Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. április - Civitas Europica Centralis
2015-04-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. ÁPRILIS 20. 11 látogatást. Székelykevén Kövér Lászlót és munkatársait Bogos Tivadar tanácselnök köszöntötte. A találkozón jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke és Német László nagybecskereki megyéspüspök is (Magyar Szó) Az értékelés ideje Az elvégzett munka elemzésére kértünk fel VMSZ-es párttisztségviselőket A Vajdasági Magyar Szövetség április 25-én tartja meg tisztújító közgyűlését Magyarcsernyén, melyen elnököt, elnökséget, tanácstagokat választ magának. A közgyűléssel kapcsolatban Pásztor István pártelnök egyik korábbi interjújában kihangsúlyozta, hogy magának a helyszínnek a megválasztása sem véletlenszerű, hiszen, mint mondta, azért döntöttek e település mellett, mert ekképp szeretnék elismerni a magyarcsernyei szervezet és az ottani magyar közösség munkáját. Megállapítása szerint a település nagyon szép eredményeket fel tudott mutatni a mögöttünk álló nehéz időkben. Kilátásba helyezte, hogy ezen a közgyűlésen megváltoztatják majd a párt alapszabályát is, elsősorban annak érdekében, hogy az előttünk álló periódusban még hatékonyabbá tegyék a munkavégzést (Magyar Szó) Az MNT megvitatja az intézmények munkabeszámolóit Hétfőn ismét összeül a Magyar Nemzeti Tanács és megtartja hatodik rendes ülését, amelyen 45 napirendi pont megvitatását irányozták elő. Egyebek mellett napirenden szerepelnek a Forum Könyvkiadó Intézet tavalyi évi ügyviteli jelentése és zárszámadása, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár, a magyarkanizsai József Attila Könyvtár, a Magyar Szó Lapkiadó Kft., a Hét Nap Lapkiadó Kft., a Pannónia Alapítvány és az újvidéki Mozaik Alapítvány 2014. évi munka- és pénzügyi jelentései (Magyar Szó) Nemzetközi konferencia az évforduló fényében Sikeres tudományos együttműködés az újvidéki Jogtudományi Kar és a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar között Pénteken, április 17-én, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának tanácstermében megrendezésre került A szerb és a magyar jog harmonizációja az Európai Unió jogrendszerével és a határon átívelő együttműködés nemzetközi tudományos tanácskozás. A résztvevők a tanácskozáson közölték az azonos elnevezésű tudományos-kutatói és fejlesztési projekt keretén belül, az elmúlt évben megvalósított kutatási eredményeiket. A projektet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara közösen valósítják meg (Magyar Szó) Diplomáciai botrány küszöbén A korábban kiadott körözőlevél alapján le kívánják tartóztatni a Belgrádba készülő koszovói külügyminisztert (Magyar Szó) Az MNT pályázata kiemelt jelentőségű programok részére A Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2015. április 17-ével kiírja és közzéteszi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS KULTÚRÁRA VONATKOZÓ, 2015. ÉVBEN ODAÍTÉLENDŐ TÁMOGATÁSOKRA KIEMELT JELENTŐSÉGŰ PROGRAMOK RÉSZÉRE … (Magyar Szó) Koszovó külügyminisztereként nem utazhat Szerbiába Hashim Thaçi (videó) „Ha megengednénk, hogy Hashim Thaçi Koszovó külügyminisztereként utazzon Szerbiába, akkor sérülne az ország Koszovó-politikája” – mondta Belgrádban Ivica Dačić szerb külügyminiszter (Pannon RTV) Változások az MNT-ben – lemondott Lovas Ildikó? ”Lemondott Lovas Ildikó minden közéleti funkciójáról” – adta hírül szombaton több vajdasági magyar médium a közösségi oldalakra és nem hivatalos információkra hivatkozva. A Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, korábbi művelődési tanácsos a Vajdasági Magyar Szövetség péntek esti