Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-05

parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasolt intézkedéseket az EU-nak. Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.   vissza vissza  Németh Zsolt: Magyarország támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Felsőszinevér, 2014. július 5., szombat (MTI) - Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában. A politikus hangsúlyozta: Magyarország kezdettől fogva, azaz 1991-től támogatja egy erős, független Ukrajna megteremtését, aminek különös jelentősége van a mostani bonyolult helyzetben. Fontosnak tartjuk, hogy Ukrajna előrehaladjon az európai integrációs úton - tette hozzá, megjegyezve, hogy Budapest üdvözli az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírását. Reményét fejezte ki, hogy az EU még az év végéig eltörli az Ukrajnával szembeni vízumkényszert. Kiemelte: Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését. A kárpátaljai magyarsággal kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) még jelöltsége idején megállapodást kötött Petro Porosenko ukrán elnökkel. Úgy vélte, a hat pontból álló megállapodás teljes egészében lefedi a kárpátaljai magyarság érdekeit, és ezt Magyarország erőteljesen támogatja. Németh kiemelte: jelentős fejlemény, hogy kulturáltan, konfliktus nélkül történt meg a vezetőváltás a KMKSZ élén a bonyolult ukrajnai helyzetben, és a magyar szervezet megerősödve került ki az elnökváltásból. Az a változás, amely a másik kárpátaljai magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) élén bekövetkezett, előrevetíti annak lehetőségét, hogy egy egységes magyarságpolitika alakuljon ki Kárpátalján, ami nagyon fontos lenne a jelenlegi szituációban - fogalmazott. Előadásában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke kifejtette: Ukrajnában jelentős átalakulás kezdődött, amelynek még nem látható a kimenetele, ám ezt a helyzetet a kárpátaljai magyarságnak saját helyzete javítására kell kihasználnia. Az ukrán helyzet drámaisága ellenére mind a kárpátaljai magyarság, mind a magyar külpolitika helytállt - mondta, megállapítva, hogy a nehézségek ellenére az utóbbi években olyan eredmények születtek, amelyekről a kárpátaljai magyarok korábban nem is álmodhattak. Kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy Bocskor Andrea személyében kárpátaljai magyar képviselője van az Európai Parlamentnek, és ezt még a nacionalista ukrán sajtó sem kifogásolta. A KMKSZ elnöke nagy eredménynek mondta, hogy a polgárháborús helyzet ellenére Kárpátalja az utóbbi fél évben a béke szigete volt, a régiót stabilitás jellemezte, és ebben a KMKSZ-nek is szerepe volt. Emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ és Petro Porosenko elnök között megkötött megállapodással a kárpátaljai magyarság visszakerült az ukrán politika térképére. Arra reagálva, hogy Gajdos István lemondott az UMDSZ elnöki tisztségéről, Brenzovics elmondta: a cél a kárpátaljai magyarság egységének a megteremtése, s ennek érdekében a KMKSZ hajlandó mindenkivel tárgyalni, de levitézlett politikusokkal nem. Hozzáfűzte: a kárpátaljai magyarság jogainak érvényesítése csak abban az esetben lesz lehetséges, ha Ukrajna az európai integráció útját választja. Pozitív változások a kárpátaljai magyarság életében az ukrajnai politikai rendszernek az előrehozott parlamenti választásokat is magában foglaló teljes átalakításától várhatók - hangoztatta a KMKSZ elnöke.   vissza vissza  Romániai konzulátusok - Bukarest szerint a romániai magyarok érdekeit Románia képviseli Bukarest, 2014. július 5., szombat (MTI) - A romániai magyarok érdekeit Románia képviseli - szögezte le Radu Podgorean román külügyi államtitkár szombaton a romániai magyar konzuli irodák elutasításával kapcsolatban. A román külügyi közlemény arra az - MTI által pénteken közölt - nyilatkozatra reagált, amelyben Kovács Péter, a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára nevetségesnek nevezte, hogy Bukarest az arányosságra hivatkozva tagadta meg a Marosvásárhelyre és Nagyváradra tervezett KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 6. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom