Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
jeles költőnk mondotta: — A házasság édes, mint a méz, keserű, mint az epe, nehéz, mint az ón, kies, mint a tavaszi nap, zordon, mint a téli zivatar, csendes, mint egy lenge zefir, zajos, mint a mennydörgő fergeteg; menynyei üdvösség, pokolkin — amint ki-ki ezt a szerencse fazekából kihúzza. A kitűnő orvosság — No, használt az orvosság, amit rendeltem? — Remek! Nekem elmúlt tőle a reumám, a fiam kigyógyult a köhögéséből, ami megmaradt, azzal a feleségem nagyszerűen kitisztította az ezüstöt. Jön a Mikulás! Két barát, 50 és 60 évesek, vitatkoznak, mert a 60 éves egy húsz éves leányt akar feleségül venni. — Semmit nem tartok ezekről a május-december házasságokról, — jelenti ki az 50 éves. — Természetesen a december megtalálja a májusban a tavasz szépségét és frisseségét. De mit talál a május decemberben? — A Mikulást, — felelte a másik szárazon. Kisfaludy Károly (1788-1830) TUBÁK CSODÁLATOS ÉLETE (Folytatás) Pár óra múlva — amikor felhívtam telefonon — nem vette fel a kagylót. A villamos megérkezett a Margit-körútra. Tubák hátranézett, és mikor látta, hogy egyedül vagyok, odajött hozzám. — Kár volt elküldenéd miattam. — Nem miattad küldtem el, hanem magam miatt. — Mindegy. Kár volt. — Nem rontos... beszélni akarok veled. Egy darabig küzködött magával, aztán nagyot sóhajtott és beleegyezőleg bólintott. A remiz előtt leszálltam, és megvártam, amig végez. Tubák kívánságára egy csapszékbe mentünk, az Irgalmasok kórháza melletti utcában. Itt mint régi ismerőst üdvözölték. Leültünk egy elhagyott sarokban. Tubák két üveg sört rendelt. — Igazán nem volt érdemes, hogy én miattam... — Ezt bizd rám. —• Megértem, hogy sajnálsz... — Nem sajnállak. Miért sajnáljalak? Az egyik mesterség olyan, mint a másik. Az ember nem lesz vele sem több, sem kevesebb. Csak azt nem értem, hogy miért nem jelentkeztél utolsó találkozásunk óta. Én nem tehettem, mert nem tudtam a címedet. — Nem akartam terhedre lenni. — Ostoba büszkeség volt. — Lehet... De olyan napok voltak azok... Talán meg sem tudod érteni... Az ember önmagát is megutálja... Mikor már hat üres sörösüveg sorakozott az asztalon, ismertem Tubák élettörténetének legújabb fejezetét. Ez sem volt érdekesebb, mint a többi, de vidámabb sem. Utolsó találkozásunk után szomorú napok vártak rá. Hónapokon keresztül jóformán a semmiből élt. Népkonyhákban evett és menhelyeken aludt. A háború utáni gazdasági-összeomlás ezen szomorú éveiben lehetetlen volt munkát találni. A nyomor a legalantasabb alkalmi munkákra kényszerítette. Ott ácsorgott. a pályaudvarok és vásárcsarnokok környékén, hogy pár fillérért felajánlkozzék csomagok cipelésére. Ez a csekély jövedelmű munka igen gyakran kellemetlen következményekkel járt, mert a hivatásos hordárok nem egyszer megkergették, és felpofozták. Ezenkívül a hatóságokkal is meggyűlt a baja. A társadalom nem tudott munkát és kenyeret adni neki, de viszont megkövetelte, hogy állandó lakhelye és foglalkozása legyen. A menhelyeken tartott razziák során nem mindig találták kielégítőnek magyarázkodását, és ezért nem egyszer került a toioncházba, mint nem kívánatos elem. Ilyen körülmények között valóságos főnyereménynek számított, amikor megkapta a villamos-kalauzi állást. Hónapokkal előbb kérvényt adott be a társasághoz, és irodai munkára jelentkezett. Ezt nem kapta meg, de frontszolgálatára való tekintettel kalauzi állást ajánlottak fel neki. Avval bíztatták. hogy amint a körülmények megengedik, irodai munkára fogják beosztani. De a körülmények nem bizonyultak előzékenyeknek. Tubák négy éve lyukasztgatta a villamos-jegyeket, és az irodai beosztás még mindig csak megvalósulatlan álom volt. A kalauzi állás elnyerése után anyagi helyzete annyira meg-VASZARY JÁNOS: | 32
