Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis
2014-04-16
kelet-ukrajnai lépéseit” - közölte Vlagyimir Putyin telefonon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral kedden (MTI) M oszkva szerint Brüsszelnek a közös megoldásokra kellene összpontosítania – „Moszkva szerint az Európai Unió jobban tenné, ha az Oroszország elleni újabb büntető intézkedésekkel való riogatás helyett az ukrán válság együttes megoldásának keresésére összpontosítana” olvasható az orosz külügyminisztérium keddi közleményében (MTI) W ashington egyetért az ukrán katonai fellépéssel – „Az Egyesült Államok egyetért az oroszbarát szakadárok ellen indított ukrán katonai akcióval” - derült ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője állásfoglalásából (MTI) C áfol a Kreml! - "Semmiféle csapatok nincsenek ott" – Abszurd az állítás, hogy orosz katonai egységek tartózkodnának Kelet-Ukrajnában (Nszv) E urópai választás: elnökjelöltek tévévitája – Jean-Claude Junker luxemburgi konzervatív politikus, és a német Martin Schultz, a szocialisták jelöltje a legesélyesebb az Európai Bizottság elnöki posztjára (Nszv) U krajna megszállása a B terv – A határokhoz vezényelt negyvenezer orosz katona és a tankok ellenére a Kremlnek nem célja annektálni a donecki régiót, az viszont nagyon is, hogy a jelentős orosz kisebbség lakta területek autonómiát kapjanak. Ez biztosítaná, hogy a mindenkori kijevi kormány gyenge marad. „Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök negyvenezer katonát vezényelt az ukrán határhoz, a hadsereg bevetése valószínűleg csak a B terv” – írja a Los Angeles Times. Az amerikai lap szerint a Kreml nem ismételné meg a krími forgatókönyvet, és nem akarja megszállni Kelet-Ukrajnát, azt viszont nagyon is szeretné, ha a jelentős orsoz kisebbség lakta területek – amilyen a donecki és a harkivi régió – autonómiát kapnának. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a központi ukrán vezetés gyenge marad, a mindenkori kijevi kormánynak pedig folyamatosan egyensúlyoznia kellene a különféle érdekek és víziók között, hogy egészben tartsa az országot (Nsz) K iutasítottból lett listavezető – Egy romániai származású, román-francia kettős állampolgár lesz a listavezetője a belgiumi Frankofón Föderalisták Pártjának (Fédéralistes démocrates francophones – FDF) a májusi európai parlamenti választásokon. Cristina Coteanu 1994 óta él Belgiumban, bár ezt, mint az RFI francia rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, nem kell szó szerint venni: „Állandó mozgásban vagyok, európai mozgásban, ha úgy tetszik.” De talán nem is a mozgás a legtalálóbb szó Coteanu pályájának leírására. Az észak-romániai Jászvásáron (Iasi) szerzett jogi diplomát, Franciaországban és Nagy-Britanniában tanult közigazgatást és kereskedelmi jogot, a hollandiai Leideni Egyetemen doktorált. Jelenleg Brüsszelben, a francia tannyelvű Université Libre de Bruxelles (ULB) professzora és igazgatója … (Nsz) A NATO-főtitkár szerint korai még erőik Kelet-Európában való elhelyezéséről beszélni – „Anders Fogh Rasmussen szerint korai volna még a NATO-erők kelet-európai állomásoztatásának konkrét formáiról beszélni. Erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára” — közölte orosz médiára hivatkozva az UNN Hírügynökség (TiszaNews) B renzovics: egy európai szellemiségű nyelvtörvény segítené a stabilizációt – Az ukrajnai kisebbségek jogait tekintették át Brüsszelben – Kisebbségi jogok Ukrajnában címmel szervezett konferenciát múlt szerdán a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Szervezete (UNPO), valamint Tőkés László erdélyi képviselő, és Inese Vaidere lett EP-képviselő asszony irodája közösen. Az Európa Parlamentben megtartott rendezvényre meghívták a kárpátaljai magyar kisebbség képviseletében Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét is (Kárpátalja) A z ENSZ nem küld békefenntartókat Ukrajnába – „Az ENSZ jelen pillanatban nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába mivel ez nem lenne célszerű” – jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ főtitkár (KárpátInfo) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. ÁPRILIS 16. 8