Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. november - Civitas Europica Centralis
2017-11-07
oldal | 7 2017. november 7. M ű vel ő dési Otthonban a Pet ő fi Sándor MME néptáncosainak és az Ady Endre ÁI diákjainak a m ű sora után Csáky Csongor , a Rákóczi Szövetség f ő titkára, Jerasz Anikó , a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke és Dobai János , Torda helyi közösség elnöke ajándékozták meg a tíz tordai és ugyanannyi magyarittabéi magyar els ő st, illetve azok szüleit ( https://www.magyarszo.rs/ ) Vu č i ć az IMF küldöttségével tárgyalt Aleksandar Vu č i ć szerb államf ő és James Roaf , a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai küldöttségének vezet ő je mai találkozójukon kiemelték, hogy Szerbia komoly munkát végzett az IMF készenléti hitelmegállapodásának megvalósításakor, Vu č i ć pedig reményét fejezte ki, hogy ez a pénzintézmény a jelenlegi megállapodás lejárta után is jelen lesz Szerbiában. „ Továbbra is er ő s a gazdasági fejl ő dés. Függetlenül attól, hogy a szárazság és az elektromos energia el őá llításában keletkezett problémák miatt ideiglenesen lelassultak a folyamatok, a tervezett gazdasági tevékenységek továbbra is er ő sek, hiszen jelent ő s m é rtékben n ő tt a kivitel, er ő södött a fogyasztás és több a beruházás is ”, véli az IMF küldöttsége, amelyet James Roaf vezetett ( https://www.vajma.info ) Szlovákia Kotleba és Fico vereségét ő l volt hangos még a külföldi sajtó is Az idei megyei választáson a választópolgárok 29,95 százaléka vett részt, ami számsz er ű en 1 348 114 polgár részvételét jelenti. A megyei választások vonatkozásában ez eddig a legnagyobb részvételi arány, négy évvel ezel ő tt a választópolgároknak csak a 20,11 százaléka járult az urnához. A legtöbben Besztercebánya megyében vettek részt a választáson, a választásra jogosultak 40,29 százaléka, a legkevesebben pedig Nagyszombat megyében, itt csupán a választók 24, 74 százaléka ment el november 4én szavazni. A megválasztott megyeelnökök tekin tetében a kormánypárti SmerSD számára bukást jelentett a megyei választás, az ellenzék számára viszont sikert, vélekedik Ján Baránek politikai elemz ő . A Smeren a megyeelnökválasztás kétfordulósból egyfordulósra való célzatos megváltoztatása sem segített, ami csak feleslegesen csökkentette a megyeelnökök legitimitását, mivel a 2. fordulóban megválasztott megyeelnök nagyobb súllyal bírt. „ A demokrácia nem úgy m ű ködik, hogy a törvényeket az éppen aktuális helyzetnek megfelel ő en célzatosan változtatgatják ” – fogalmazott Baránek ( http://felvidek.ma/ ) A Híd a városok és falvak végrehajtás alóli részleges felmentését szorgalmazza A városoknak és községeknek végrehajtás alóli mentességet kellene kapniuk közhasznú tevékenységek – így a víz- és h ő ellátás vagy a hulladékszedés – esetében. Ezt szorgalmazzák a Híd képvisel ő i a bírósági végrehajtókról szól ó törvény módosító javaslatában ( http://www.bumm.sk/ ) IVO: A szlovákok jobban fé lnek a terrorizmustól, mint Kotleba választási gy ő zelmét ő l A szlovákok leginkább a terrorzmustól (73%), a szociális különbségek elmélyülését ő l (71%) és az oktatás stagnálásától, illetve hanyatlásától (65%) tartanak – derült ki a Közéleti Kérdések Intézete (Inštitút pre verejné otázky – IVO) reprezentatív felméréséb ő l. Az adatgy ű jtést a FOCUS ügynökség végezte szeptember 11. és 18. köz ött 1005 személy lekérdezésével ( http://www.bumm.s k ) Andrej Kiska : A magabiztos Szlovákia gy ő zött Szlovákia köztársasági elnöke szerint a legtöbb megyében az emberek a változásra szavaztak, és megmutatkozott, hogy ha valóban színvonalas jelöltek szerepelnek a listákon, nincs el ő re lezsírozott játszma ( http://www.bumm.sk ) Választási kudarc – Egymásra mutogatnak a SmerSD politikusai Ki a felel ő s azért, hogy a SmerSD kudarcot vallott a megyei választás okon? Marek Ma ď ari č és támogatói személyi változtatásokat követelnek. Monika Be ň ová viszont azt üzente a kulturális miniszternek, hogy