Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. április - Civitas Europica Centralis
2015-04-02
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. ÁPRILIS 2. 15 valójában súlyos belső vitákkal terhelt felvidéki magyar koalícióból – Kövér László adta meg az alaphangot, aki e lépésükért simán lenemzetárulózta őket. Ez a megbélyegzése máig visszhangzik az MKP számos helyi szervezetében, néha még országos szinten sem csituló indulatokat gerjeszt. Ilyen körülmények között valóban nem egyszerű a megbékélés, mert az MKP vezetése a kemény mag felháborodásától tart, a Most-Híd pedig attól, hogy a nem magyar támogatóik elfordulnak tőlük. A legnagyobb megrökönyödést az váltotta ki, hogy Bugár nem etnikai ernyőszervezetet, hanem jobbközép politikai értékrendre épülő pártot alapított, amelyben ismert szlovák, ruszin és roma polgárok is helyet kaptak. Mindezt olyan meggondolásból, hogy közös erővel eredményesebb lehet a felvidéki magyarság érdekérvényesítése is. A Berényi József vezette MKP szerint viszont csak a szlovákiai magyar nemzeti közösség politikai egysége jelenthet olyan társadalmi erőt, amellyel a többségi nemzet politikai képviselői is kénytelenek számolni. Programjukban a kisebbségiek lélekszámától függően a perszonális autonómiát, valamint a különleges jogkörökkel felruházott regionális önkormányzat létrehozását szorgalmazzák …” Szilvássy József (Nsz) Orbán ott hon van „Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaznia, hogy otthon érezze magát. Ezért mindig nagy örömmel utazik Önökhöz a magyar delegáció.” Ezeket a szavakat tudta mondani a miniszterelnökünk Kazahsztánban. Hogy milyen ihletett állapot szükségeltetik az ilyen mondatok kitaláláshoz, ahhoz az én tudásom kevés. Nyilván ennek az eredetileg oroszból visszafordított szövegnek is lesz egyfajta magyarázata, Havasi Bertalan, ha nem vág pofán, vagy nem lök föl és nem oktat ki, akkor ad majd rá valamilyen indokot. Olyasvalamit, hogy a miniszterelnök pontosan fogalmazott, nem tagadta meg az Uniót, pusztán a barátságáról biztosította az Európában azért nem annyira elfogadott kazah vezetőt. De az is lehet, hogy semmit nem mond, mert nincs itt mit megmagyarázni. Hiszen tudjuk, ha Orbán összetéveszti az időpontokat, akkor is helyesen beszél, ha lányként szónokol fiúkról, akkor sem téved, szóval a magyar kormányfő mindenképpen tévedhetetlen, mindenhez értő személyiség …” Németh Péter (Nszv) Kopits György : Magyarország kissé túlfeszítette a hú rt „Lehet szidni Brüsszelt és a Valutaalapot, de csak addig, amíg nincs baj” – mondta a HVG-nek adott interjújában Kopits György. „A magyar kormány elvesztette hitelességét, ahhoz, hogy azt visszaszerezze, változtatni kell a retorikán, és magán a „terméken”, azaz a kormányzás módján is” – véli a Költségvetési Tanács korábbi, menesztett elnöke. Szerinte a magyar gazdaság valamiféle etatista rendszer, emlékeztet a Kádár-korszakra, és abba az illiberális irányba halad, mint Argentína és Venezuela, bár még nem tart ott … (HVG) Mér ő László : Orbánék oktatási tervével a XXI. század lúzerei leszünk „A kormány oktatáspolitikája rossz, és ha az eddigi irányvonal folytatódik, akkor vészesen lemaradhatunk a világtól” – vallja Mérő László, aki diákjai gondolkodása miatt mégis optimista. A matematikus és pszichológus szerint az ellenzéki tüntetések szervezői rosszul gondolkodnak, és a rendszerváltás utáni tévelygésbe még egy Jobbik-kormányzás is beleférhet. A nemrégiben a csodák logikájáról könyvet író gondolkodóval beszélgettünk, aki adott esetben még a fradista ultrákért is kiállna „…Ez a kormány régóta hülyeségeket csinál a felsőoktatás területén, de az előzőek se voltak sokkal jobbak. A mostani alapelve az, hogy ne álmodozókat, hanem szakembereket képezzünk. Átvitt értelemben mindenki kezébe kapanyelet akarnak adni. Kapanyél alatt minden alkalmazható tudást értek, tehát ebbe a kategóriába sorolom a tanári és