Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-04-01 / 4. szám

gált abban az időben, az zöld volt, és ez ellen a divat ellen ő sem tehetett semmit.

Volt azonban még valami, ami megkülönböztette az akkori disznót a mostanitól. Tudott egy mesét, egy nagyon unalmas és buta mesét. Ez a mese olyan ostoba volt, hogy senki sem birta végig hallgatni. A zöld disznónak azonban nagyon tetszett, és akivel csak találkozott, annak elmesélte. Most is odament egy pitypanghoz és megszólította:

—• Kedves nagysám, — kezdte nagyon barátságosan, — figyeljen csak ide! Tudok egy nagyon szép és érdekes mesét. El fogom magának mondani.

— Na de kérem! — méltatlankodott a pitypang — a múltkor már elmesélte!

— Csak elkezdtem, de nem tudtam befejezni, mert kegyed közben elaludt.

— Hát most nem akarok ismét elaludni! — hápogott felháborodottan a pitypang, és nagy begyesen tovább totyogott.

Elszomorodott a zöld disznó és tovább keresett valakit, akinek mesélhetne. Mindenki elszaladt azonban előle, mert nagyon unták a meséjét.

Ahogy nagy búsan sétált a patak partján, meglátott egy sárgarépát, amint a napon aludt. Nagyon melege lehetett a sárgarépának, mert a nyelvét kinyújtva lihegett.

A zöld disznó odament hozzá, az egyik lábát rátette a sárgarépa derekára, nehogy elszaladjon.

— Ide figyeljen, fiatal úr! — mondta neki, — most elmondom magának a mesémet. Biztosítom, hogy ilyent még nem hallott.

Szegény kis sárgarépa rettenetesen megijedt. Ijedtében majdnem lenyelte a nyelvét.

— Jaj, ne! — sikoltotta. — Ne meséljen! Inkább egyen meg!

Hej, elszomorodott erre a zöld disznó. Hát az ő meséjét már

senki sem akarja meghallgatni? Bánatában nem is bántotta a sárgarépát. Az pedig nagyokat brekegve beleugrott a patakba, és úszni kezdett.

Elkeseredve ment tovább a zöld disznó. Egy kutya ott vert gyökeret a patakhoz közel. Odament hozzá, és neki dőlve elkezdte vakarni a hátát. Felcsillant a szeme, mert eszébe jutott valami. Abbahagyta a vakarózást és így szólt hozzá:

— Igentisztelt barátom! Én most egy kellemes napot szerzek önnek. El fogom mondani a mesémet; ön azt végig fogja hallgatni, mert nem tud elszaladni.

A szegény kutya megremegett. Úgy látszott, hogy nincs menekvés. Végig kell hallgatnia a mesét. A zöld disznó már hozzá is kezdett nagy szuszogva.

A kutya nem birta tovább. Kétségbeesésében elszakította a gyökereit és szaladni kezdett. Amikor ezt meglátták a többi állatok, ők is megpróbálták elszakítani a gyökereiket, ami sikerült is nekik.

Ahogyan a növények meglátták a szaladgáló, repülő, csúszómászó állatokat, annyira megijedtek, hogy földbe gyökerezett a lábuk. Azóta nem tudnak mozogni, és most már ők mondogatják:

—■ Szaladgálni? Ostobaság! Megkapaszkodni a gyökerekkel a földbe, ha fúj a szél, ez az igazi!

A zöld disznó pedig, amikor meglátta, hogy mi történt, elsápadt. Azóta nem láthattok egyetlen zöld disznót sem, esetleg csak feketét.

A kutyák azonban még ma is emlékeznek a meséjére. Próbáljátok csak megkérdezni tőlük:

— Meséljek a zöld disznóról?

Persze, ha halkan kérdezitek meg tőlük, úgy csinálnak, mintha nem hallanák. Egészen hangosan kell a fülükbe kiáltani. Nem tanácsolom azonban, hogy megcsináljátok, mert esetleg dühükben harapni fognak.

Szülőimhez

Hejh édes szülőimék, Gazdagodjam meg csak! Akkor, hiszem istenem,

Nem panaszolkodnak.

Minden teljesülni fog,

Amit csak kívánnak; Megelőzöm vágyait Ed’s apám s anyámnak.

Lesz csinos ház, amiben Megvonúlnak szépen;

Pince lesz a ház alatt,

Jó bor a pincében.

Meghihatja éd’s apám Minden jó barátját;

Borozás közt leiköket A jó kedvbe mártják:

Szép kocsit csináltatok Éd’s anyám számára;

Nem kell, hogy a templomot Gyalogosan járja.

Lesz arany szegélyzetü Imádságos könyve,

Krisztus urunk képe lesz Szépen metszve benne.

Pistinek meg majd veszek Drága paripákat,

Rajtok jó Istók öcsém Vásárokra járhat.

Végesvégül lesz nekem Dúsgazdag könyvtárom; Akkor majd a verseket Nem pénzért csinálom.

Ingyen osztom azokat Szét az újságokba;

Minden szerkesztő, tudom, Szívesen fogadja.

S hogyba szép lányt kaphatok — De magyarlelkűt ám! — Éd’s apám táncolni fog Fia lakodalmán.

így elünk majd boldogan A mulatságoknak, így biz’; édes szüleim Gazdagodjam meg csak.

Petőfi Sándor.

63