Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
Nagy bánat. — Miért vagy olyan levert? — Kérlek, a feleségem kijelentette, hogy egy hónapig nem szól hozzám egyetlen szót sem. — Örülj neki. — örültem is, de holnap lejár az egy hónap... Pletykaasztalnál. — Mit szóltok hozzá, milyen remek partit csinál Margit? Fiatalember, és sok pénze, sőt egy kastélya is van. — Szeretném látni a fényképet. — A fiatalemberét? — Nem, a kastélyét. Erős jellem. — A fontos az, hogy erősek legyünk, Én például még a házasságkötés előtt megtiltottam a vőlegényemnek, hogy igyék és dohányozzék. — No és meddig tartotta be? — Nem tudom. Ennek 48 éve, és azóta se láttam. Találka. — Hol találkozunk holnap? — Ahol akarod, drágám. — És mikor? —• Amikor neked jólesik, drágám. — Rendben van. Isten veled, és pontos légy. Autóvezetés. Rendőr: (segít a kirakatba futott kocsiból a hölgyet kihúzni). — De asszonyom, hogyan lehet így vezetni? Mióta vezet? Hölgy: — Éppen tiz perce. Amióta a férjem az országúton kiesett a kocsiból. Azóta nem tudom ezt az átkozott kocsit megállítani. Klinikán. — Uram, ne legyen olyan kétségbeesve! Már negyven éve vezetem a szülészeti klinikát, de eddig soha egyetlen férj sem halt meg itt. szelídebl)é nevelte őket és elnézőbbek voltak az ifjúsággal szemben. Az évek múltak és a háború halálos gépezete egyre több emberanyagot fogyasztott. A hadkötelezettség, amely azelőtt 21 éves korban kezdődött, évröl-évre lejjebb szállt. 1917 tavaszán már azt a korosztályt sorozták, amelynek túlnyomó része még nem töltötte be tizennyolcadik évét. Egy nap Tubák helye üresen maradt az utolsó padsorban. Mikor a hiányzókat bediktálták, a tanár csodálkozva emelte fel fejét Tubák neve hallatára. Eddig még sohasem hiányzott, egyetlenegy napot sem. Vájjon mi- baja lehet? De Tubáknak nem volt semmi baja. Aznap sorozták és tökéletesen egészségesnek találták. Ő volt az első, aki katona lett közülünk. Ezt a szerencsét annak köszönhette, hogy egy évvel idősebb volt valamennyiünknél. Mint később kisült, az első elemit meg kellett ismételnie, és ezért hátramaradt egy évvel. Hogy miért pont az első elemit — amely a legkönnyebb — örök rejtély maradt. A katonai kiképzéssel abban az időben nem vesződtek sokáig. Pár hét múlva — a történelem és fizika óra közti tízperces szünetben — Tubák megjelent az osztályban. Csukaszürke egyenruhába volt öltözve, amelynek minden darabja vadonatúj volt. Azért jött, hogy elbúcsúzzék tőlünk, mert ezrede másnap indult a harctérre. Ennek bizonyítására kigombolta blúzát, és megmutatta a halál-cédulát, amely nyakában lógott. Megbámultuk ezt a halál-cédulát, amely olyan volt mint valami amulett, csak a legolcsóbb fémből készült, és zsinegen lógott nyakában. Belsejében egy papírlap volt, amelyen Tubák személyi adatai, katonai beosztása és azonossági száma volt. Nézegettük egyenruháját, ormótlan bakkancsait, kihúztuk, oldalfegyverét, amely legnagyobb csalódásunkra nem volt kiélesítve. Mindez furcsa és csodálatos volt számunkra. Akkor még nem tudtuk, hogy rövid pár hónap múlva jóformán valamennyien ilyen csukaszürke egyenruhába öltözünk, hogy ormótlan bakkancsokkal, halál-cédulával és ki nem élesített oldalfegyverrel elinduljunk egy véres összeomlás felé, amely megsemmisülését fogja jelenteni azoknak az eszméknek, amelyeket szent igazságok gyanánt véstek szivünkbe ezen padsorok között: ...Kultúra. . .Emberszeretet.. .Igazságosság... A tizperc véget ért. Tubák mindenkivel kezet fogott és elmenti Szeges bakkancsainak kopogásától visszhangzott a gimnázium öreg folyosója, melynek falai mellett régi görög bölcsek, tudósok és álmodozók szobrai merengtek. Gondolkodóba ejtett Tubák távozása és sokáig eltűnődtem rajta. Ennek a tűnődésnek két következménye volt. Az első, hogy fizikából beszekundáztam aznap. A második, hogy egy hét múlva verset nyújtottam be az önképzőkörben: “Búcsú egy hadbavonuló iskolatársamtól” címmel. A szekundának semmi különös következménye nem volt. A versnek annál több. E nélkül a vers nélkül sohasem nyertem volna bepillantást. Tubák csodálatos életébe. II. Tubákkal az orosz harctéren találkoztam össze újra. Egy ködös, hideg hajnalon, a hosszú utazástól meggémberedett tagokkal, a hidegtől vacogó fogakkal bukdácsolt ki a század a vasúti kocsikból. A szeges bakkancsok csúszkáltak a keményre-38
