggel óta, mikor utoljára borotválkozott, szokatlan tüskék ütköztek ki rajta. — Vénülök — sóhajtotta — már kezdek tizennyolc éves lenni. Körülnézett egy borbélytányér után és az első fodrászüzletbe, amely az útjába akadt, betért. —■ Jó napot, mylord — köszöntötte a mester. — Végre egyszer az üzletemben lehet szerencsém lordságodhoz. — Nini, Tommy mester! — nevetett az earl. — Hát ez a maga boltja? — Már tavasz óta — felelte a mester. — Hja igaz! mondja csak, miért nem jött a tavasszal, mikor hivattam? — Részben ez a bolt az oka — felelte a mester. — Önállósítottam magamat. Most már nem járok házakhoz. — A felesége sem? — ő sem — felelte a mester. — A feleségem egészen visszavonult az üzlettől. — Kár. Kár. Bizonyára jobban menne az üzlete, Tommy mester, ha a felesége is forgatná itt a kést. — Méltóztassék helyet foglalni, mylord — szólt a borbély — a feleségem is itt lesz tíz perc múlva. Addig, ha megengedi, én borotválom meg. — Csak rajta. Orpington earlje helyet foglalt az egyik karosszékben és Tommy mester azalatt a borotvát élesítette. — Hány segéddel dolgozik? — kérdezte az earl. — Kettővel, mylord. Az egyik elment egy abonenshez, a másikat hazaküldtem, mert ma hétfő van és kevés a dolog. —• Csinos az üzlete, Tommy mester — tréfálkozott az earl — csaknem olyan csinos, mint a felesége. — Egy kissé lekefélem a mylord cipőjét — ajánlkozott a mester. — Odakinn sár van és piszkos lett a cipője. Tommy mester lehajolt a kefével és tett-vett az earl lábai körül. Aztán még egyszer megfente a borotvát, beszappanozta az earl állát és munkához fogott. Mikor elkészült az earl fél arcával, így szólt: — Jó lesz így? Nézze meg magát, mylord, a tükörben. Az earl előrehajolt, de egyszerre érezte, hogy a lábait nem tudja mozgatni. Föl akart állni, de nem volt képes. Előre nyújtotta a kezét, de a karja visszacsapódott. Le volt kötve. Kiáltani akart, de a mester borotvája akkor már a torkán volt. — Ne kiáltson! — szólt nyugodtan Tommy — különben kicsúszik a kezem és megvágom! Az earl egy szót nem mert szólni, csak a hideg veríték gyöngyözött a homlokán. — Csak semmi aggodalom! — mondta a mester kedélyesen. — Olyan nagy urat, mint ön, nem tanácsos megvágni. Hogy egy kissé a székhez kötöttem, annak csupán az az oka, hogy szeretnék egyetmást mondani, ami mylordot könnyen felizgathatná. Elkezdene izegni-mozogni és a késem akaratom ellenére kissé mélyebbre csúszna. Ezt a szégyent pedig nem akarom. Húsz év óta vagyok borbély, de még nem metszettem bele senkibe. Az earl megmeredt, mint a sóbálvány. —• Attól se féljen — folytatta a mester — hogy valaki bejöhet és megláthatja. Az ajtó kulccsal van bezárva. 45