Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis

2014-05-21

kezdeményezők - közölte kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Izsák Balázs a sajtótájékoztató után az MTI-nek telefonon elmondta, az elmúlt napokban kapott tájékoztatást a bíróságtól arról, hogy elfogadták Szlovákia, Görögország és Románia belépési kérelmét az Európai Bizottság oldalán, és Magyarország belépési kérését az SZNT vezetői oldalán. Románia belépésének az elfogadása azért volt kérdéses, mert vitatható volt, hogy a román kormány időben folyamodott-e a perben való részvételért. Izsák Balázs hozzátette, a bíróság egyelőre nem tájékoztatta arról, hogy megkapta volna a Kovászna Megyei Tanács belépési kérelmét. Ennek a kérésnek is felmerült az esetleges megkésettsége. Izsák Balázs elmondta, a perükbe belépő tagállamoknak június 25-ig kell írásban megindokolniuk, hogy miért ellenzik a polgári kezdeményezés bejegyzését. Az SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy április közepén nyílt levélben kérte Victor Ponta miniszterelnöktől, vonja vissza Románia luxemburgi keresetét. A Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is elküldött kérést most is megismételte. A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. A kezdeményezők azért perelték be az Európai Bizottságot, mert a testület úgy ítélte meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot. Az SZNT elnöke az MTI kérdésére az RMDSZ műhelyében készülő székelyföldi autonómiatervezetre is kitért. Kijelentette, a kiszivárgott törvénytervezet-változat nem Székelyföldre vonatkozik, nincs köze az autonómiához, és csak afféle ötlethalmaznak tekinthető. Arra utalt, hogy az RMDSZ nem a történelmi Székelyföldnek, hanem a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyének kér különleges státust. A Romániában jelenleg is érvényes megyerendszer 1968-as kialakításakor e három megyéhez - vélhetően az etnikai arányok rontása céljával - Székelyfölddel szomszédos román többségű területeket is csatoltak. Izsák Balázs úgy vélte, a megyéknek - az RMDSZ-tervezetben javasolt ­társulása a jelenlegi törvények szerint is lehetséges.   vissza vissza  Az MKP és a Most-Híd támogatottsága is a parlamenti küszöb fölött Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2014. május 20., kedd (MTI) - A Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Bugár Béla által alapított Most-Híd szlovák-magyar párt egyaránt számíthat arra, hogy a Szlovákiában május 24-én szombaton sorra kerülő európai parlamenti választásokon eléri, sőt meghaladja a parlamentbe kerüléshez szükséges 5 százalékos támogatottságot - legalábbis ez derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésének kedden közzétett eredményeiből. Szlovákiában mind a parlamenti, mind pedig az európai parlamenti választásokon az érvényes szavazatok legalább 5 százalékát kell megszereznie egy önállóan induló politikai pártnak vagy mozgalomnak ahhoz, hogy jelöltjei mandátumhoz jussanak. A mostani felmérés szerint a felvidéki magyar választók voksaira számító mindkét párt - az MKP és a Most-Híd - támogatottsága eléri ezt az arányt. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy a szombati európai parlamenti választásokon mindkét párt mandátumot tudna szerezni a brüsszeli döntéshozó testületben, ahová Szlovákia a rá eső részének megfelelően 13 képviselőt küldhet majd. Az Európai Parlamentben jelenleg csak az MKP-nak vannak képviselői Bauer Edit és Mészáros Alajos személyében. A Most-Híd ugyan nem rendelkezik mandátummal Brüsszelben, ugyanakkor a pozsonyi törvényhozásba a 2012-es parlamenti választásokon az MKP-val ellentétben sikerült bekerülnie. A két párt - a felmérésekben kimutatott - támogatottsági aránya az elmúlt egy évben folyamatosan közeledett egymáshoz, Bugár Béla pártjáé csökkent, a Berényi József vezette MKP-é pedig nőtt. A Focus felmérése szerint egy májusban tartott parlamenti választáson a szlovákiai választópolgárok 5,1 százaléka voksolna a Most-Híd párt listájára, 5 százalékuk pedig az MKP listájára. Berényi József pártját a felmérések tavaly nyár óta gyakorlatilag folyamatosan a parlamenti küszöb fölé helyezik, ugyanakkor a két párt támogatottsága közötti eltérés az elmúlt egy év során még sosem volt ilyen alacsony. A Focus adatai szerint a szlovákiai pártok közül továbbra is Robert Fico baloldali kormánypártja, az Irány­Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatottsága a legmagasabb, a felmérésben a megkérdezettek 34,6 százaléka őket választotta volna. A második legnagyobb támogatottságot a felmérés szerint az államfőválasztáson harmadik KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁJUS 21. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom