Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. december - Civitas Europica Centralis
2014-12-23
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. DECEMBER 23. 2 együttműködési készséget tanúsítanak: még az is előfordul, hogy hajlandóak megszavazni ellenzéki indítványokat. Az ok egyértelmű: a kormányzó párt népszerűségvesztése. A Tárki szerint a Fidesz egyetlen hónap alatt elvesztette szavazóinak harmadát. Hasonló eredményre jutott a Medián is: a Fidesztől példátlan módon 900 ezer potenciális szavazó pártolt el egyik hónapról a másikra. Ehhez képest még hízelgőnek is tűnik, hogy az Ipsos két hónap leforgása alatt mért 800 ezres veszteséget (Nsz) Az ügyészség Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének a diplomáciai mentesség felfüggesztéséhez szükségesek” - közölte hétfőn a Legfőbb Ügyészség (Nsz) Kövér figyelmeztetésnek vette Lázár kijelentését Kövér László szerint eddig nem volt, Lázár János kijelentései után viszont lehet törésvonal a Fideszen belül. A házelnök abban bízik, hogy a Miniszterelnökség vezetője hosszú időre levezette a benne felgyülemlett feszültséget. „Szerintem amiről Lázár János beszél, az nincs. Most már nagyobb az esélye, hogy ezen kijelentés után legyen, de eleddig ha valaki megkérdezte tőlem négyszemközt, őszinte meggyőződéssel tagadtam, hogy ilyen törésvonal, pláne rivalizálás vagy küzdelem létezik" – nyilatkozta Kövér László a Fideszen belüli ellentétekről a Hír Tv hétfő esti műsorában (Nsz) Ködösítés kitiltási ügyben A Külgazdasági és Külügyminisztérium cáfolta azokat a sajtóhíreszteléseket, amelyek szerint Victoria Nuland, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese hétfőn telefonon tiltakozását fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az André Goodfriend mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló ügyészségi kezdeményezés miatt. Hétfő délután a Hír24 TV a Facebook-oldalán írt arról, az amerikai külügy egyik hivatalnoka megerősítette a Hír24 hírműsorának, Victoria Nuland felhívta Szijjártó Pétert, hogy tiltakozzon, miután megjelent a sajtóban a hír, amely szerint az ügyészség André Goodfriend mentelmi jogának felfüggesztését kéri … (Nsz) Példátlanul durva lépésre készülnek Orbánék A saját kormányának álláspontját tolmácsoló ideiglenes amerikai ügyvivő, André Goodfriend magyarországi felelősségre vonásához Washington biztosan nem járul hozzá, hiába kéri azt a Legfőbb Ügyészség és a magyar külügy. „Az ügyészség hétfőn indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, hogy a nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt tegye meg azokat az intézkedéseket, amelyek André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének a felfüggesztéséhez szükségesek” – közölte hétfőn a Legfőbb Ügyészség. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumának (Nsz) Gyurcsány: nyomasztó az ország állapota „A kormány célja, nem a közjó elérése, hanem egy "oligarchikus világ" kiépítése” - mondta a DK elnöke (Nszv) Gyurcsány: megroppant a Fidesz kormányzóképessége A jövő év az Orbán-kormány bukásának előkészítésével telik majd (Nszv) Fidesz Gyurcsányhoz: a baloldal bukott meg idén háromszor is A kormányzópárt szerint Gyurcsány az "amerikai cselekvési terv végrehajtása részeként" beszél és cselekszik (Nszv)