Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis

2014-05-15

Zágrábi Egyetemen pszichológiából. Tanulmányait a Belgrádi Egyetemen folytatta, ahol 1976­ban a pszichológiai tudományok kandidátusa, 1980-ban a pszichológiai tudományok doktora fokozatot szerezte meg. Kutatási területe a pszichológia, a pszicholingvisztika, a neveléspszichológia, a kisebbségtudományok, a személyiségfejlődés. Tagja az MTA határon túli köztestületének. 2004-től a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező, 2013-tól rendes tagja. 2012-ben a Vajdasági Művelődési Intézet a multikulturalizmus és az interkulturalizmus terjesztéséért kifejtett tevékenységét éremmel díjazta. A nyugalmazott tanárt Újvidéken kerestük fel – „…Ez egy nagyon komoly elismerés és én hálás vagyok, hogy felfigyeltek a munkásságomra és kutatásaimra, amelyeket még 1971-ben kezdtem el. A kutatásaim kezdetben a kétnyelvűség területére korlátozódtak. Az akkori munkatársaimmal azt akartuk kideríteni, hogy hogyan gondolkodik egy beiskolázás előtt álló gyerek és a nyelvvel kapcsolatos logikai kérdéseket tettünk fel nekik. Rájöttünk, hogy nem az intelligenciahányados, sem pedig a nevelési attitűd segíti elő a helyes válaszokat, hanem az anyanyelven kívül legalább plusz még egy nyelv befolyása. A kétnyelvűség serkenti az absztrakt gondolkozást és így még egészen fiatal korban érett választ tudnak adni a gyerekek …” (Magyar Szó) Vélemény, publicisztika, interjú, blog Vélemény, publicisztika, interjú, blog  E gy nyugdíjazás kontextusa – „Vári György cikkének (Egy értelmiségi szerep nyugdíjazása, Népszabadság, Hétvége, 2014. május 10.) majdnem minden állítása igaz. Magam sem szoktam mostanában egyetérteni Heller Ágnes és Konrád György nyilatkozataival – sem a bennük kifejeződő világnézettel, sem a stratégiával, sem a módszertannal, sem a stílussal. De nekem könnyű. Könnyű, mert én már évtizedek óta nem vagyok liberális. Könnyű, mert én nem a választási vereség után, hanem a választási vereség előtt bíráltam meg élesen – és nem egyszer – az akkori ellenzéki összefogást, amelyben nekem nincs és nem is lehet szerepem (mint baloldali antikapitalistának, marxistának) … Én már évtizede megírtam – éppen ebben a lapban, 2004 februárjában –, hogy a rendszerváltás megbukott. A III. köztársaságnak rég befellegzett. Ezt most Vári György is megállapítja, de új államforma vagy társadalmi rendszer javaslatának előterjesztése helyett beéri a magyarhoni szabadelvűség két ismert képviselőjének kiátkozásával. Ezt is meg lehet tenni, bár önmagában meglehetősen unalmas. Ámde az a baj, hogy Heller és Konrád ellen gyalázatos médiahajsza folyik mind a balközép, mind a jobboldali, mind a szélsőjobboldali sajtóban, mind a blogoszférában, mind a közösségi médiákban, mind kommentek tízezreiben. Az egész példátlan médiakampányt belengi a pártsemleges, pártfüggetlen antiszemitizmus mámorító illata. A két judeoliberális „ikon” még soha nem látott kommunikációs lincselés tárgyát képezi. Vári György, ez az ilyesmivel nem gyanúsítható, kifinomult fiatal irodalmár és kitűnő zsurnaliszta úgy döntött, hogy ezt a kontextust figyelmen kívül hagyja. Kedves Vári György, fölhívom rá a figyelmét, hogy – bár lehet, ez is öreges álláspont – a vesztesekkel kíméletesen bánunk, a földön heverő ellenfelet nem rugdaljuk. Nem csaholunk együtt a falkával. Ahhoz, hogy széles körben támadott hírességeket magunk is támadjunk, nem szentségtörő bátorság kell, hanem éppen ellenkezőleg: gyávaság és konformizmus. Ha történetesen nagyrészt egyetértünk – tárgyilag, tartalmilag – a támadókkal, de ezt az egyetértésünket nyilvánosan kifejezni erkölcsileg aggályos, akkor rendelkezésünkre áll az ilyen esetekben bevált eljárás: a hallgatás …”  Tamás Gáspár Miklós (Nsz)  E gy test, két lélek – „Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a minap a sajtó képviselői és a Vajdaságba készülő Piarista Gimnázium diákjai előtt jelentette be, hogy idén másfél milliárd forintra növelik a Határtalanul! programra szánt keretösszeget, amelyet a külhoni magyar osztálykirándulások támogatására hozott létre a kormány. A kormányzat célja, hogy két éven belül ne legyen olyan magyar iskolás, aki úgy végzi el az általános iskolát, hogy ne járt volna állami támogatással legalább egyszer külhoni, magyar lakta területeken és ott ne találkozott KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁJUS 15. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom