Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. február - Civitas Europica Centralis

2016-02-04

oldal | 13 2016. február 4. találkozókat, el ő‍ adásokat, képzéseket is szervezünk. Ezt a fiatal egye temi kutatók is igénybe vehetik, hiszen az Akadémiának kötelessége, hogy az egész magyar tudományos közösségre figyeljen. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a brüsszeli tudományos szervezetekben zajló változásokat, és tájékoztatni a felmerül ő‍ lehet ő‍ sé gekr ő‍ l, s ő‍ t megpróbálni új lehet ő‍ ségeket t‍e‍r‍e‍m‍t‍e‍n‍i‍ ‍…‍ Pofont kapok jobbról és balról is, ami azt jelentheti, hogy tényleg igyekszem távol tartani magam minden politikai oldaltól. Úgy látom, hogy az Akadémia képes a politikán felülemelkedve, az egyes tagok p olitikai nézetét ő‍ l függetlenül m ű‍ ködni. Ezzel fontos példát nyújthatunk az egész társadalomnak …‍ ‍ A magánvélemény szent és szabad. Azzal sincs semmi baj, ha az Akadémia kutatócsoportjai, bizottságai felvetnek olyan témákat, megfogalmaznak olyan álláspontoka t, amelyek vitát indíthatnak. Attól Akadémia az Akadémia, hogy önálló gondolatokkal rendelkez ő‍ emberekb ő‍ l áll! Amíg a vélemények tudományos igény ű‍ ek, tudományosan megalapozottak, addig nincs baj. Ha egy kérdésr ő‍ l tudományos vita folyik, akkor annak egy konferencián vagy tudományos folyóiratokban kell lezajlania, nem a napi sajtó hasábjain. Mindezeket azonban nem a teljes intézmény véleményeként kell tekinteni: az egy másik m ű‍ faj, és csak a Közgy ű‍ lés, illetve az Elnökség nyilváníthatja ki nagyon komoly pr ocedúra, háttérvizsgálatok, egyeztetések alapján …‍ ”‍ ‍ ( http://mta.hu ) Egyed Ákos párhu zamos történelmekr ő‍ l és a székelység megmaradásának esélyeir ő‍ l ‍ Erdély és a Kárpát­medence egyik legismertebb történésze, a Kolozsváron él ő‍ Egyed Ákos kapta idén az életm ű‍ díjat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak ünnepélyes átadásán. A 86 éves történész 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia küls ő‍ tagja, f ő‍ kutat á si területei: a székelység története, az 1848­as forradalom és szabadságharc erdélyi vonatkozásai, Erdély 1867­t ő‍ l 1914­ig terjed ő‍ története. Jelenleg az új, háromkötetes Székely történe lem cím ű‍ munkán dolgozik társszerz ő‍ ként és a szerkeszt ő‍ bizottság elnökeként. Egyed Ákost a múlt tanulságairól, a székelység megmaradásának esélyeir ő‍ l, román és magyar történelmi mítoszokról és a párhuzamos történelmek közelítésének lehet ő‍ ségér ő‍ l kérdeztük ‍ „‍…‍ nem egyes történelmi eseményekb ő‍ l, hanem tágabb értelemben vett korszakból, intézmények fennállásából lehet tanulságokat levonni. A történésznek mindig szét kell tudnia választani a jelent ő‍ s eseményeket a jelentéktelenekt ő‍ l, csak az a bökken ő‍ , hogy néha megváltozik a néz ő‍ pont: ami egy ideig részletkérdésnek t ű‍ nt, arról egyszercsak kiderülhet, hogy nagyon oda k‍e‍l‍l‍ ‍f‍i‍g‍y‍e‍l‍n‍i‍ ‍r‍á‍ ‍…‍ ‍a‍ ‍t‍ö‍r‍t‍é‍n‍e‍l‍e‍m‍ ‍é‍r‍t‍e‍l‍m‍e‍z‍é‍s‍e‍ ‍k‍i‍h‍a‍t‍ ‍a‍ ‍k‍ö‍z‍h‍a‍n‍g‍u‍l‍a‍t‍r‍a‍.‍ ‍F‍i‍g‍y‍e‍l‍j‍e‍ ‍m‍e‍g‍ ‍a‍z‍ ‍u‍t‍c‍á‍k‍,‍ ‍t‍e‍r‍e‍k‍ ‍ elnevezését: ma már Kolozsvár olyan, mintha csak a románoknak lett volna 1848­uk. A kétfajta történelemszemlélet közelítése a közhangulaton is javítani tudna, és erre jó példa a német­francia közös er ő‍ feszítés, amellyel legalább azt elérték, hogy nem taszítja szét a történelem a két népet egymástól. Nál unk súlyosabb a helyzet, és ennek az az oka, hogy a román történészek nem ismerik a magyar forrásokat, igaz a magyarok se eléggé a román forrásokat. Ennek az a következménye, hogy nagyon egyoldalúan látják a történteket. Magam is többször felhívtam a figye lmet különböz ő‍ fórumokon arra, hogy ha nem ismerjük egymás forrásait, és nem próbáljuk a kett ő‍ t összevetve értelmezni, akkor elkerülhetetlen az egyoldalúság és az egymásra mutogatás …‍ ”‍ ‍(‍ http://www.maszol.ro/ ) Gyászol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar F ő‍ iskola . Elhunyt Dr. Barkáts Jen ő‍ (1960­2016), a pedagógiai tudományok doktora, a Matematika és Informatika Tanszék professzora, a f ő‍ iskola egykori rektorhelyettese. A végs ő‍ búcsúztatóra 2016. február 4­én kerül sor a családi háztól ( http://kmf.uz.ua/ )

Next

/
Oldalképek
Tartalom