Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. január - Civitas Europica Centralis
2016-01-12
oldal | 19 2016. január 12. méltatlanul alacsony figyelem övezi a nemzeti filmgyártást. Ráadásul a művészetnek ez az ága gyakran válik a politika perverz csataterévé, de a filmipar elsősorban a művészek tehetségének köszönhetően létezik, ível felfele, hanyatlik, vagy éppen születik újjá …” Borbély Tamás (http://www.szabadsag.ro/) Komámasszony, ki a mocsok? „Szórakoztató társasjáték folyik Szlovákia jobboldalán a választások előtt nem egész két hónappal. Nevezzük „Komámasszony, hol az olló?”-nak. A játék két síkon zajlik. Pártsíkon az az alapkérdés, lehet-e kormányozni a Smerrel. A logikus válasz az, hogy lehet. De kérdés, mit kockáztat az a párt, amelyik arra vállalkozik, hogy négy évig együtt vezeti az országot Ficóékkal. Pártsíkon az SNS-en kívül gyakorlatilag mindenki azt akarja rábizonyítani a másikra, hogy hajlandó a Smerrel kormányozni. Logikus, hiszen akire sikerül rásütni ezt a billogot, attól szavazatokat lehet szerezni. A jobboldali pártok feladták azt a lehetőséget, hogy a Smertől szerezzenek voksokat, inkább a könnyebbik utat választották, egymástól próbálnak csórni. Pedig a megnyilvánulásokból inkább úgy tűnik, hogy mindegyik hajlandó lenne kormányozni a Smerrel …” Molnár Norbert (http://ujszo.com/) Az értelmiség önámítása „A kölni újévi zavargások pont úgy néztek ki, mintha a szélsőjobboldalinak bélyegzett publicisták írták volna az események forgatókönyvét: a rendőrség tehetetlenül szemlélte, amint egy népes, bevándorlókkal teli tömeg egy nyugati nagyváros utcáin molesztálja a nőket és elveszi az útjába kerülők pénztárcáját. Míg Németország lassan magához tér és lépéseket tesz, Szlovákiában Robert Fico meghirdette a totális háborút, a sajtó és a kávéházi értelmiség pedig magába zárkózott és teljesen tanácstalan. A kölni támadássorozat azért lett európai slágertéma, mert az erőszakhullám súlyát egy tetszőleges szlovák, magyar, német vagy éppen angol ugyanúgy átérezheti. Többé-kevésbé azonos ugyanis a kulturális közeg, amelyben élnek. A társadalmilag elhallgatott vagy elfogadott bűncselekmények sora nagyon széles tájainkon, a biztosítási csalástól kezdve a futballhuliganizmusig, de a csoportos szexuális molesztálás pont nem ezek közé tartozik. És összemosni a (valóban súlyos problémát jelentő és elhallgatott) családon belüli erőszak témáját a kölni esettel, majd erre hivatkozni, bagatellizálni annak a súlyát, hogy teljesen új problémák merültek fel a biztonságunk kapcsán, totális cinizmus. Teljesen mindegy, hogy a Kölnben és más német városokban erőszakoskodók csoportját hány százalékban alkották friss bevándorlók, illetve mennyi volt köztük az első-második generációs bevándorló. Az egészen biztos, hogy nem tudtak, vagy nem akartak alkalmazkodni az európai kulturális normákhoz – ezen lehet javítani a véres kardként körbehordozott, migránsok számára előkészített nőjogi képzésekkel, de ezek egyelőre elszigetelt programok, cseppnek számítanak a tengerben, a hatékonyságukat pedig semmi sem garantálja …” Tokár Géza (http://ujszo.com/) Az identitásháborúk kora A bevándorlók százezrei körüli európai konfliktusokról a radikális konzervatív szerzőnek és a radikális középutas elemzőnek egyaránt az jut eszébe, vajon ha Európában a közösségi identitásoké lesz a fő szerep, az Egyesült Államok képes lesz-e a különféle közösségeket ugyanúgy integrálni, mint a múltban. „Kérdéses az eddigi legsikeresebb politikai integráció, az Egyesült Államok jövője is” – írja Michael Lind a Drexel Egyetem internetes véleményblogján, a Smartseten. Patrick Buchanan, a neves jobboldali kommentátor pedig így fogalmazza meg azt a bizonyos kérdést a Taki’s Magazinban: „Hogy kerülheti el az etnikailag, nemzetiségileg, nyelvileg és kulturálisan egyre többszínű Egyesült Államok azt a sorsot, amely felé a jelek szerint Európa halad, ha majd 2042-ben nem lesz egyértelműen domináns etnikai többségi közösség?” Buchanan nem mulasztja el megemlíteni, hogy amikor az euró készpénz formájában is megjelent, megjósolta az európai integráció kudarcát: „A hazafiak vissza fogják venni nemzetük sorsát a senki által meg nem választott eurobürokraták kezéből” – írta akkor. Pontosan tizennégy év múltán nem kis elégtétel neki, hogy a migránsválság nyomán erősen töredezik az európai
