Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. június - Civitas Europica Centralis
2015-06-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JÚNIUS 18. 18 és Semjén képviselő urak mondanak, annyit azonban muszáj ideírni, hogy ezek a kijelentések még a Fidesz számára is kínosak lehetnek …” Németh Péter (Nszv) Szögesdrót „Biztosan igaza van Kósa Lajosnak: a kormánynak azt a szándékát, hogy érvényt szerezzen a saját törvényeinknek a saját országunkban, nem lehet értelmetlennek nevezni. Kivéve, ha a törvények maguk értelmetlenek. A Fidesz elnökhelyettese tegnap kora reggel még úgy tartotta, hogy fizikai határzárra nincs szükség a menekültek ellen. Igaz óvatos volt, mert elmeditált azon, hogy "végső esetben" mégis meg lehet csinálni a szögesdrótkerítést is. És tényleg meg lehet. Mint mindent ebben az országban. A végső eset 13 óra 15 perckor elérkezett. Akkor adta ki az MTI a beszámolót Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatójáról, hogy a kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, a jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását egy négy méter magas kerítéssel, 175 kilométer hosszan. Közben terelésként a parlament Rogán Antal és Kósa Lajos törvénymódosítását tárgyalta, hogy melyek is azok az országok, amelyek a magyar kormány szerint biztonságosak, ahonnan nem kell befogadnunk senkit. A szocialisták kivonultak, a kormánypárt pedig komcsizott egyet …” Friss Róbert (Nszv) Orvos megy? Kórház jön? „Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. 2011. április 16-án a Csíkszeredában megjelenő Csíki Hírlap interjút közölt a Gyulafehérvári Érsekség által papi hivatásának gyakorlásától felfüggesztett, még annak előtte, 2007 nyarán, a csíksomlyói plébániáról a mezőségi Jegenyére áthelyezett, majd betegállományba vonuló, leginkább Tisztiként ismert Gergely Istvánnal, akinek a Csibész Alapítvány megteremtőjeként, elnökeként és más intézményekben, más téren végzett szociális munkáját közmegbecsülés övezi. Hatvanadik születésnpaján Tiszti, az immár három gyermekes édesapa, interjút adott az ugyancsak Csíkszeredában megjelenő Hargita Népének, amelyben beszél életéről, nézeteiről, minket azonban most az említett, első interjúnak egy kis részlete érdekel. Ezt kérdezi a riporter : „Mostanában mivel foglalkozik? Azokkal az aktuális témákkal, illetve programokkal, amiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson keresztül rám bízott a magyar kormány. Milyen feladatokról van szó? Például a csángókért én lennék a felelős, nekem kell továbbá irányítani a szociális programokat, aktív szerepet vállalok a Székely Szeretetszolgálat majdani munkájában. Ennek az alapjai már le vannak rakva. (…) A Székely Szeretetszolgálatról mit kell tudni? A magyar kormány néhány tagjának tetszett a szeretetszolgálatról szóló elképzelésem, amiből egy gondolatot ki is emeltek: Székelyföldön beindítani egy jól felszerelt, modern és képzett orvosokkal működtetett kórházat. Hangsúlyozom, konkrétumokról ez esetben még nem beszélhetünk. Erre egyébként azért lenne szükség, hogy a komplikáltabb műtétekre ne kelljen Bukarestbe vagy Budapestre utazni. Nos, a Székely Szeretetszolgálat ezt a tervet is tartalmazza.” …” Székedi Ferenc (Erdélyi Riport) Becsben tartani vagy pincében? „A magyar Országgyűlés 2011 szeptemberében nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, a magyar nyelvet az államigazgatásban és a közoktatásban hivatalossá tevő 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját. Erdélyben is ez a dátum lesz a magyar nyelv ünnepe, ami talán hozzájárul ahhoz, hogy a magyar a mindennapok nyelve maradjon. Magyartanár meséli, hogy irodalomórán rákérdezett a tizenkettedik osztályban: mit jelent az, hogy nagy becsben tartja. Egyetlen diák jelentkezett: azt, hogy tágas pincében (románul: beci) tárolja. Nos, ezért van szükség a Magyar nyelv napjára, hogy évente legalább egyszer iskolákban és a sajtóban beszéljenek értékéről, szépségéről, egyedülállóságáról, arról, hogy ez örökségünk, melyet eltékozolni bűn. Az Európa Tanács