Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. október - Civitas Europica Centralis
2014-10-04
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. OKTÓBER 5. 8 Közösségközeli kampány a célja Szilágyi Zsoltnak Ember- és közösségközeli kampányt kíván folytatni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt (Krónika) Áll már az ő szi vásár Székelyudvarhelyen Közel százötven kiállító várja a látogatókat mindennel, amit a szem, száj vagy igényes lakberendező megkíván a székelyudvarhelyi sportcsarnokban csütörtök délben megnyitott, immár huszonkettedik őszi vásáron (Krónika) A brassói ak megkeresését várják a székelyek reptérügyben „Hargita megye vezetőit sem keresték meg a Brassó megyei illetékesek, hogy részt vegyenek a Brassó–Vidombák-repülőtér megépítésében” – közölte a Krónika érdeklődésére Borboly Csaba (Krónika) Funar : ha elnök leszek, Orbán csak a tévében fogja látni Kolozsvárt Elnöké választása esetén nem engedné be többé Romániába Orbán Viktort Gheorghe Funar független államfőjelölt. Kolozsvár volt polgármestere persona non gratává nyilvánítaná a magyar kormányfőt (Maszol.ro) Victor Ponta soha nem vacsorázna Orbán Vik torral A romániai magánlátogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök fogadása miatt bírálta Traian Băsescu államfőt az ország kormányfője pénteken. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Victor Ponta egy délromániai kampányrendezvény után szere ncsétlennek nevezte, hogy Traian B ă sescu " baráti vacsorára " hívta Orbán Viktort , akit az Amerikai Egyesült Áll amok is bírált politikája miatt (Maszol.ro) Hiánypótló könyvet írt a román alkotmányjogról Varga Attila Nem olvasmányos, de közérthető és mindenek előtt fontos - így értékelték a felszólalók Dr. Varga Attila „Román alkotmányjog” című könyvét, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be a Kós Károly Akadémia Alapítvány rendezvényén (Maszol.ro) Az egyházak képvisel ő ivel találkozott Semjén Zsolt A történelmi egyházak Hargita megyei vezetőivel találkozott Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön Székelyudvarhelyen (Maszol.ro) Új ifjúsági házat avattak a hét végén Körösf ő n „Az új ifjúsági ház avatóünnepségén vett részt a Körösfőn a hét végén Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje” – közölte vasárnap a szövetség sajtóirodája (Maszol.ro) A diákokkal együtt ebédelt Orbán Viktor Válaszúton A válaszúti szórványkollégium kantinjában ebédelt pénteken Orbán Viktor, miután aznap felavatta Kolozsváron a református egyház által működtetett szakiskolát. A miniszterelnök a Kallós Zoltán Alapítványt kereste fel a Kolozs megyei településen. A Blikk szerint miután értesült arról, hogy a szórványkollégium menzáján csorbaleves és töltött káposzta a menü, elhatározta, hogy együtt ebédel a tanintézmény diákjaival (Maszol.ro) Elkezd ő dött a Partiumi Ifjúsági Konferencia Pénteken került sor a MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferencia hivatalos megnyitójára a szatmárnémeti Arcadia Hotel előadótermében. A kétnapos konferencia idei témája a vidékfejlesztési lehetőségek fiatalokkal, nem csak fiataloknak (Maszol.ro) Elkezd ő dtek a Brassó Megyei Magyar Napok „A Brassóban, Erdélyben élő magyarok számára minden nap egy magyar nap. Magyarul beszélünk, álmodunk, magyarul szólítjuk meg egymást és megpróbálunk magyar életet élni Romániában. Ünnepeinkkor jobban odafigyelünk azokra az értékeinkre, amelyek számunkra fontosak, és amelyek megkülönböztetnek minket a többségi társadalomtól …” (Maszol.ro)