Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. szeptember - Civitas Europica Centralis
2014-09-10
A Smer elvetette az ellenzék javaslatait, megsértették az alkotmányt? A kormánypárt nem fogadta el az ellenzék 10 törvényjavaslatát, többségük alkotmánytörvény volt. Azt állítják, ezek részei lehetnek a közelgő önkormányzati választási kampánynak (Bumm.sk) 1640 pedagógiai asszisztenst kapnak az iskolák Az oktatásügyi miniszter, Peter Pellegrini és a kormányfő, Robert Fico kedden együtt jelentette be, hogy minden iskola még ebben az évben megkapja a kért pedagógiai asszisztenseket. Összesen 1640 oktatást és nevelést segítő munkatárs kezdhet dolgozni az iskolákban (Bumm.sk) A BBC riportere Kelet-Szlovákiában: a szélsőségek országa A BBC riportere, Kate Bradbrook azért utazott Rotherham-ből Szlovákiába, hogy meglátogassa azt az országot, amelyből a helyi lakosok egy jobb élet reményében menekülnek. Azok azonban, akik a szegénység és az embertelen körülmények miatt elhagyták az országot, külföldön sem hazudtolják meg magukat. Kelet-Szlovákia egy brit szemszögéből (Bumm.sk) A Híd az MKP irányvonalának megújulását várja Dunaszerdahelyen Nagy József (Híd) EP képviselő azt reméli, hogy az MKP nem indítja a jelenlegi polgármestert, Hájos Zoltánt a helyhatósági választásokon. A Híd a képviselőlistáján számos független pártonkívülit és sok ismert, de a politikában új arcot is indít (Bumm.sk) Szerdán dönthet az új államtitkárokról a kormány Néhány minisztériumban valószínűleg újabb változásokra kerül sor. A kabinet várhatóan szerdai ülésén foglalkozik majd a kérdéssel (Hírek.sk) Kérdéses a poprádi NATO-bázis létesítése Még nem biztos, hogy megépül Poprádon a NATO logisztikai bázisa, amelyről Andrej Kiska köztársasági elnök beszélt a szövetség walesi csúcstalálkozóján (Hírek.sk) Nem tárgyal az ukrajnai helyzetről a parlament A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia nem támogatta azt az ellenzéki javaslatot, miszerint iktassák be a mai parlamenti ülés programjába az ukrajnai helyzet megvitatását, beleértve az Oroszország elleni szankciók támogatását és az elfoglalt területek visszaadását Ukrajnának (Hírek.sk) Nem tudni, mikor jön a „Bethlen-pénz” Jön, de nem tudni, mikor. Nincs hivatalos információ arról, mikorra várhatják a magyar iskolások szülei a Bethlen Gábor Alap idei oktatási-nevelési támogatását (Új Szó) Négy államtitkárt cseréltek le A kormány mai ülésén négy államtitkárt hívott vissza tisztségéből. A pénzügy új államtitkára az oktatási miniszterré avanzsált Peter Pellegrini helyett Radko Kuruc lett (Új Szó) Fico: 100 millióval többe fog kerülni, ha nem jön az orosz olaj „Szlovákiának vannak más lehetőségei is, ha Oroszország elzárja a kőolajcsapot, de az sokkal többe fog kerülni” – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök ma, az Európai Unió újabb szankcióira reagálva (Új Szó) Hullanak a fejek Pellegrininél Seregnyi magas beosztású hivatalnok távozik az oktatási minisztériumból, egy részük önként mondott fel. Peter Pellegrini korábban arról beszélt, hogy elődei gyakran azért nem tudtak megvalósítani egy-egy elképzelést, mert hátráltatták őket a tárca tisztviselői (Új Szó) Új nagyköveteket nevezett ki a szlovák államfő „Andrej Kiska új szlovák nagyköveteket nevezett ki” – informálta a nyilvánosságot az elnöki iroda a hivatalos weboldalán (Paraméter.sk) FOCUS: Minden harmadik ember elégedetlen a polgármesterek munkájával „Minden harmadik szlovákiai lakos elégedetlen városának vagy községének jelenlegi polgármesterével” – mutatta ki a Focus ügynökség közvélemény-kutatása (Paraméter.sk) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. SZEPTEMBER 10. 6