Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis

2014-06-23

rendőrfőnökök helyébe azok helyettesei lépnek. A bűnügyi rendőrség az egyedüli osztály, amelynél a főparancsnoknak nincs helyettese (Magyar Szó)  Óvóképzés mesterfokon  Június 27-étől 29-éig fogadják a szerbiai felsőoktatási intézmények a jelentkezéseket. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon újdonság, hogy az óvóképző szakra mesterfokon is várják a jelentkezőket. „Az első ötéves akkreditációs körünk lejárt, előkészítettük azokat a minőségbiztosítási anyagokat, az akkreditációhoz szükséges anyagokat, amelyeket a szabályok elvárnak tőlünk, és már le is adtuk őket. Egyetemi körökben nagyon jó fogadtatásban részesültek e programok. A már meglevő mellé előkészítettük az óvóképző mesterszak programját is, ez utóbbi a pótpályázatban jelenik meg …” (Magyar szó)  Húszéves a VMSZ  Ma van a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) fennállásának 20. évfordulója. 1994. június 18-án, Zentán, polgárok egyesületeként, pártoktól és kormányoktól független szervezetként jött létre. A VMSZ politikai párttá 1995. június 17-én Szabadkán alakult át, azzal az elsődleges céllal, hogy nagyobb részt vállaljon a vajdasági magyarság politikai érdekképviseletében. Az alakuló közgyűlésen Csubela Ferencet választották meg a VMSZ elnökévé, majd tragikus halála után Kasza József lett a pártelnök. Pásztor István a 2007. május 5-én Magyarkanizsán tartott 11. tisztújító közgyűlés óta vezeti a vajdasági magyarság legerősebb politikai szervezetét. A VMSZ-nek jelenleg 6 képviselője van a szerbiai parlamentben, a parlamenti többség részeként politizálnak, és 5 államtitkára a szerb kormányban … (KIFO Hírlevél)  Új politikai párt alapítását kezdeményezik  Új politikai pártot szeretnének létrehozni Szerbiai Néppárt néven (Pannon RTV)  A VMSZ szerint önkényuralom van Adán  Ellehetetleníti az adai VMSZ frakció működését a hatalmon lévő Demokrata Párt, ezért vonultak ki a csütörtöki KKT ülésről (Pannon RTV)  Ősztől gyorsabb lesz a diplomahonosítás  „Egyszerűbb és gyorsabb lesz ősztől a diplomahonosítás Szerbiában” – jelentette be az oktatási minisztérium. Sok külföldön képesítést és szakmai gyakorlatot szerzett szerbiai szakember a bonyolult és időigényes honosítási folyamat miatt nem jön vissza hazájába dolgozni. Slobodan Stupar, az oktatási miniszter segédje elmondta, az őszre várható új törvényeknek köszönhetően akár három hónap alatt is honosítani lehet majd a felsőoktatási okleveleket. Véleménye szerint ennek díja egységes lesz, amit az oktátási minisztérium határoz majd meg (Pannon RTV)  Kishegyes: A zsidók deportálásának 70. évfordulójára emlékeztek  A helybeli zsidók 70 évvel ezelőtt történt deportálására és a holokauszt áldozataira emlékeztek Kishegyesen a zsidó temetőben felállított emlékmű előtt. A Mementón a szabadkai magyar és a horvát külképviseletek, valamint a Szabadkai Zsidó Hitközség képviselői mellett az önkormányzat, a helyi közösség, a református és a katolikus egyház képviselői is lerótták kegyeletüket (Vajdaságma.info) Szlovákia Szlovákia KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net   2014. J 2014. J UNE UNE 23. 23. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom