Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. október - Civitas Europica Centralis
2014-10-31
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. OKTÓBER 31. 15 Fontos, hogy tartsák meg a jó szokásukat, és őrizzék továbbra is a magyar kultúra ezen kincseit! …” (Magyar Krónika) T T U U D D O O M M Á Á N N Y Y – – h h a a t t á á r r o o n n i i n n n n e e n n , , h h a a t t á á r r o o n n t t ú ú l l A messze látó tudomány hónapja: kérdések, válaszok, eredmények és élmények Űrcsillagászat, genetika, vizuális informatika és agykutatás is szerepel az országszerte több mint kétszáz rendezvényt kínáló Magyar Tudomány Ünnepe programjában. A Magyar Tudományos Akadémia 11 éve elindított és idén „Messze látó tudomány" alcímet viselő rendezvénysorozata elsősorban a jövőnket alakító technológiák és tudományos kutatások számára kínál bemutatkozási lehetőséget a november 3-át követő négy hét során. Az MTA Székházában öt kiemelt eseményt, kutatóintézeteiben, valamint egyéb helyszíneken számos konferenciát és előadást kínáló Magyar Tudomány Ünnepe most megnyílt digitális felületén az érdeklődők áttekinthetik a programokat, és megtervezhetik részvételüket … (mta.hu) V V é é l l e e m m é é n n y y , , p p u u b b l l i i c c i i s s z z t t i i k k a a , , i i n n t t e e r r j j ú ú , , b b l l o o g g 2 2 Viktor, a konzultáció lezajlott! „Kezdjük a jó hírrel: nem lesz internetadó, méghozzá azért nem, mert tízezrek az utcán és százezrek a virtuális térben megakadályozták a bevezetését. Nem lesz internetadó, mert volt néhány tehetséges ember, aki ráérzett arra, hogy ez az ügy összehozza a korábban egységet nem képező elégedetleneket. Ráadásul a szervezők megtalálták a tüntetésnek azt a módját, amellyel a legnagyobb tömeget tudták megmozgatni, és a mobilok felmutatásával szállították azt a képet a város legszebb pontjairól, amely a New York Times címlapjáig repítette a tiltakozást. Nem lesz internetadó, mert a médiát sújtó sarchoz hasonlóan a sajtó egységesen lépett fel ellene. Természetesen a közszolgálatnak mondott állami félretájékoztatók kivételével. A jobboldali értelmiségiek egy része sem a jól bevált reflexszel védelmezte a Fideszkormány minden lépését, hanem jelezte nemtetszését. De vajon sorolhatjuk-e az ügy pozitívumai közé, hogy Orbán Viktorban maradt annyi józanság és pragmatizmus, hogy jelen állás szerint el tudta dobni ötletét? A 2015-ös költségvetést csütörtökön ünnepélyes keretek között nyújtotta át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek egy digitális adathordozón. A büdzsé számai között ott szerepelt a 25 milliárd forintos bevétel, amely az internetadóból származik. Az apparátus kiszámolta, összeírta, beterjesztette. Fél nappal később aztán Orbán Viktor egy rádióműsorban riporteri kérdésre elülírta az egészet. Ennél világosabban nehezen látható a jelenlegi hatalom működése. A döntéseket Orbán Viktor egyedül hozza. Az sem zavarja, ha Kövér Lászlót és Varga Mihályt teszi ezzel nevetségessé, ahogy a 25 milliárdos internetadót tartalmazó adathordozót adják át mosolyogva egymásnak. Ezek fényében a cinizmus csúcsa, hogy az internet fejlesztése és a szolgáltatók extraprofitjának" elvétele kapcsán – nyilván levél- és nem e-mail-alapú – nemzeti konzultációt akar lefolytatni …” Gergely Márton (Nsz) 2 a rovatban idézett írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját