Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis

2014-04-07

hogy mink is szavazhatunk, megváltozik a hejzet. Mert kezünkbe van a nép és az ország sorsa. Eztet mondta István is, a kiráj. Büszke vagyok ara, hogy inen Erdéjből végre valahára felemelhetem a szavazatomat. Meg a szavamat is. Kevesen vagyunk, porlunk is, mint a szikla, pedig nem is mind vagyunk székejek. Csak sokan. Édes nénje. Mindig úgy ver a szivem, amikor olvasom, miket beszélsz az ujságba. Köszönöm neked, az egész nép nevébe, hogy mink, akik edig románok voltunk, most már magyarok vagyunk. Ez a hogyishívják kormány megadta nekünk, amiért má nagyapáink is ereszteték a vérüket a háborúba. Nekem ez akora, de olyan nagyöröm, hogy máig se tértem meg magamhoz…”  Szántai János (Főtér.ro) ➲ ➲P onta menekülése – „Nagyon úgy fest, Victor Ponta elsősorban saját pártja helyi és központi vezetőit kívánta tesztelni, amikor a hétvégén meglehetősen titokzatos Facebook-bejegyzésében a politikából való visszavonulását pedzegette …”  Rostás Szabolcs (Krónika) ➲ ➲M egint most mutasd meg Fidesz! – „A népakaratot tisztelni illik, a népet pedig tanítani. Bárhogy számolom, a magyar parlamenti kétharmad a magyarok negyedének köszönhető. De most már nyilvánvaló, hogy e matematikai csavart is lehetővé tevő választási rendszer nem akar majd a közeli, minimum négy éves jövőben megváltozni. Lehet siránkozni a rendszer hiányosságain, ám most teljesen fölösleges. Sőt, akár Fidesz-szavazó valaki, akár nem, ez is egy csavar lesz: tulajdonképpen örülnie kell. Mert egy olyan országban, amelyben megszüntette saját magát az igazi jobbközép és az igazi balközép is, hogy a liberalizmusról ne is beszéljünk, ez a kétharmad és annak birtoklója garantálhatja, hogy az erősödő szélsőségesek nem fogják a mérleg nyelvét játszani. Országos szinten nincs érdemben szükség ugyanis a Jobbikra sem az egyszerű többséghez, tehát a kormányalakításhoz, sem pedig az alkotmányozáshoz. És ez jó. Teljesen világossá vált, hogy a maradék baloldal – ha lezajlanak az uniós választások – vagy összeroppan és újradefiniálja önmagát vagy pedig újradefiniálja önmagát. Értsd: a kihalásra ítélt dínóknak politikai nyugdíjba kell vonulniuk. És ez szintén jó…”  Ardamica Zorán (Paraméter.sk) ➲ ➲E nergia – „Mélyreható energiareformot tervez Angela Merkel kancellár asszony, miután a minap mind a 16 szövetségi tartomány kormányfőjével konzultált Berlinben a gyökeres változásról. Németország azt tervezi, hogy 10 éven belül a regenerálható energia (nap- és szélenergia) fedezze a 82 milliós ország energiafogyasztásának 30%-t. A cél kétségtelenül ambiciózus. Az átállás alighanem komoly mellékhatásokkal jár, mivel kőszénbányák, hőerőművek és atomerőművek bezárása várható, indokoltsága azonban nyilvánvaló. Az energia roppant kényes ügy Európa számára, gazdasági vetületén kívül a környezetvédelmi megfontolások és a geopolitikai szálak szempontjából egyaránt…”  Chirmiciu András (Nyugati Jelen) ➲ ➲B rüsszel – „Belgium fővárosa, a viszonylag kicsiny Brüsszel, egyúttal a nagy Európai Unió fővárosa két, akár jelentősnek mondható esemény színhelye volt egyszerre a múlt hét végén. Az egyik: a rendezők által ötvenezer, a rendőrség szerint csak huszonötezer fősre becsült tüntetést szerveztek az európai szakszervezetek az uniós intézmények székhelyeinek közelében. Az eredmény, a felvonuláson és tiltakozáson túl, legalább 28, kődobálás, vízágyúzás, megveretés következtében megsebesült résztvevő (köztük három rendőr), kilencet kórházba is szállítottak. Akárhányan is voltak: ha 21 ország szakszervezeti tagságának képviselői Brüsszelben az utcára vonulnak, azt jelzi, hogy valami nincs rendjén. S ha a tüntetés kiváltó okai 28 sérült árán megszüntethetők lennének, nem is lenne nagy ár. Az uniós országokban azonban a megszorítások, a tartós munkanélküliség és szegénység – ilyenek ellen tiltakoztak a szakszervezetek – aligha szüntethetők meg egyhamar, még európai méretű tüntetésekkel sem. Az Európai Unió pedig a jelek szerint egyszerűen tehetetlen ebben a kérdésben (is). Mint ahogy a másikban, a szintén múlt hét péntekén ugyancsak Brüsszelben szőnyegre került roma integráció KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. ÁPRILIS 7. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom