Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. június - Civitas Europica Centralis
2016-06-25
oldal | 6 2016. június 25. kilépési döntés legf ő bb kiváltó okának. A frakcióvezet ő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, minden népnek joga van eldönteni, milyen politikai közösséghez akar tarto zni. Ezért a britek döntését – vagyis hogy a csütörtöki referendumon a többség az EUból kilépést támogatta – a Fideszfrakció tiszteletben tartja – közölte ( http://mno.hu/ ) A Jobbik az EUt hibáztatja, a baloldal Orbánt ekézi Hazai politikusok is megszólaltak a brit referendum eredménye kapcsán. A Jobbik és a Fidesz – KDNP az Európ ai Unió újragondolását sürgeti, a baloldali ellenzéki pártok pedig a betelepítési kvótáról szóló népszavazás azonnali vissz avonását követelik ( http://mno.hu/ ) Kántor Zoltán , a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója kapta a L ő rincz Csabadíjat Kántor Zoltán szociológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vehette át a kiemelked ő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt L ő rincz Csabadíjat pénteken Budapesten. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az ünnepségen kiemelte: L ő rincz Csaba élete során " szétosztotta önmagát " a közösségért, az egységes magyar nemzetért, mindezt sokszor a háttérben, észrevétlenül. Hatalmas életm ű az övé - fogalmazott az államtitkár. Felidézte hozzá kapcsolódó személyes emlékeit és rámutatott: L ő rincz Csaba sokszor a harsány emberekt ő l visszahúzódva szemlélte környezetét és humorával, tudásával egyengette a nemzetpolitikával foglalkozók útját. A róla elne vezett elismerés azokat illeti, akik önzetlenül, teljes odaadással tudnak munkálkodni az egész nemzetért. Az idei díjazott is közéjük tartozik, Kántor Zoltán az egyik legfáradhatatlanabb harcosa a külhoni magyarság ügyének. Elgondolásai, fogalmai határoztá k és határozzák meg azt a stratégia dokumentumot, amely alapjává vált a nemzetpolitikai gondolkodásnak - összegzett. Németh Zsolt , az Országgy ű lés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: egyedülálló a magyar közéletben a nyolcadik alkalommal kios ztott díj, amely kiemelked ő elméleti és gyakorlati nemzetpolitikai, külpolitikai tevékenységért jár. A jelenlegi helyzetr ő l szólva rámutatott arra: nemzetközi " apályban " van a nemzetpolitika ügye, s alapvet ő en a migráció témája foglalja el a napirendet. A migráció nagymértékben er ő síti fel az etnikai türelmetlenséget egész Európában, holott nekünk az etnikai türelem légkörének kibontakozására lenne szükségünk – hangsúlyozta ( http://www.mti.hu/ ) Az önkormányzatok helyzetét értékelték a magyar polgármesterek világtalálkozóján Gödöll ő n Az önkormányzatok jelene és jöv ő je volt a magyar polgármesterek 11. világtalálkozójának központi témája pénteken Gödöll ő n. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett kétnapos esemény nyitónapján adták át a Polgármesteri Ezüstlánc és a Polg á rmesteri Arany Pecsétgy ű r ű díjakat. A kétévenként megrendezend ő találkozó kiemelt témakörei között szerepelt az állam és az önkormányzatok feladatmegosztása, a vidék fejlesztés, a környezetvédelem, a határ menti és a határon átnyúló együttm ű ködések. Gémesi György , a MÖSZ elnöke, Gödöll ő polgármestere (Gödöll ő i Lokálpatrióta Klub - GLK) a Gödöll ő i Királyi Kastélyban tartott esemény megnyitóján a mintegy négyszáz résztve v ő el ő tt emlékeztetett arra: a szakmai munkán túl a találkozó jelent ő sége és üzenete a határon inneni és határon túli magyarok összetartozás. Kiemelte azt is, hogy az 1996os els ő világtalálkozó óta fontosnak tartják az önkormányzati szint ű szakmai és a te stvértelepülési kapcsolatokat. Frank Spengler , a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezet ő je köszönt ő jében üdvözölte, hogy a találkozó egyik kiemelt témája a fenntarthatóság és a klímaváltozás. Rámutatott: a fenntartható fejl ő dés közös stratégiájának kidolgozásában az önkormá nyzatoknak kiemelt szerepük van … ( http://www.mti.hu/ ) Orbántól uniós elkötelezettséget várnak el A polgári konzervatívok azt kérik a magyar kormányf ő t ő l, hogy a brit kilépés gazdasági következményeir ő l tájékoztassa hitelesen a magyar