Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis

2014-06-18

 HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰ KOLOZSVÁRON 2 – „Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét a Romániai Zsidó Hitközségek Föderációjának Barátja érdeméremmel tüntette ki Aurel Vainer, a föderáció elnöke, aki a mintegy hatezer lelket számláló romániai zsidóságot a bukaresti parlamentben is képviseli. Az alpolgármester asszony azzal érdemelte ki a május végén, Kolozsváron átadott kitüntetést, hogy a város magyar tanácsosaival együtt kezdeményezte, következetesen támogatta és megvalósította Kolozsvár első köztéren álló holokauszt-emlékművét. Azt a május 27-én, méltóságteljes gyászünnepség keretében felavatott emlékművet, amelyet a városi tanács közpénzen emeltetett, éppen hetven évvel azt követően, hogy Kolozsvárról több mint tizennyolcezer zsidó embert deportáltak Auschwitz-Birkenauba, ahol többségüket gázkamrákban megölték, holttesteiket elégették, poraikat pedig a haláltábor körüli földekre vagy pedig a közeli Visztula folyóba szórták …” Tibori Szabó Zoltán (ÉS)  Rettegjetek gyerekek! – „Valószínűleg a műveletlenség fontos kiválasztási szempont az oktatásirányítási posztoknál. Itt van mindjárt Marekné Pintér Aranka, minden tanárok királynője. A pedagógusnapon verset mondott: "Vezesd őket, utat ne tévessz,/ S magadhoz mindig hű maradj,/ Mert élen állsz, és messze látszol,/ Sose feledd: példa vagy!" Majd úgy folytatta, hogy "Nagy László soraival köszöntöm Önöket… (Látható: egy sort sem olvasott tőle soha.) Trencsényi László oktatáskutató mutatott rá: "e versikét a 60-as évek Úttörővezető című újságjából koppintották". Szerzője B. Radó Lili, címe: Az őrsvezető …” Veress Jenő (Nszv)  A hatalmasok újraformázzák a világot – „Az amerikai szabadkereskedelmi sas átkel az atlanti óceánon, és rátámad a védtelen európai bárányokra. Az európai parlamenti választási kampány nyomán ezt sugallja a média, ez a kép kezd kialakulni a közgondolkodásban. Erős állásfoglalásnak tűnik, de politikailag visszaüthet. Először is meg sem említi, hogy az amerikai önkormányzatok is áldozatai lesznek az új liberális normáknak, amelyek náluk is megtilthatják, hogy különféle szabályozásokkal védekezzenek a környezet, az egészségügy vagy a foglalkoztatást érintő területeken. Másrészt eltereli a figyelmet azokról a nagyon is európai vállalatokról – mint a francia Veolia vagy a német Siemens –, amelyek legalább annyira érdekeltek ebben, mint az amerikai multik és alig várják, hogy perbe idézhessék a nyereségüket veszélyeztető előírásokat és szabályozásokat bevezetni akaró államokat. Harmadsorban eltereli a figyelmet az európai intézmények és kormányok szerepéről, amelyek pedig saját országaikban aktívan alakítják a szabadkereskedelem további kiterjesztését …” Serge Halimi (Le Monde Diplomatique)  Interjú a montreali tiszteletbeli konzullal Szentmihályi Gyulával − Kanada egyik leghíresebb hegedűkészítő mestere, Szentmihályi Gyula egyben tiszteletbeli montreali magyar konzul. Hivatala a legendás hangszerkészítő műhely fölött található, ennek közvetlen szomszédságában kapott helyet az a rendkívüli igényes hangszergyűjtemény, amely a hagyományos mesterségeket bemutató Économusée (Economuseum) múzeumi hálózat tagja. Szentmihályi Gyula Kanadában új életet kezdő fiatal orvostanhallgatóként választotta ezt csodálatos hivatást. Sikeres mesterré és üzletemberré válva, de szívében ősei emlékét őrizve képviseli a magyarokat Montrealban … (Magyar Krónika)  EMLÉKEZETKÖZÖSSÉGEK − Romsics: a holokauszt és Trianon tragédiája ugyanolyan sebe a magyar társadalomnak – „A keresztények nagy része nem tud együttérezni a holokauszttal, de az izraeliták sem tudnak azonosulni Trianon tragédiájával” - ez a történész diagnózisa. „Miközben a holokauszt ugyanolyan tragédiája a magyar társadalomnak, mint Trianon, és úgy gondolom, hogy a kettő között rangsort felállítani abszurdum lenne, a két magyarországi emlékezeti csoport nem képes a másik tragédiájával együttérezni. A 2 a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚNIUS 18. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom