Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-10
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 10. 11 Új élet áramlik a külföldi magyar intézményekbe „A kiöregedő külföldi magyar intézményekbe, közösségekbe új életet lehelt a magyar kormánytól az elmúlt öt évben kapott támogatás” – mondta Ludányi András politológus, az ÉszakÓhio-i Egyetem emeritus professzora, aki a Rádió Orienten az amerikai magyarság összetételéről és az általuk létrehozzott Magyar Baráti Közösség mûködéséről is beszélt. „Az Amerikában élő magyar diaszpóra a több érkezési hullám miatt nagyon összetett. Az első hullám, a XX. század legelején kivándorolt úgynevezett „régi amerikások” lélekszáma máig a legnagyobb. Az őszi rózsás forradalom idején érkező politikai emigráns csoport kis létszáma ellenére nagy befolyásra tett szert. A ’45-ös generáció közel 30 ezer tagot számlál és körülbelül ugyanennyien érkeztek ’56 után is. A '80-as és '90-es években pedig volt még két kisebb hullám: Erdélyből és Délvidékről” - összegezte a magyar diaszpóra vegyes összetételét az 1945 után még gyermekként kikerült Ludányi András politológus … „Az anyaország részéről az amerikai magyarság megítélése nagyon fontos” – mutatott rá Ludányi. A rendszerváltás előtt a kivándorlók ugyanis 'reakciós táborként', 'hazaárulókként' voltak elkönyvelve, elzárták őket a hazai kapcsolatoktól. „Antall Józsefnek '15 millió magyar miniszterelnökeként' való fellépése szimbolikus értelemben jelentős volt, de a későbbi magyar kormányok is csak keveset tettek a külföldi magyarok támogatásáért, kivéve a Balassi Intézetet és az Anyanyelvi Konferenciát, és rövid ideig a Magyarok Világszövetségét” – fogalmazta meg az Észak-Óhio-i Egyetem nyugalomba vonult oktatója. Ludányi András kijelentette: a magyar kormánytól az elmúlt öt évben kapott támogatás a kiöregedő külföldi magyar intézményekbe új életet lehelt. A Kőrösi Csoma Sándor Program keretében kiutazó magyar fiatalok pedig “tudással és lelkesedéssel injekciózzák” a kinti közösségeket, ami számukra igen nagy támogatást jelent, és biztosíték, hogy van jövője a diaszpórának A teljes műsor itt meghallgatható (OrientPress) Lengyelországban elindult az őszig tartó ellenzéki kampány A május 10-i elnökválasztásokon Bronisław Komorowski az esélyes, de az ellenzék komoly kampányra készül (Kitekintő) Varsó után Prága is menekít… Csehország is megkezdte az Ukrajnában élő cseh kisebbség visszahonosításának és hazatelepítésének gyakorlati megvalósítását, olvasható a mon.hu cikkében. Korábban, még tavaly, Lengyelország hirdetett egy programot, aminek célja a háborús övezetben élő lengyelek kimenekítése volt … (KISZO) V V é é l l e e m m é é n n y y , , p p u u b b l l i i c c i i s s z z t t i i k k a a , , i i n n t t e e r r j j ú ú , , b b l l o o g g 2 2 Simicska–Orbán-háborúról írnak a külföldi sajtóban A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Háború Magyarországon címmel közölt írást hétfőn. A Die Presse című osztrák lap szerint Simicska veszélyt jelent Orbán Viktorra. A Libération francia baloldali lap azt írja, a magyar médiapropaganda Orbán ellen fordul. Reinhard Veser írásának alcímében kiemelte, hogy egy oligarcha Orbán ellen fordul. Kifejtette, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos bő 30 éven keresztül egy pár volt, Orbán a Fidesz politikai vezetője és arca volt, míg Simicska a háttérben a pénzügyekkel törődött. „Ez kölcsönösen előnyös kapcsolat volt, hiszen a Fidesz a párt más alapító tagjainak kijelentései 2 a rovatban idézett írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját