Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
hazudnak, hogy ez egyenesen vérlázító. Ezekután az én életrajzom már csak a következő lehet: — Férfinak születtem, térdig ér a szakállam és tegnapelőtt volt a temetésem. Ezzel felállt, megigazította kis kalapját és kiment a kávéházból. Jó ötlet — Miért tetted be azt a kaktuszt a sündisznóhoz? — Hogy ne érezze magát annyira egyedül... NAPOLEON ASZTALA Tazetti mester egyszerű életet élt, akár egy .szerény kis szú. Pici lyukakat fúrt új bútorokba addig, míg majdnem összedőltek és drága pénzért adta el az így tönkretett darabokat, mint “antikot.” Ezt már őelőtte is sokan csinálták, és utána is sokan fogják csinálni. Volt neki egy kis üzlete egy szűk kis utcában, és mivel a kirakatablakát soha nem pucolta, idővel komoly tekintélyre tett szert, mint régiségkereskedő. A műhely az üzlet mögött volt, egy hátsó helyiségben és ezzel csak egy szűk ajtó kötötte össze. Egy szép napon belépett egy úr az üzletbe. — C. C. Brown a nevem, — szólt, — egy •olyan asztalt keresek, amely mellett Napoleon evett. Ön bizonyára ismeri az összes régiségkereskedőket, ahol ilyen asztalokat lehet találni. Az a különleges ismertetője ezeknek az asztaloknak, hogy feltűnő széles a lapjuk. Látott már ilyet? — Természetesen. — Tud nekem egy ilyen asztalt beszerezni? — Én mindent be tudok szerezni, — mondta Tazetti, — a kérdés csak az, mennyit tud ön rászánni, uram. Véletlenül tudok egy egészen különleges és egyedülálló darabról, Napoleon tulajdonából. Egyik legjobb vevőm birtokában van, ott van a villájában. Talán eladja. Csak éppen tudnom kellene... — Elmegyek hatezerig! — Meg fogom próbálni. Amint C. C. Brown kilépett az üzletből, Tazetti mester munkához látott. Egy régi épület bontási anyagából deszkákat és töredezett farészeket vásárolt olcsó áron, kisimította az esőtől tönkrement felső réteget, a repedéseket mesterségesen még kiszélesítette, a vékony szögek helyén maradt lyukakat még kifúrta, dióolajat öntött rá, gyalult, enyvezett, kalapált, dörzsölt, polirozott, fényezett, lakkozott, ismét lekaparta a lakkot és összekaparta a fát, dolgozott szorgalmasan mindaddig, míg egy olyan tökéletes asztal nem állt előtte, melyre még maga Napoleon sem mondhatta volna, hogy nem e mellett az asztal mellett evett a legszívesebben. Az asztal ragyogott a százötvenévee patinától, a repedt lap szélesen terpeszkedett rajta, és messziről tükrözte annak az embernek az egyéniségét, aki emberöltőkkel ezelőtt rajta könyökölt. Az egész világon nem volt még egy asztal, ami ennyire hitelesnek lünt, — a napóleoni idők összes többi asztala otromba utánzatnak látszott mellette. Tazetti értesítette megbízóját, aki azonnal megjelent. —■ Megvan? — Igen. — Hol? Tazetti mester titokzatosan bevezette látogatóját a keskeny ajtón keresztül a hátsó helyiségbe. Ott állt fenségesen és pompásan az asztal. — Egy órával ezelőtt vettem meg és azonnal ide hozattam, — mondta Tazetti. — Hogy tetszik? С. C. Borwn nagyon meg volt elégedve. —i Kint vár a kocsim. Lenne szives kihozni? Tazetti mester megragadta az asztalt, hogy kivigye. De ez hiábavaló fáradozás volt. Az asztal nem fért át a keskeny ajtón. Túl széles volt és akárhogy is forgatta Tazetti, élőiről hátulról, jobbról, balról, lehetetlen volt. — Különös. Hogyan hozta be ma reggel ide? — Én... igen... de... — dadogott Tazetti, — ez egy tévedés... С. C. Brown gonoszul mosolygott. — Ezt a tévedést börtönnel fizetné, ha feljelenteném. De nekem ez nincs szándékomban. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájával. Mától kezdve mindig nekem fog dolgozni. Csak egy különbséggel. Ezentúl én határozom meg az árakat és Önnek csak a rendes munkabért fizetem. De ha Ön véletlenül találna valakit, aki Önnek egy szűk ajtajú kis műhelyben különlegesen széles, antik bútorokat ajánl, akkor hajlandó vagyok Önr.ek ebben az üzletben részesedést adni. 19
