Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
Szitnyai Zoltán: Éljenek a huszárok! A gimnázium épülete behavazottan, szinte elvarázsolt némaságban hevert az úttest alatti kertudvar mélyén. Kis fatornyának ablakán, a messzire kinyúló rúdon, nemzetiszínű zászló üde színeit lengette a szél. iVlozola bácsi, a pedellus, széles falapáttal utat ásott a rengeteg hóban. A Bélabányadrút felől csilingelő szán kanyarodott le,_ és megállt a gimnázium előtt. Kocsisa lekiáltott a bakról, a kőkerítés fölött: — Pan Mjozola, küldjön ki egy nyolcadistát! A pedellus kidugta a fejét a hóárokból, és visszakiáltott: —. iskolai színét van, nemzeti ügy miatt. Panek igazgató ur ugyanis helyesebbnek tartotta, ha e napokban nem erőszakolják a tanítást. A diákság figyelmét országos események terelik el a könyvektől. És ez így helyes, mert az ifjúságnak mindenütt ott kell lennie, ahol lelkesedni lehet. Olyan időket élünk, amikor az élet lapjairól szemlélhetjük a történelem születését. Selmecbányán is, amelynek polgársága elhatározta, hogy ellentáll, és Ferenc József darabont-kormányának törvénytelenül kinevezett főispánját nem iktatja be hivatali méltóságába. A város magyar, tót és német lakosai már napok óta egyebet sem énekeltek, mint kuruc dalokat és 48-as katonanótákat . Azt éppen nem lehet mondani, hogy az igazgató úr talán valami helytelen cselekedetre bujtogatja a diákjait, de amikor az egyik nyolcadikos kabátjának zsebéből nagy csomó tojást látott kifehérleni, elmosolyodott. — Talán bizony mindebből rántottét akar csinálni? A diák merészen visszamosolygott: —• Ez mind záptojás. — Vagy úgy. Hát hiszen mostanában a záptojásokat is okosan fel lehet használni — felelte az igazgató ur. Épp csak hogy azt nem mondja, hogy aztán el ne tévesszen egyetlen dobást sem, ha megérkezik a főispán. A pedellus végigjárta az osztályokat az igazgatói könyvvel, mely háromnapos iskolai szünet elrendelését tudatta. A zászlót kitűzték a piarista rendházra és a gimnázium épületére is. Másnap reggel még Kuchár tanár ur sem jelent meg az iskola épületében. A nyolcadikosok mind egy szálig csatlakoztak a főiskolásokhoz, akik elhatározták, hogy kellemetlen meglepetést szereznek a főispán védelmére érkező huszároknak. A hírek szerint Zólyomból három század gyalogost is útnak indítottak. És mindezt a főispán miatt!! Az emberek a fejüket csóválták, de azért kissé büszkék is voltak. Hiszen máskor az ő városkájukban tizenöt rendőr is elég a közbiztonság védelmére. Azoknak is alig akadt valami dolguk. Most meg annyi katonát csődítenek a városba, amennyivel várakat lehetne ostromolni. A diákregiment kora hajnalban, a Hegybányai-kapunál gyülekezett, és négyes sorokban indult el az utón. A legtöbben bányászmécsest hoztak magukkal, amit azután sem oltottak el, amikor már kibújt a hold, és bevilágította a szikrázó hótömegbe burkolt tájat. Száz és száz mécses apró lángja himbálódzott az erdő alatt, mintha szentjánosbogárkák százai röppentek volna ki a fenyők közül, és szálltak volna tova a havas út fölött. Száz és száz torokból harsogott messzire, a völgyön át a nótaszó: — Kossuth Lajos azt üzente... Délceg öröm volt, jó érzés, századokba fejlődött, tömött oszlopokban menni, melyeknek élén zászlót gyűrt, lengetett a szél. A huszárok jönnek Barsból és a főiskolások vezérei elhatározták, hogy nem hátrálnak meg a fegyverek előtt sem. Három barrikádot emelnek az utón. Aki félti a bőrét, az jobban teszi, ha máris eliszkol a nyavalyás. Egyesek észrevétlenül lenlemaradoztak, a nagy többséget azonban énekharsogással vitte tovább a lelkesedés. Vannak pillanatok, amikor a tömegvonzás hatása elől nem lehet és nem is szabad kitérni. Menni kell, menni a többiekkel. Egy-kettő, egy kettő!... A menet élén felharsant egy rézkürt szava: — Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére... A kürt hangja vitte, lendítette a hangokat. A trombitaharsogás betöltötte a hegykatlant, és az öreg hegyeknek eszükbe juthattak Görgey pirossapkás honvédéi, akik egy hasonló hajnalon meneteltek ugyanezen az utón. A nagy idők tanújaként talán még áll is néhány fa, és most visszaemlékezik arra a hajnalra. Felnyitják öreg szemüket, és belepislognak a holdfényes homályba. Egy pillanatra azt hiszik, hogy még mindég fiatalok. Az ég alján, a hegygerincek fölött, piros fények DALOL A HONVÁGY Irta: WASS ALBERT V. $ ■¥. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani, régi eke szarvát _ kezemben tartani. Harmatos hajnalon régi utat járni. Régi erdőszélen virágot csodálni. Szeretnék még egyszer tavaszbúzát vetni! Jó fekete földet a kezembe venni. Beszívni illatát frissen kaszált fűnek, mialatt a réten tücskök hegedülnek...! Látni, még csak egyszer, a leszálló estét. Villanó szárnyával az érkező fecskét. Keleti ég alján ahogy gyúl a csillag, békés tájak fölé békességet ringat.., Istenem, add, hogy még egyszer hazamenjek! Régi hegyeimen új bort szüreteljek! Fáj a bujdosás már. Csupa fáj az élet. Elvész idegenben erdélyi cseléded. Régi hegyimen lábujjhegyen járnék. Jó volna a napfény! Szép volna az árnyék! Szép volna, jó volna! Hallgass meg, Úristen! Hisz más kívánságom e világon nincsen: Szeretnék szántani! Hat ökröt hajtani! Régi ekém szarvát még egyszer, még egyszer... kezemben tartani! 23
