Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. február - Civitas Europica Centralis
2017-02-11
oldal | 17 2017. február 11. Borbély Imre vezette tábor kiütéses gy ő zelmét hozta. A Kolozsvári Nyilatkozat sikerén felbuzdulva az autonómiapárti tábor bizakodva tekintett az RMDSZ harmadik brassói kongresszusa elé, ahol ennek strukturális és cselekvési elemeit kellett beleépíteni a szövetség programjába, alapszabályába. Imre mellett ré szese lehettem annak az alkotó és tárgyalási folyamatnak is, amelynek eredménye az érdekvédelmi szervezetünk – azóta sajnos elfelejtett – önkormányzati modelljének kidolgozása, majd m ű ködtetése kellett volna, hogy legyen. Azt gondoltuk – mint utólag kiderü lt, végzetesen tévedtünk – , hogy fontosabb a program és a rendszer elfogadása, akár annak árán is, hogy a végrehajtást a neptuni vonal oportunista képvisel ő ire bízzuk. Kecskére a káposztát. Imre élete végéig bánta ezt az akkor racionálisnak és integrálónak t ű n ő kompromisszumot, amely végül az önkormányzati modell kiüresedéséhez, a szövetség elpártosodásához és az autonómiaprogram feladásához vezetett. A rendszer lassan kivetette magából azokat, akik ezt nem akarták elfogadni. Kit el ő bb, kit utóbb. Imrét 199 6ban, amikor parlamenti mandátuma lejártával sikeres karaktergyilkosság áldozata lett. Azt a „kijárásos”, engedménymorzsákért a nagy célokat feladó politikát kérték számon rajta az egyre inkább egypártrendszeri ismérvek szerint m ű köd ő székelyföldi pártakt ivisták, amelyeket ő tudatosan tartott távol magától parlamenti munkájában. Stratégiai gondolkodása, elképzelései, bátor kiállása, helyzetteremt ő akciói egyre jobban zavarták a Bukarestben kormányra készül ő „neptunista” vezérkart. A székelyföldi választási kudarc után – lehetetlenre vállalkozva, az „egységbontás” bélyegét viselve, függetlenként méretkezett meg – Borbély Imre visszavonult az aktív politikai harcoktól, és elméleti munkáira koncentrált … ” Toró T. Tibor ( http://erdelyinaplo.ro ) Akadémikusok, mint fossziliák „ Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy híres egyetemi professzor leszek, aki az ókori történelmet fogja oktatni az egyik egyetemen. Azt is elképzeltem, hogy a sok titulus között, ami az öreg professzoroknak ugyebár jár, ott lesz az akadémikus is. Azóta a naivitás felh ő ib ő l a tudományos élet csínytevései felébresztettek, kicsit feln ő ttem, elkezdtem enyhén ő szülni és rájöttem, hogy elég nagy az esélyem, hogy soha nem leszek akadémikus – és most már nem is akarok az lenni. Olyanokkal kellene ugyanis egy bársonyszéken osztozni, akik jelenleg Romániában a legsötétebb id ő k nacionalizmusának retorikáját és konzervativizmusát ontják elénk az or szág felébredésének és naiv vágyálmainak legélesebb pillanatában. Felháborodásomnak oka – amelyhez megnyugtatóan mondhatom, hogy több tucatnyi értelmiségi és kutatótársam is társult a szociális hálón kifejtett véleményük révén – a Román Tudományos Akadémi a azon nyilatkozata, amelyet 84 neves akadémikus aláírásával a napokban közöltek. A kiáltvány az „Identitás, szuverenitás és nemzeti egység” címet viseli. A „nemzet egységét” másfél évszázada szolgáló legf ő bb tudományos fórumként öndefiniált akadémia felad atának érzi, hogy egy olyan nyilatkozatot adjon ki, amelyben hangot ad azon aggodalmának, amelyet a kortárs nemzetközi és hazai helyzet teremtett … ” T. Szabó Csaba ( http://szabadsag.ro/ ) Egy új Erdély története – román szemmel „ Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerz ő je, családja, barátai, koll égái és egy sz ű kebb, a sajtóból értesül ő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdekl ő dést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvev ő gy ű lt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története cím ű legújabb, b ő vített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk … ” T. Szabó Csaba ( http://szabadsag.ro/ )