Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-03-01 / 3. szám

Arcom, lelkem sötétebb lesz, mint maga az erdő. Elindulok céltalanul. — Hová mégy? — Csak körülnézek. — Kiálts, ha valami jó helyre találsz. Befordulok a sűrűbe, és elkacagom magam. Az életversenyt soha se adja fel az ember. Csakazértis megmutatom, hogy nem maradok alul az áfonyaszedésben, és Jánost megfosztom örömétől, hogy diadallal vonuljon be kis kö­zösségünkbe. Mi az ördögért vagyok az erdők fia, ha még ennyit se tudnék? Hamar letörlöm a kigyúló pirt halvány arcodról, János! Minden érzékemet megfeszítem és nem gon­dolok arra, hogy egy embert akarok legázolni kicsinyes indulatból, magam mögé kényszerí­teni. Magamat rombolom vele, és bűn min­den mozdulat, de miért ne legyek én is egyszer ravasz, erőszakos, kíméletlen? Az ott, az a napverte rész az erdő szélén sokat Ígér. Még nem gázolt senki bele. Min­denki az erdő közepébe rohan, az övig érő áfonya-sűrűbe, ahol a legtöbb valószínűség és kilátás. A széleken meg se állanak, hiszen itt túlságosan szem előtt van a gyümölcs, és nem remél senki semmit. Ezt a tévedésüket kell kihasználni. Azt a kis erdőnyulványt meg se látja senki. Pár ugrással már ott is vagyok. Kék a hely az érett áfonyától. Mégegyszer körülfülelek, és rávetem maga­mat. Olyan feszültek érzékeim, hogy tizannyi áfonyát látok és fekete, kék lobok rémlenek el szemeim előtt. Éccaka is látni fogom majd, ha sajgó csontokkal a szalmán fekszem. De most nincs idő egyébre gondolni. Szedni, szedni, ha százszor beleszakad is a derekam! Néhányszor mégis felver bennem a jó érzés, valami erőtlen belső tiltakozás, de már elra­gadott a furcsa harc szenvedélye, és rohamosan telik a doboz. Otthon, Erdélyben erre a célra készült fé­sűkkel szedik az áfonyát. Ujjaimat én is ilyen formába görbítem, és a módszer beválik. —• Jóska! — hallom újra. Tőlem ugyan kiáltozhatsz! Szedni, csak szedni! Az erdő fái már forognak szédülő szemeim előtt, a kövek kétakkorára duzzadnak, a páf­rányok, mohok zöld síkká folynak össze, és fáradtan fújom magam elé lélegzetemet. A vi­lágért egyetlen szem gyümölcsöt meg nem ennék, hogy azzal is több legyen. Félig már a pokolé vagyok, de a doboz mindjárt tele van. Mikor aztán készen vagyok, hideg ujjakkal nézem meg az órámat. Kár, hogy nem hoztam még egy edényt! Milyen bolondság volt kiönteni az első sze­dést! ... Még pár perc, és már én kiáltom: — János! Mennünk kell! Mindjárt dél! Otthon ebédre ígértük az áfonyát, és neki is abba kell hagynia. Kicsörtet ő is az útra. Loppal egymás edényébe nézünk. Szemeim felvillannak. Jánosnak beromlik az arca és le­­verten bandukol mellettem. Térdeim vastagok a fáradtságtól, de ki törődik vele! Nem bírom megállani, hogy társamba ne szúrjak: — Te mivel töltötted az időt, János? Kétrét görbülve mászunk ki a hegyen az is­kolához, ahol lakunk. Nem érdekel az amerikai plakát a deszka­palánkon a dachaui tábor szörnyűségeiről, és alig pillantok rá az ember-roncsok, hullák hal­mazára, alatta a figyelmeztető feliratra: — “Don’t fraternise!” — Arra gondolok, hogy pár perc múlva itt van a leszámolás pillanata köztünk. A lépcsőkön még előre is engedem Jánost, és szándékosan elmaradok. Hadd essenek rá kiváncsi társaink, és utána annál nagyobb legyen a diadalom. Percek múlva lépek be, és látom, hogy — elkéstem. János már önzetlenül, a segítő ember örö­mével kinálgatja az áfonyáját: — Dehát legalább kóstoljátok meg! Mindenkinek tölti, pazarolja. Maguknak alig hagy valamit. Én pedig rárogyok fáradtan egy székre, és szégyenlem magam. Hallgatom, hogyan zö­rögnek az áfonyák a tányérba, és porosodik be minden a földre lehullott hamvas bogyócska. A VILÁG LEGDRÁGÁBB BÉLYEGE 1873-ban egy angol iskolás fiú öreg leveleket válogatott a padláson, hogy a levelekről le­szedje a bélyegeket és a gyűjteményében el­helyezze. így bukkant rá egy 1 centes brit Guiana-i bélyegre, amelyen a bélyegző kelte 1856. Nemcsak piszkos és porlepte volt a bélyeg, hanem a sarkai is hiányoztak. A kis diák sze­rint még egy másik hibája is volt: nem volt a bélyeg számára hely az albumában, azért örömmel eladta egy barátjának 1 dollár öt­­venért. Pár évvel későbben ez a fiú is abba hagyta a bélyeg-gyűjtést és eladta a gyűjteményét 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom