Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis
2015-09-02
oldal | 13 2015. szeptember 2. hozott intézkedésnek. Az viszont már más kérdés, hogy mit kezd az állam azokkal, akik mégis itt vannak. És az látszik, hogy halvány fogalma sincs arról, mit is kellene csinálni. A határszélen felhúz egy tábort, felír, pecsétel, regisztrál, és ezzel vége. Mintha nem Budapesten lennének a menekültek. Mintha az nem lenne probléma, hogy a pályaudvarok környékén tömegesen alszanak, élnek. Az állam sikongat járványveszélyről, terroristákról, de ennek annyi a célja, hogy logikus érvelésmentén lehessen gyűlölni a menekülteket …” F. Szabó Emese (nsz) Renoménk „…Korábban a menekültek elsősorban a könnyű felszívódás lehetőségét biztosító Nagy-Britanniába vágytak. Ma Németországba. A budapesti Keleti pályaudvar előtt ragadtak is Németországot éltették, miközben Angela Merkel kancellár nevét skandálták. Hogy eljutnak-e Németországba, azt nehéz megjósolni. Az itthoni állapotok ugyanis egyre kaotikusabbak. Pedig elgondolkodtató a német „sikersztori”. Az, hogy a szövetségi köztársaság a szörnyű XX. századi történelmi múltjával ilyen vonzó tud lenni. A mai Németországnak van kisugárzása, „szexepilje”, amihez gazdasági ereje, a civil társadalom kiépítettsége és kultúrája egyaránt hozzájárul. Az integráció ott is messze van a tökéletestől, de arabokat, törököket, görögöket, olaszokat, oroszokat, köztük sok zsidót, délszlávokat az elmúlt évtizedekben nagy számban fogadtak. Tegyük hozzá, elsősorban az egykori NSZK területén, ahol az emberek hozzászoktak a különböző bőrszínű, etnikumú és vallású emberekkel való együttéléshez. Az a polgári lét része … A volt NDK-ban kevés az idegenekkel való együttélés tapasztalata. Ezt más kelet-közép-európai országok is elmondhatják magukról. Magyarország is, amely ugyan a kirekesztő szlovák állampolgársági törvény ügyében évek óta vitában áll Pozsonnyal, a menekültkvóták ellenzésében viszont nagyon is közös hangot találnak. A nyugati, értsd német és francia állásponttal szemben erősen összezár a visegrádi blokk, bár a lengyelek és a csehek feltételekkel ugyan, de hajlandók pár száz menekültet befogadni. A Berlin–Párizs-tengely által hirdetett igazságos teherelosztást, értsd: a menekültstátussal rendelkezők kvótarendszeren alapuló áthelyezését a visegrádiak azonban visszakézből elutasítják. Ebben az etnocentrista felfogás (lásd: Magyarország magyar ország maradjon) éppen úgy benne van, mint a szuverenitás korlátozásától való félelem. Közben a Külgazdasági és Külügyminisztériumban egymásnak adja a kilincset a Bem rakpartra a velünk szemben kritikus megnyilvánulások miatt bekéretett francia és osztrák nagykövet. A magyar kormány Európa védelmezőjeként tünteti fel magát, s nem akarja belátni, hogy a műszaki határzár eddig teljes kudarcot hozott …” Dési András (nsz) Elő az előválasztással! „Valami olyan „előválasztás”, amit a Republikon Intézet pár hónapja javasolt, mindenképp lesz, ez elkerülhetetlen. A kérdés az, hogy az ellenzék a maradék torta újraosztására, vagy a torta növelésére törekszik-e. Mert előválasztásnak tekinthető, ahogy a Milla, a DK, az akkor még egyben lévő LMP, az MSZP, majd az Együtt hol tárgyalt, majd veszekedett egymással, birkóztak és küzdöttek, ellentéteiktől volt hangos a média. Nem lenne ez másként 2018 előtt sem: lennének, akik többé-kevésbé kényszerből, de keresnék a közös fellépés lehetőségét; mások azzal gondolják majd erősíteni magukat, hogy távol állnak mindentől és mindenkitől; azután lesznek olyanok, akik kifejtik, hogy ők bizony együttműködnének az MSZPvel, ha nem lenne MSZP, a DK-val, ha nem lenne Gyurcsány a vezetőjük, csak Schiffer András tűnjön el a színről stb. Van, aki végre igazi, tökös baloldalt akar, antikapitalizmussal, FNA-val, radikális béremeléssel; lesz, aki végre szabad, versengő piacot akar; lesz, aki a régieket ismeri, azokban bízik, mások pedig kizárólag új arcokat akarnak majd látni …” Horváth György (nsz) „KUTATÓKÉNT NEM MEGVÁLTANI AKAROM A KISEBBSÉGI TÁRSADALMAT, HANEM MEGÉRTENI” Papp Z. Attilával Filep Tamás Gusztáv beszélget „…a kisebbségi lét folyamatos megtapasztalásából következik egyfajta affinitás, empátia; abban, hogy jobbára
