Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
szony? La liaison... olvastam egy francia könyvben. A kisasszonyé... — Én nem tanulok franciául. — Ja, persze. Te olyan közönséges gimnáziumba jársz... Nem is tudom, mi lesz belőled, ha nagy leszel? Felcsillan a fiú: —i Mérnök! — mondja lelkesen. Elli elbiggyeszti a száját. — Kár. Miért nem inkább bankigazgató? Mint az a stramm bácsi, aki idejár... A kisaszszony azt mondja, hogy mamának udvarol. — Ajaj! — sóhajt a gyerek. — Az nehéz. Bankigazgatónak lenni! Azt én nem tudom csinálni. — Te, — suttog Elli, — mit gondolsz, van az én mamámnak a papámmal viszonya? Laci zavartan rágcsálja a körmeit. Nem válaszol. — A viszony — folytatja és bölcselkedő lesz arcocskája, — az olyan, tudod, hogy két ember sokat csókolózik. Semmi egyéb. Komolyan. A könyvben is úgy áll. Papa és mama sohase csókolóznak. Tudod, én azt hiszem, hogy akiknek gyerekük van, azoknak nincsen viszonyuk. Igaz? — Nem igaz! Az én apám se csókolja meg anyámat... — Nem? Hát mit csinál vele? Elvörösödik a fiú. — Ne kérdezzen tőlem ilyeneket... kisaszszony! — Na, tessék! — kiált föl Elli. — Kisasszony! Hát most meg miért sértegetsz? Nem megmondtam, hogy tegeződünk, mikor magunk vagyunk? Olyan buta vagy, igazán! Mindig elfelejted, hogy udvarolsz nekem? — Én, — nem udvarolok. — Neem? — Én... szeretem... szeretlek... téged. Érted? Most megmondtam. És figyelmeztetlek, ha jóban akarsz velem maradni .akkor hagyd ezeket a froclikat. — Szeretsz? — Iigen. — Szeretnél megölelni? — Iigen. — Megcsókolni is? — Ne bolondozz, Elli. A csuda vigye el a dolgodat! Igen! Na! — A szived... dobog? Laci nem felel. Egész testében remegve, sápadtan, égő fülekkel áll a kislány előtt. Rövidre nyírt szőke sörtéje komikus kefe-egyenesen mered az égre a feje búbján... — A szíved... dobog? — Nagyon. — Akkor mutasd! — Mit? — szárazán nyel a fiú. — A szívedet... — Azt nem lehet. — Dehogynem! Gombold ki a kabátodat és én odahajtom a szívedre a fülemet. — Tessék! — kiáltja indulatosan a fiú. Lerántja magáról a kabátot. Rövidujjű, apacsingben áll a kislány előtt. — Jaj! — sikongat Elli, ahogy odahajtja a fejét a fiúcska mellére. — Bizony Isten! Legalább ezeret üt egy perc alatt! — Te! — Laci megragadja. Durván belemarkol a kislány hajába. Pirosán fölnyilt! gyermekajka ügyetlen csókban közeledik a kislány szája felé. Elli kisiklik a karjaiból. Ügyesen perdülfordul. Szaladni kezd. Pár lépés után nevetve megáll. — Na! — kiáltja. — Na, mi lesz? A fiú homlokán kiülnek az erek. Az indulat majd szétveti. Egyetlen ugrással a kislány mellett terem. Kezét felemeli. — Jaj! — Elli felsikolt. — Megütsz? Meg mersz ütni, te! Te, paraszt... A fiú karja lelankad. Szó nélkül sarkonfordul. Fölveszi a földön heverő kabátját, magára rántja. Végigsimít felborzolt haján. Megindul a villa felé. — Laci! — kiált utána Elli. Semmi válasz. — Laci! — kiáltja egyre hangosabban, ahogy szalad a nyomában a kislány. Felmordul a fiú: — Hagyjon békét nekem a kisasszony, ha jót akar! — Nem, nem! — visong Elli. — Lacikám! Megállj! — Elébe toppan. Hozzálép. Szenvedélyesen átöleli a nyakát. — Én szeretlek téged, igazán! Én nem vagyok kisasszony neked, én... — S asszonyos, forró, érett csókot nyom a fiú felhevült ajkára. A gyerek ellágyul. Elerőtlenedik. Forró könnyek futják el a szemét. Elli csillogó szemekkel nézi hosszú, hosszú pillanatokon át. Végül megszólal csendesen: — Sir! Értem sír! — mondja mosolyogva. Aztán egyszerre, elemi erővel kitör belőle a kacagás: — Jaj, be jó, Jaj, be vicces! Mint egy igazi szerelem! Csak ezt akartam, tndod? — Sarkonfordul és szaladni kezd. — Ha a francia kisasszony keresne, — kiált vissza a villa ajtajából, — mondd meg neki, hogy tenniszezni mentem, Paál Gabival. És eltűnt... Kacagása még sokáig ott rezeg a fehér pattantókákkal telepötyögtetett bokor ágain... Csend. Leszegett fejjel, némán áll a fiú. Fűzős bakancsa előtt, frissen ásott tavaszi földön nagy darab göröngy hever. Meredten nézi, aztán villámgyorsan utána nyúl. A karja lendül... már-már hjajítija a leány után... Aztán... elcsügged hirtelen, karja lehull. — Kisasszony! — mormolja megvetéssel. A földgöröngy porrá morzsolódik az ujjai között... 14
