Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. június - Civitas Europica Centralis
2016-06-22
oldal | 15 2016. június 22. jelenléte alatt Semjén Zsoltot bízta meg a kormány „ideiglenes vezetésével”. Az osztrákokkal vívott meccs alatt, miközben nemzetiszín ű sállal a nyakán ült a lelátón, érkezett meg a hír. Az izlandi találkozón már sál sem volt, nem is volt fontos, idehaza megtudhattuk, hogy kormányf ő nk mennyire becsül bennünket, valamennyiünket. Napi tévé közvetítés eken látjuk, hogy a parlamentben szorosan egymás mellett ül ő két „politikus” mennyire értékeli, illetve tiszteli egymást. A KDNP elnöke, talán egykét évvel fiatalabb a miniszterelnöknél, mint bölcs atyjára, oltalmazójára pillant padszomszédjára. Ha Orbán beszél, igazi mennyei elragadtatással fülel, ha csak szótlanul ül, akkor is sugárzik bel ő le a végtelen hála és tisztelet. Mint, aki tudja, nélküle szinte nem is ismerné a köz. Egy volna ő is a kormánypárti honatyák között, aki ha netán szavazni kell, akár a többiek, hosszas töprengés nélkül, felt ű n ő en hivalkodva nyomja az igen gombot. A FideszKDNP „koalíciós házasság” eredeti indítéka olyannyira köztudott, hogy sok fejtegetés szinte fölösleges is róla. Az ifjú demokraták eleve számoltak azzal a számukra me glehet ő sen kellemetlen lehet ő séggel, hogy a kétharmados többséget igényl ő szavazásoknál szükségük lehet gyámolító voksokra. Kényelmesebb partner nem is kínálkozott rá, mint az a párt, amely az egyházhoz való h ű séges ragaszkodása miatt különösebb manipuláci ó nélkül is idomítható … ” Várkonyi Tibor ( http://nepszava.hu/ ) A gyökerek „ Nem el ő ször hallom és egészen biztosan nem is utoljára. Azt mondja az egyik, Székelyföldr ő l közvetlenül a romániai fordulat után Magyarországra telepedett ismer ő söm, aki gyakran jár haza, hogy az erdélyi magyarnak egyetlen biztos ismertet ő jele van: Magyarországon románnak, Romániában pedig magyarnak tekintik. Noha jópofáskodásnak, amolyan bon motnak vélhet ő ez a szófordulat, mégis rengeteg igazság rejlik benne. Ez a megállapítás nekem nem t ű nik sem viccesnek, sem cinikusnak, nem háborít fel, nem szomorít el, hanem egész egyszer ű en tényként kezelem. M int ahogyan azt is, hogy valamennyi Magyarországra kitelepedett erdélyi magyar, amikor visszatér egykori városába, községébe, falujába, esetleg már mások lakta otthonába, akkor egész egyszer ű en azt mondja, hogy hazajön. Mélyebb gyökereire mutat rá ennek a jelenségnek Kós Anna a Transindexen nemrég megjelent Transzilvanizmus reloaded cím ű írása, amely voltaképpen a legutóbbi marosvásárhelyi választások eredményének elemzésével indít, de számos, más gondolatot „tölt fel újra” az erdélyiséggel kapcsolatban. Sem tér, sem id ő , hogy most kitérjek valamennyire, csupán azt a részt szeretném idézn i, amely szoros kapcsolatban áll a szövegem els ő mondatával. Az erdélyi magyar (kulturális) identitásnak több összetev ő je van – emeli ki Kós – ,vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelv ű társadalomban való szocializá lódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyan azt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen, a mi esetünkben Magyarország területén szocializálódott … ” Székedi Ferenc ( http://www.maszol.ro/ ) H H i i s s t t ó ó r r i i a a 25 éve ment el az utolsó szovjet katona Csehszlovákiából 8339 napig tartott az ideiglenes ittlét. Negyedszázada ezen a napon hagyta el az ut olsó megszálló szovjet katona Csehszlovákiát. 73 000 katona, 1120 tank, 103 repül ő húzott haza ( http://ujszo.com/ ) C C i i k k k k e e k k
