Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
És igy töröltem reggeltől estig a félelmet és reményt záró borítékokról a végzetes rájegyzést, a frontok őrmestereinek kezevonását. Finom munka volt. Nem volt szabad látni a törlés nyomát. Vállaltuk a felelősséget. Nem történhetett meg, hogy a család a borítékról tudja meg a veszteséget. De senkise gondolt künn arra a borzalmas bizonytalanságra, amelyet egy félig látható rájegyzés válthatott ki a kis családból. Oly lekiismeretesen végeztem hát ezt a munkát, ahogy csak tudtam. Közönséges ceruzairásnál jól ment minden. De szerencsétlenségre, némely őrmester a fronton tintaceruzát vagy töltőtollat használt. A legjobb gummik, a legfinomabb tolikések kerültek munkába. Mi egyebet tehettünk volna a fájdalom enyhítésére mi, névtelen tanuk? Néha úgy tűnt, mintha kezemben a legkülönfélébb fájdalmakat kéne mérlegelnem: Sokat törölni gyanús volna, keveset: nyugtalanító. Egy gummihúzással több vagy kevesebb és közelebb hoztam egy lelket a brutális leleplezéshez vagy a szorongó nyugtalansághoz. Akkor történt, hogy a város egy kis papirkereskedésében néhány tinta-törlőgummira leltem, amelyek nagy szolgálatokat tettek. Sok család nem tudja, mit köszönhet e gummiknak... Még most is megvan e gummik egyike és éppen erről szóltam az imént. Hűséges kísérőm. De békések a szavak, amelyeket mostanában töröl, ő és a papiros nem sértik többé távoli szeretett emberek érzéseit. Nemsokára magam is elfelejtettem, honnan van ez a gummi. És mégis... Igen, néha mégis úgy érzem, ha ujjaim között tartom, hogy a kezem gyönge lesz és elernyed, mert hirtelen, mintegy álomban, a gummi törlő húzása alatt a papíron egy szót látok fellángolni: „elesett!“ Vaszary Gábor: A NYÚL Amint kinyitották a kertajtót, egy málnabokor mögül megugrott a nyúl. Mint a suhanó nyíl repült át a virágágyak fölött, fel a kert végének és eltűnt a szőlőtőkék mögött. — Nyúl, nyúl! — kiáltották a hölgyek és csillogott a szemük a váratlan meglepetéstől. — Ugyan, hogyan jutott be a kertbe, — morfondírozott a vendéglátó gazda — a drótkerítésen sehol sincs lyuk. Mindjárt meg is indult, hogy utána nézzen. Ekkor jelent meg másodszor is a nyúl és ahogy átiramodott a kerten, a hölgyek vidáman, izgatottan sikoltozni kezdtek. —• Meg kell fogni! ... Fogjuk meg!... — és máris szaladtak utána. Ha akkor a szegény nyúl egy kicsit eredetibb lett volna és egyenesen nekik szalad, mindnyájan hanyatt-homlok menekültek volna előle, és békét hagytak volna neki. De a nyúl félt és szaladt és a szaladok sorsa az, hogy utánuk iramodjanak. Egy csirkét is majdnem lehetetlen elfogni egy nagy kertben, hát még egy nyulat. Sokkal gyorsabb mozgású és fürgébb az. Inkább érdeklődve ,mint eredményt remélve mentem a bokrok felé, ahova beszaladt a nyúl. Úgyis megugrik és nincs ember, aki elevenen nyakon csípheti. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor közvetlen előttem megláttam a nyulat, amint ijedten a földre lapulva, nekidobta magát a drótkerítésnek és ott akart kimenekülni, ahol emberi számítás szerint képtelenség volt. Úgy látszik, valahol a drótkerítés között bújt be és most ösztönösen ezt az utat keresi újra. Egyszerre elkapott engem is a vadászszenvedély és látva, hogy a nyulat könnyen meg lehet fogni, biztatásomra a többiek is odaszaladtak és elzárva az útját, csak úgy szabadkézzel a két fülénél megfoghattam. Eszeveszetten rugkapálódzott, de nem tudott már elszabadulni, őszintén szólva, engem csak addig izgatott, amig a kezemben tarthattam, azután már szívesen eleresztettem volna. De ezt mindnyájan élénken ellenezték. A társaság legédesebb és legbájosabb hölgytagja szorgalmazta legjobban, hogy a nyulat megtartsuk. — Fel akarja nevelni szegénykét? Megdöglik a rabságban. — Dehogy is. Majd megesszük. De most még nem kell megölni. Halott nyullal nem ülök egy autóba, de majd Pesten finom lesz a nyúlpecsenye. Jaj, de finom lesz!... Szép szemeit az égnek emelte és csókolni való száját vágyakozva megnyalta a nyelve hegyével. Szaladt spárgát szerezni, de mivel spárga nem volt kéznél, egy vékony piros szalaggal kötözték össze a nyúl lábait. Aztán bevitték a szobába és lefektették a földre. A nyúl riadt szemei elárulták, hogy megérezte a borzalmas jövőt. Elfordítottam a fejemet, hogy ne is lássam. A hölgyek már a nyúlpecsenye elkészítési módjairól fecsegtek: tárgyilagos hangon, teljes hozzáértéssel megbeszélték, hogyan kell megnyúzni; szalonnával megtűzdelve tepsibe tenni. Tálalásnál keresztbe vágjuk fel, hogy minden szelet csinos legyen és díszítsük citromkarikákkal. •— Édesem, a nyúl húsán lévő hártyabőrt is le kell szedni, mert ha rajta hagyod, kemény és rágós lesz. 27
