Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. november - Civitas Europica Centralis

2015-11-07

oldal | 11 2015. november 7. muravidéki Lendván, ahol a magyar önkormányzati közösség létrejöttének 40. évfordulója kapcsán tartottak ünnepséget a magyar és a szlovén kormányf ő‍ jelenlétében. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) jubileumi rendezv ényén, amelyen Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel együtt vett részt, Orbán Viktor azt mondta: a M‍u‍r‍a‍v‍i‍d‍é‍k‍ ‍„‍ évszázadokon keresztül a keresztény Európa egyik ő‍ rvidéke volt ”‍.‍ ‍I‍t‍t‍ ‍a‍ ‍k‍ü‍l‍ö‍n‍b‍ö‍z‍ ő‍ nemzetekbe született emberek együvé tartoznak, közösen ő‍ rzik az ér tékeiket. „‍ A Muravidéken él ő‍ emberek ma arra tanítják Európát, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt ”‍.‍ ‍E‍z‍t‍ ‍a‍ ‍t‍é‍n‍y‍t‍ ‍a‍ ‍s‍z‍l‍o‍v‍é‍n‍ ‍a‍l‍k‍o‍t‍m‍á‍n‍y‍ ‍i‍s‍ ‍e‍l‍i‍s‍m‍e‍r‍i‍,‍ ‍a‍m‍i‍k‍o‍r‍ ‍a‍ ‍m‍a‍g‍y‍a‍r‍o‍k‍a‍t‍ ‍ ő‍ shonos nemzetiségként említi és védi, és ezt rögzíti a magy ar alaptörvény is, ami kimondja, hogy a velünk él ő‍ nemzetiségeket a magyar politikai közösség részének és államalkotó tényez ő‍ nek tekinti. A kormányf ő‍ kifejtette: Európa lényege egymás kölcsönös megbecsülése, egymás értékeinek, anyanyelvének, kultúrájának e l‍f‍o‍g‍a‍d‍á‍s‍a‍ ‍é‍s‍ ‍t‍i‍s‍z‍t‍e‍l‍e‍t‍e‍.‍ ‍„‍ Van tehát Európának egy szeglete, ami Brüsszelben talán kevésbé, de Ljubljanából és Budapestr ő‍ l nagyon is jól látható ”‍ ‍ (mno) S S z z l l o o v v á á k k i i a a Sikeresen halad a Magyar Közösség Pártjának menekültkvóta­ellenes aláírásgy ű‍ jtése ‍ Sikeresen halad és december 15­ig folytatódni fog az az aláírásgy ű‍ jtési akció, amelyet októberben indított el a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) az európai uniós szinten jóváhagyott menekültkvóták ellen - közölte a párt sa jtóosztálya az MTI­vel pénteken (mti) 60 éves az Ifjú Szivek, 15 éves a táncszínház ‍ Az Ifjú Szive k szombaton ünnepli megalakulásának 60., a táncszínház fennállásának 15. évfordulóját. A Városi P. O. Hviezdoslav Színházban délután 16:00 órakor és este 19:00 órakor is színpadra lép 7 generáció. Az ünnepi nap folyamán több mint 160 fellép ő‍ mutatja be az elmúlt hatvan év munkásságának egy töredékét ( http://www.bumm.sk/ ) Negyedszázada él a cserkészmozgalom Felvidéken ‍ November 6­án, a komáromi Duna Menti Múzeumban Cserkészösvényen címmel megnyitották a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. A kiállítás nem csak a cserkészet és a legnagyobb felvidéki magyar ifjúságnevel ő‍ szervezet életét mutatja be, magát a cserkészetet vitte be a négy fal közé: sátorral, táborkapuval, szerszámtartóval és sok más használati tárggyal. A kiállítás február 19­ig tekinthet ő‍ meg ( http://w ww.bumm.sk/ ) Laj č‍á‍ k : kezünkben a terrorellenes eszközök ‍ A terrorizmus és a migráció összefonódásáról beszélt pénteken Luxemburgban az Ázsia­Európa Találkozó (ASEM) 12. külügyminiszteri szint ű‍ tanácskozásán a szlovák diplomácia vezet ő‍ je, Miroslav Laj č‍á‍ k ( http://www.hirek.sk/ ) Kali ň‍á‍ k : akár 50 ezer menekült érkezhet Szlovákiába, ha nem vetünk véget a kvótáknak ‍ Az Európai Unió el ő‍ bb vendégeket hívott a saját otthonába, aztán t ő‍ lünk várja el, hogy f ő‍ zzünk rájuk. Ilyen válasz is elhangzott Robert Kali ň‍ ák miniszterelnök­helyettes és belügyminiszter az ‍ ‍ Aktuálne.sk internetes portál olvasóival folytatott online beszélgetésében. Brüsszelnek azt is üzeni, hogy a kvótákkal kapcsolatos elutasító álláspont miatt az uniós támogatások elvesztésével fenyeget ő‍ zni szánalmas és gyerekes dolog ( http://www.hirek.sk/ ) Szlovák lehet a következ ő‍ ENSZ­f ő‍ titkár ‍ Néhány hónappal ezel ő‍ tt az Egyesült Nemzetek Szervezetének f ő‍ titkári posztjára a legesélyesebb jelöltek között emlegették Miroslav Laj č‍á‍ k vagy Ján K‍u‍b‍i‍š‍ nevét. Szakért ő‍ k szerint Szlovákia migránsokkal kapcsolatos álláspontja miatt ma m ár esélyeik jóval alacsonyabbak ( http://www.hirek.sk/ )

Next

/
Oldalképek
Tartalom